Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A mágus

2008.01.06

A mágus kint ült a barlangja előtt egy kövön. Dél felé közeledett már az idő, a Nap magasan tűzött a hegy meredek ormai fölött. Fülledt meleg volt, szellő sem rezdült a fenyőfákkal borított, északkelet felé néző hegyoldalban, bár a magasban kövéren bodorodó bárányfelhők úsztak méltóságteljes lassúsággal nyugat felé. Kimondottan unalmas napnak ígérkezett volna ez a mai, ha nem jött volna fel a faluból a lány.

A mágus már akkor megpillantotta, mikor elhagyta a völgy közepén elterülő, szántóföldekkel övezett falut és fiatalos léptekkel a hegy felé indult. Elemózsiával megrakott kosarakat cipelt magával, narancssárga köntöse élesen elütött a környező táj egységes zöldjétől.

Az ösvény kanyargós volt és az utolsó harmadánál igencsak meredek. A lánynak minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy fel tudjon rajta kapaszkodni a barlanghoz. A mágus szeme elidőzött a keskeny csapáson közeledő karcsú alakon, de gondolatai egészen máshol jártak. Olyan spirituális témákon, melyeket a völgyben élő egyszerű parasztok még csak felfogni sem lettek volna képesek.

Tisztelték őt, a magányos hegyi remetét a tudása és bölcsessége miatt, és időnként még a véleményét is kikérték egyes kérdésekben, ha maguktól nem voltak képesek megoldást találni rá, de a szellemi szférákkal kapcsolatos dolgok nem érdekelték őket. A mágus jól tudta ezt, és nem is próbálkozott a falu lakóinak felvilágosításával. Ha akadna valaki, aki őszintén kíváncsi az ezoterikus tudásra, majd feljön ide hozzá. Ezért aztán a mágus csak ritkán ment le a völgybe, évente talán ha egyszer a nagy ünnepség alkalmából.

Voltak földművesek, akik megkérték, hogy mondjon áldó varázslatot tavasszal a vetésre, de a falu papjai nem nézték jó szemmel a ténykedését, ezért inkább tartózkodott az ilyen látványos mágikus gyakorlatoktól. A környék különben is az ő személyes védelme alatt állt, bár erről a völgy lakói mit sem tudtak. Éppen úgy védte az embereket és a háziállatokat, mint a termést a démonoktól és egyéb ártó szellemektől.

A lány jó fél óra alatt ért fel a barlang előtti, kövekkel borított füves tisztásra és odasietett a legnagyobb sziklán lótuszülésben meditáló remetéhez. - Üdvözöllek mester! - köszönt udvariasan, tisztelettel meghajtva fejét. Letette a kosarakat és kifújta magát, visszapillantva az alant elterülő völgyre. A mágus lassan fölnézett rá, s mintha most ébredne hosszú, békés álmából, szelíden elmosolyodott. - Üdvözöllek leányom. Látom elfáradtál. Ülj le és pihenj, addig én kirakom az ennivalót. - könnyedén fölkelt, megigazgatva egyszerű, barna köpönyegét és lecsúszott a szikláról. A lány azonban megelőzte, az egyik kosárhoz hajolt és kiemelt belőle valamit. - Majd én mester! Ezt a ruhát a szabó küldi, amiért a nagy ünnepség után meggyógyítottad a feleségét - kibontotta a zsineggel átkötött csomagot. Egy új köpeny volt, csuklyával és derékövvel ellátva. - Minek az nekem. Mondtam, hogy nincs szükségem semmire... - zsörtölődött a mágus halkan, és leverte a port foszlott, elnyűtt ruhájáról. - Igazán nem kellett volna. - Tudjuk, hogy szükséged van rá mester. Rövidesen beköszönt az ősz, azután pedig a tél. Ez jó vastag és erős. Próbáld fel! - Majd ha elmentél - a mágus biccentett és elvette tőle a ruhát. Derékaljnak jó lesz a barlangban a régi rongy helyett. - És hoztam gyertyákat meg tűzszerszámot. Láttam a múlt héten, hogy kifogytál belőlük. - Most nincs rá szükségem, de köszönöm. Mi hír a faluból?

Besétáltak a barlangba, melynek széles, kavicsos törmelékkel övezett bejárata ásító szájként nyílt a meredek sziklafalban. Hűvös sötétség fogadta őket az alacsony mennyezetű teremben, a lány önkéntelenül is megborzongott, ahogy átjárta testét a hideg.
- Kereskedők érkeztek a faluba három nappal ezelőtt - mondta kisvártatva. - Mindenféle árút hoztak a városból és fontos híreket. A királynak fia született a múlt héten, nagy az öröm a birodalomban. A kovácsunk meg tegnap összeverekedett két pásztorral a kocsmában, és a falufelügyelő börtönbe zárta őket. Már megint egy nő miatt!
- A sánta kisfiú, akit elütött a kocsi, jobban van már? - kérdezte a mágus, félbeszakítva a szóáradatot. Közben persze kipakolták a rizses tálakat és a zöldséget, a kendőbe csomagolt barna kenyeret és néhány gyümölcsöt egy lapos kőre. A sarokban heverő zsákjából a remete előhúzta kopott evőcsészéjét, és a fakanalával mindjárt szedett is egy kevés rizst bele. Komótosan enni kezdett.
- Persze, együtt szaladgál a többiekkel - bólogatott a lány, hálásan pillantva a mágusra.
A gyerek az ő egyik unokaöccse volt. A mágus nem szólt semmit, csak mosolygott.
- Ne haragudj, de mennem kell - állt fel az üres kosarakkal a lány kis idő múlva. - Sok a munkám odahaza, nem maradhatok.
- Menj csak - a mágus letette edényét és kikísérte a barlangból. Szemet fájdító, vakító erővel csapott le rájuk odakint a déli napfény. Madarak röppentek föl riadtan egy közeli, derékba tört fenyőfa korhadó törzséről, szúnyogok hada zümmögte körül őket.
- Estére vihar lesz - mondta a mágus, beleszimatolva a levegőbe. - Nagy szél sok esővel.
- Nagyszerű, legalább enyhülést hoz majd a völgybe - a lány kissé félszegen nézett rá, érződött rajta, hogy kérdezne még valamit.
- Mond ki nyugodtan, amit akarsz! - a mágus csak a lejtőig kísérte őt, rizsszemeket csipegetve közben mellig érő, bozontos szakállából.
- Honnan tudod...? - meresztett nagy szemeket a lány, aztán vállat vont. - Ja persze, látod rajtam. Azt szerettem volna megkérdezni tőled mester, hogy miért nem költözöl le hozzánk a faluba. Unalmas lehet itt egyedül nem?
- Én jól érzem itt magam. A sikeres meditációhoz pedig zavartalan nyugalomra van szükség.
- Mi szívesen befogadnánk, anyám legalábbis ezt mondta nemrég. De abban is segíthetnénk, hogy saját házad legyen, mert nincs orvosa a falunak.
- A pap nem látna szívesen - felelte kitérően a mágus.
- A pap még egy torokfájást sem tud meggyógyítani, te pedig ismered a füveket és varázsló vagy! - fakadt ki őszintén a lány. Kontyba kötött hosszú hajából elöl kiszabadult néhány fekete tincs. A szemébe lógtak, de nem törődött velük.
- Tudom, hogy nem illendő egy nőnek ilyet mondania, de... - elakadt, lehajtotta fejét.
- De? - mosolygott a mágus türelmesen.
- Mond, nem hiányzik neked egy rendes otthon? Egy asszony, aki gondodat viselné? A mágus felsóhajtott és megvakarta füle tövét. Nem ártana fürdenie a közeli patakban.
- Te és az anyád gondomat viselitek, amióta erre a vidékre jöttem. Ez nekem elég.
- De hisz olyan fiatal vagy még! Miért menekültök ti remeték az emberek elől, és miért nem akartok normálisan élni?
- Mindennek meg van a maga oka. Ezt te nem értheted.
- Nem vagyok már gyerek! - nézett fel rá a lány dacosan. - Túl vagyok már a termékenységi beavatáson!
- És azt gondolod, hogy akkor már mindent tudsz a világról? Látom az érzéseid gyermekem.
- Akkor azt is tudod, mit érzek irántad! És légy szíves ne szólíts gyermekemnek!
- Ahogy akarod - a mágus keresztbe tett karokkal állt mellette, szeme a távolba révedt. A lány letörölt egy könnycseppet az arcáról, elindult az ösvényen.
- Hogy lehetsz ilyen hideg és megközelíthetetlen!
- Nem vagyok az - felelte a mágus nyugodtan, mintegy befejezésül. Indult volna vissza a barlangjába, hogy egyen még valamit, de a lány visszafordult és megérintette a karját.
- Mester! Kérlek bocsáss meg! De szeretlek!
- Tudom. Látni a szemedben.

Ott álltak a tisztáson egymás mellett, a völgyet nézték. Apró pontoknak látszottak csupán a földművesek a falu körül, az úton egy szekér haladt, megrakva friss szénával.
- El kellett mondanom, mert képtelen vagyok tovább titkolni előled. Azért jövök az utóbbi időben mindig én az anyám helyett...
- Biztosan találni fogsz jobb férfit nálam. A faluban sok csinos legény van.
- Azok ostobák és beképzeltek! És nem tisztelik a nőket! Rabszolgának néznek bennünket!
- Nem mind olyan - A mágus lehunyta szemét, mélyeket lélegzett. Arcán nyoma sem látszott érzelmeknek, pedig a lány éberen figyelt, hátha fölfedez rajta valami kis jelet, mely sejtetni engedné, mit érez iránta a férfi.
- Meddig akarsz itt élni egyedül mester? Mire jó ez, kérlek mond el nekem!
- Azokhoz a meditációs gyakorlatokhoz, melyeket végzek, szükség van az önmegtartóztatásra. Enélkül nem tudnám elérni a célomat és gyógyítani sem tudnék. És akkor nem lenne, aki segítsen rajtatok.
- Értem. Kérlek, bocsáss meg nekem, amiért megzavartalak. Ha akarod, többet nem jövök fel hozzád.
- Gyere nyugodtan. Édesanyádnak nagyon fárasztó lenne minden héten fölkapaszkodnia ide. Te még fiatal vagy és erős. De most indulj, úgy érzem, odalent már nagyon hiányolnak a testvéreid leányom!
- Jó. De kérlek, ne említsd meg ezt majd másoknak, az anyámnak például. Tudom, hogy vétettem az illemszabályok ellen.
- Égető tűz emészti a szívedet. A szenvedély tüze - mondta a remete, és visszament a barlangjába. A lány mondani akart volna még valamit, de aztán szorosra zárta ajkát és elindult lefelé a faluba.

 

*


Miután befejezte az étkezést, ismét kiült megszokott helyére a sziklára és lótusz ülésben maga alá húzta inas lábait. Gondolatai azonban egyre a lány körül forogtak, nem bírt a szellemi gyakorlataira koncentrálni. Maga előtt látta a nő kerek arcát, a mélybarna őzike szemeket, melyek a fiatalság minden bájával, sugárzó szépségével néztek vissza rá. Egy darabig küszködött, hogy másfelé terelje gondolatait, aztán feladta és inkább a történtek elemzésébe fogott.

A mágus azért jött ide, a birodalomnak erre a távoli pontjára, hogy zavartalanul kifejleszthesse magában mindazon képességeket, melyekről annyit tanult annak idején a bölcsek kolostorában. Ez együtt járt a földi javakról és élvezetekről való teljes lemondással, hogy elméjét szilárdan rögzíthesse a megvalósítandó célra. Évek óta élt itt elfeledve múltját, és olyan dolgokat tapasztalt meg, melyek közönséges földi halandó számára felfoghatatlanok lennének. Tudta, hogy közel van már az áhított célhoz. Mágikus képességei fokozatosan növekedtek, szelleme a legmagasabb rendű tudásról szóló tanítást itta magába, mely a felsőbb szférákból áradt feléje. Az istenek figyelték lelki fejlődését és támogatták az úton, megáldva őt égi hatalmukkal. A mágus hallgatott rájuk és igyekezett minél többet tanulni tőlük, ahogy az egy jó tanítványnak kötelessége és legfőbb érdeke.

De most hirtelen kizökkentették a nyugalmából, és ez gondolkodásra késztette. Elméjét nem hagyta nyugodni az előbbi szóváltás, ezért újra és újra felidézte magában az elhangzott szavakat, hogy megfejtse a mögöttük rejlő mondanivalót. Úgy érezte, egyszer régen már szembe kellett néznie ezzel a problémával.

A lány fiatal volt és szép, akárcsak az a másik, akit valamikor régen annyira szeretett. A mágus tudta, hogy komoly kísértés a számára a jelenléte, mert kedvelte őt, mégsem hátrált meg a vele való találkozás elöl. Úgy érezte le tudja küzdeni magában a vágyakat, melyeket fegyelmezni lehet ugyan, de kiirtani képtelenség.

Emlékezetébe idézte fiatalabb éveit, mielőtt még belépett volna a bölcsek kolostorába, hogy a magasabbrendű igazságok tanulmányozásának szentelje mulandó életét.

Gazdag és tekintélyes családban született a birodalom egy távoli tartományában, szülei hivatalnoki pályára szánták a kezdetektől, elit iskolába járatva őt a fővárosban. Mindene megvolt, hiányt semmiben sem látott gyermekkorában. Mégis boldogtalannak érezte magát, és ezen a biztos jövő tudata és az udvari méltóság elnyerésének lehetősége sem változtatott sokat. Céltalannak érezte az életét és haszontalannak. Mélyen filozófikus jellegű kérdések gyötörték önmagával és az élettel kapcsolatban. Aztán megismerkedett egy lánnyal, de kapcsolatuk rövidebb életűnek bizonyult, mint a tavasszal felröppenő pillangók, és ez igen megviselte. Végül úgy érezte, választania kell az anyagi javak és a szellem ajándékai között.

A sors megkönnyítette a döntését, mert a szülei és testvérei abban a hónapban haltak meg egy pusztító járvány következtében, egyedül hagyva őt a világban. Rövidesen elhagyta a hivatalnokok iskoláját, és a bölcsek kolostorának lakója lett, majd onnan is eltávozott, hogy ennek a távoli falunak a közelében lelje meg új otthonát és lelkének békéjét.

- És ha akkor másként döntöttem volna? Mennyivel lenne most jobb életem? - tette föl magának hangosan a kérdést. Szavai elszálltak a levegőbe, de válasz nem érkezett rájuk. Az erdő hallgatott, akárcsak lelki vezetői a szellemi síkon. Tudta jól, most ismét szembe kell néznie egykori döntésével, hogy megerősítse vagy elvesse azt. A kitűzött cél elérése előtt még egyszer át kell gondolnia választását, mellyel irányt szabott az életének.

Nézte a völgyben dolgozó embereket, lelki szemeivel egészen közel hozva magához a látványukat. Mijük van nekik, amivel ő nem rendelkezik? Nincs háza, földje, munkája. Nincs felesége, családja, gyerekei, akiket szerethetne és akikről gondoskodnia kellene. Nincsenek barátai, legfeljebb ellenségei. Azoktól még egy remete sem képes teljesen megszabadulni. "Mindig lesznek olyanok, akiknek nem fog tetszeni az, amit csinálsz!" - jutott eszébe egy ősi szent könyvben olvasott bölcsesség. És mije van őneki, amivel azok a földművesek ott lent nem rendelkeznek? A lelke és teste tiszta, szelleme tudással telített. Szívében szeretet honol minden élőlény iránt és szabad, mint az ég madarai. Nincsenek kötöttségei, nem ismeri a holnapért való aggódás torokszorító érzését és nem kell folyton harcolnia az embertársaival. Olyan misztikus képességekkel rendelkezik, melyeket mások csak a mesékből ismernek, s nem jelentenek számára többé titkot az élet legmélyebb rejtelmei sem.

A mágus lassan lehajtotta fejét, ahogy a Nap is lebukott a nyugati hegyek vonala mögött. Hosszas töprengés után hozta meg döntését. Be kell fejeznie, amit egykoron elkezdett.

Hűvös szél támadt kelet felöl, viharfelhőket sodorva a völgy fölé a gyorsan beköszöntő éjszakával. Odalent a faluban fények gyúltak, de itt a barlangnál sötétség honolt. A remete végül megmozdult, és a tájra lecsapó sűrű eső elöl behúzódott a barlangjába.

Teltek a hetek, hónapok, beköszöntött az ősz. A mágus kitartó szorgalommal végezte misztikus gyakorlatait a célja érdekében, még a faluba sem látogatott le, pedig az emberek szívesen látták volna körükben. A lány továbbra is feljárt a barlanghoz minden héten, ételt és híreket hozva a remetének, de a kapcsolatuk érezhetően megváltozott. A férfi látta rajta, hogy inkább kötelességből jön fel hozzá, nem pedig kedvességből. Már nem nézett rá azzal a tisztelettel és szeretettel, mint régen. A mágus tudta jól ennek az okát és ez benne is szomorúságot ébresztett időnként. Ilyenkor mindig emlékeztetnie kellett magát arra, hogy miért is vállalta az önkéntes száműzetést, távol az emberi közösség meghitt melegétől, a biztonságtól és a kényelemtől.

A tél kemény fagyokkal jelezte közeledtét, gyakorta sűrű ködbe burkolva a hegyeket és a magasabb dombokat. Sokszor esett az eső, majd a hó, arra kényszerítve a remetét, hogy tüzet rakjon a barlangban és foszlott rongyaiba burkolódzva üldögéljen előtte. Végzett ugyan olyan jógi gyakorlatokat, melyekkel felforrósíthatta testét, és így akár a hóban is megfürödhetett meztelenül, mégsem fázott, de ez nagy energiát igényelt tőle és nem tartott tovább pár napnál. Utána vacogva feküdt mohával párnázott fekhelyén és bámulta az odakint szállingózó hópelyheket. Kényszerítenie kellett magát, hogy folytassa a meditációt, lótuszülésbe húzva elgémberedett lábait.

Unalmasan teltek a téli hónapok. A lány helyett az egyik kovács segéd járt fel hozzá, küszködve a sárban, hóban, persze nem túl nagy örömmel, amiért a kovács őt bízta meg a mágus ellátásával. A remete a suszter által küldött vastag bocskornak örült a legjobban, mert a saját lábbelijét már régen elnyűtte, újat pedig nem tudott venni magának a piacon. Az a kevés arany, amivel évekkel ezelőtt erre a vidékre jött, a helybéli szegények megsegítésére ment el, így neki mostanra semmilye sem maradt. Ha nem gondoskodtak volna róla azok az emberek, akiken ő segített egykoron, valószínűleg éhen halt volna fenn a hegyen.

Sokára jött el a tavasz, előőrseit vézna hóvirágok képében küldve a völgybe. Akkor viszont hirtelen minden megváltozott. Az olvadást követő rügyfakadás a természet ébredését jelezte, s vele együtt a mágus is új erőre kapott, boldogan szemlélődve az élettől nyüzsgő erdőben. Kitartóan folytatta meditációs gyakorlatait, eleinte még a barlangjában, majd újra kiülve kedvenc sziklájának tetejére. Érezte, hogy nagyon közel van már a céljához.

Aztán egyik nap, mikor lélekben éppen messzire járt a testétől, az asztrálsíkról figyelve a fizikai világban zajló változásokat, találkozott az Legfelsőbb Szellemmel.

- Eljött az ideje annak, hogy beérjen kitartó munkád gyümölcse - mondta az Úr. - Látom, komoly erőfeszítéseket teszel célod elérése érdekében, és méltó vagy rá, hogy ren delkezz egy igazi mágus minden képességével. Megadom neked rá a felhatalmazást. Élj vele legjobb tudásod szerint! - s ezzel megáldotta teremtményét.

Soha nem tapasztalt finomságú energia árasztotta el a mágus lelkét, aki azonnal letérdelt a Legfelsőbb Szellem előtt és köszönetet mondott neki mindenért. Aztán visszatért a testébe és boldogan felsóhajtott. A nagy cél íme eléretett! Olyan mágikus képességekkel rendelkezik, melyek csak a legnagyobb mestereknek adatnak meg ezen a földön!

Miután lecsillapodott benne az öröm elhatározta, hogy kipróbálja frissen szerzett hatalmát, és tűnődni kezdett azon, mit is tegyen meg elsőként. Agyában egymást kergették a gondolatok, de pont most, ebben a nagyszerű pillanatban semmi fontos nem jutott az eszébe.

Megszomjazott közben, ezért lesétált a patakhoz és belenézett a csillogó, hullámzó felszínű víztükörbe, mielőtt ivott volna belőle. Meglátta magát és elborzadt. Egy csontsovány, mocskos és kócos hajú, szakállas rémség nézett vissza rá szomorúan.

Ezen sürgősen változtatni kell! - döntötte el magában, majd lehunyva szemét koncentrálni kezdett. Percekkel később újra megnézte magát a vízben. Egy jóképű, frissen borotvált, ápolt külsejű fiatalembert látott tiszta selyemköntösben. Ez már jobb! Igen, sikerült! A gondolatai megvalósultak!

Visszarohant a barlanghoz, és mert az ennivalója még tegnap elfogyott, viszont igencsak éhes volt már, teremtett magának a bejárat előtt egy nagy asztalt, rajta mindenféle válogatott finomsággal, mi szem-szájnak ingere lehet. És ez is megvalósult!

Tele ette magát, boldogan kurjongatva, ugrándozva az asztal körül, majd leheveredett a fűbe és elmélkedni kezdett. Mi legyen a következő dolog, amit meg kellene teremtenie?

Mostantól kezdve nincs gondja a megélhetésre. Az isteni fenség glóriája lengi körbe gyönyörű testét, bármit megkaphat, amit csak akar, s csupán kívánnia kell a dolgot!

Évek óta elfojtott vágyak ébredtek föl elméjében, szívében, követelve a megvalósulásukhoz szükséges anyagi javakat. Nagy volt a kísértés. A mágus elgondolkozott ezen. Végülis minek élje le egy koszos barlangban az egész életét, mikor palotában is lakhatna, fényűző körülmények között, pompával és gazdagsággal övezve? El is határozta mindjárt, hogy teremteni fog valahol egy gyönyörű házat magának, hatalmas birtokkal körülötte és azonnal odaköltözik.

Ezután újabb lehetőségek merültek föl lázasan gondolkodó elméjében. És miért kellene eltűrnie, hogy a falu papjai becsméreljék őt, a nagy mágust, aki messze fölötte áll az ő primitív tudatlanságuknak? Majd jól megleckézteti őket! Rájuk küld egy ijesztgető démont, hadd meneküljenek előle, amíg térden állva nem fognak könyörögni neki, hogy szabadítsa meg őket a rémségtől! Elégedetten felnevetett, ahogy elképzelte a pökhendi papok rettegő arcát. Aztán új ötletek kezdtek körvonalazódni benne.

Akár a királyi trónt is elfoglalhatná és ő lehetne a birodalom új uralkodója! És nem lenne többé egyedül, szolgák és imádók, lelkes tanítványok sürögnének folyton körülötte, lesve egyetlen szavát, kezének legparányibb intését is. Palotájában a világ leggyönyörűbb leányai, asszonyai keresnék kegyeit, s kínálnák föl magukat boldogan, hódolattal. Nem kellene tovább tartóztatnia magát, lubickolhatna az élvezetek tengerében. Gazdagság, nők, hatalom, megbecsülés. Igen, ez venné körül!

Egy hangya mászott a lábszárára és hirtelen megcsípte. A mágus felült, s mintegy varázsütésre eltűnt a tudatából a sok csábító gondolat. Magához tért a féktelen álmodozásból.

- Ó! - nyögött fel szomorúan, ahogy ráébredt az igazságra. Az iménti vágyak majdnem elsodorták felkészületlen elméjét, s kis híján engedett a kísértésnek. De nem! Nem valósíthatja meg iménti elképzeléseit! Csak ellenségeket és talpnyalókat szerezne ezen tetteivel magának, barátokat aligha. És persze felborítaná az emberiség életét szabályozó karmikus egyensúlyt, ha belekontárkodna a történelem menetébe. Annak pedig komoly következményei lennének, elsősorban őrája nézve. Az istenek biztosan nem tűrnék el az ilyesmit, a Legfelsőbb Szellem pedig visszavenné tőle a mágikus képességeket és ő menthetetlenül alábukna a sötétség birodalmába.

- De akkor mihez kezdjek most?! - jajdult fel panaszosan, a fákhoz intézve szavait. - Mit érek azzal a képességgel, melyet nem használhatok? - Mindennek határt kell szabni - jött hamarosan a válasz az erdőben suttogó széllel. Talán egy erre járó tündér vagy jó szellem üzenhette ezt neki, nem tudta. Fölmászott a kősziklájára és lehunyta szemét. Elmélkedni kezdett a felmerülő problémán.

A Nap rézvörösbe alkonyuló korongja közben eltűnt a horizont fölött húzódó felhősávok takarásában, hűvösödni kezdett. Fejszecsattogás zaját sodorta erre a szél a hegy lábától, majd kisvártatva csönd lett. A mágus végül lenézett a völgybe és meghozta döntését.

Eltüntette a tisztás közepén álló asztalt a rajta lévő ételmaradékokkal, majd visszaváltozott azzá a koszos, szakállas férfivá, aki korábban volt. Azután felkelt, besietett a barlangjába és összecsomagolta minden holmiját, amilyen csak volt az agyonfoltozott, egér rágta zsákjába.

Fejében közben ott visszhangoztak a lány szavai, melyeket még az előző nyáron intézett hozzá, mikor arra kérte őt, hogy költözzön le a faluba. És legfőképp arra emlékezett, mikor a lány azt mondta neki, hogy szereti. Jóleső érzés árasztotta el a szívét most hirtelen és tudta, helyesen cselekszik.

Sebes léptekkel vágott neki a falu felé vezető keskeny ösvénynek. A napkorong ezt a pillanatot választotta ki, hogy alábukjon a távoli hegyek vonalán, utolsó sugaraival még megcirógatva a mágus borzas fejét. A remetét, aki úgy döntött, hogy visszatér az emberek világába.

 

-Reiki-