Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyógyulásom története

2011.06.03

 

Történetem 2010-ben kezdődik. Nagyon fontosnak tartom, hogy a legelejétől írjam le, mert rengeteg olyan emberen segíthetek véleményem szerint, akik szkeptikusak, akik csak a szemmel látható és kézzel fogható dolgokban hisznek.
 
Tavaly novemberben szédüléssel járó rosszulléteim jelentkeztek. Kivizsgálásokra jártam, melyek teljesen negatívak voltak. Picit megnyugodtam az ideggyógyász szavaitól: ”el fog múlni, kimerült”. Akkor még nem, de ma már tudom, hogy a „kimerült” szónak óriási jelentése volt az én esetemben. Rosszulléteim elmúltak, dolgoztam tovább, viszont amikor menni kellett a munkába, már előző este ideges és borzasztó nyugtalan voltam. Szó szerint végigszenvedtem a napokat a munkahelyen.
 
Aztán március elején a helyzet ismét rosszra fordult. Ekkorra már szinte mindennapossá vált a szorongás, a félelem, a pánik és képtelen voltam elvégezni a munkámat, így felmondtam. Óriási érvágás volt számomra, hogy munka nélkül, pénz nélkül, adóssággal a nyakamban maradok.
 
Újabb orvosi vizsgálatok következtek, melyek szintén kimerültséget állapítottak meg, de szervi problémát nem találtak. Április elején végül pánikbeteggé diagnosztizáltak. Nyugtatót és antidepresszánst kaptam, melyektől napjaim nagy részét alvással töltöttem.
 
Eljutottam olyan mélypontokra, hogy jobb szerettem volna meghalni, mintsem szenvedni. A lelki fájdalom, sokszorosa a fizikai fájdalomnak. Azt kívántam, bár lennék influenzás, vagy törjön el a karom, hogy legalább tudjam, hogy mi a baj. De a beteg léleknek nem használnak a tabletták, csak leszedálnak és az ember, élő halottként létezik. Szinte minden érzés kihalni látszott belőlem. Sem nevetni, de még sírni sem tudtam. Olykor agresszív voltam és gyűlöltem a világot, hogy „miért én”? Nem bírtam elviselni magam körül az embereket, én, aki imádom őket, aki mindig közvetlen, empatikus, mosolygós és folyton vidám voltam. Nem akartam, nem mertem kimozdulni a lakásból, mert mindig attól féltem, hogy újra pánikrohamom lesz. Mindenhová kísérni kellett valakinek és lelkiismeret furdalásom volt, mert úgy éreztem, terhelem Őket. De segítettek, mert szeretnek! Rengeteg időm volt gondolkodni és elhatároztam, hogy gyógyszerek nélkül akarok élni, egészséges akarok lenni!
 
 
 a-gyogyito-ero.jpg
 
A legjobb Barátnőm, aki a lelkitársam-évek óta rendszeres kapcsolatban van Ildikóval és Zsolttal, közölte velem, hogy el szeretne vinni Zsolthoz, mert Ő pszichoterápiával segíteni tud nekem abban, hogy megtaláljam lelki problémám okát. Nagyon fontos, hogy nem más ember(orvos) mondja meg, hogy mi a problémám, hanem én saját magam jövök rá, Ő csak rávezet engem.
 
Nekem kell kimondanom, tudatosulnom vele és aztán leküzdenem. Már akkor segített az a néhány óra, mely során megtapasztaltam, hogy a szeretet csodákra képes. Akkor, ott rádöbbentem arra, hogy nem elég szeretetet adni másoknak, hanem elsődlegesen önmagamat kell szeretnem és aztán mások is szeretni fognak. Hiszen hogyan várhatná el valaki, hogy szeressék, aki nem szereti saját magát? Nos, az én „kimerülésem” ebből fakadt. Magam elé helyeztem mindenkit, és nem vettem észre, hogy szeretni akarnak, mert én igenis szerethető vagyok, csak el kell hinnem.
 
Barátnőmmel eltöltött látogatásunk végén már nemcsak Ő, hanem én is jelentkeztem az Angyaltáborba. Hitt bennem, hogy addigra képes vagyok összeszedni magam, kimozdulni a lakásból, leküzdeni a félelmeimet és élvezni az életet.
 
Zsolt tanácsára minden reggel elvégeztem a Tisztító fény és szeretet- meditációt, illetve a Gyertya védelem meditációt. Mérhetetlenül hálás vagyok
E három embernek, hogy elindítottak a gyógyulás útján! Bár Ildikóval és Zsolttal találkoztam már korábban is, de segítséget nekem kellett kérnem, hiszen Ők addig nem tudnak, amíg az illető nem kéri. Fantasztikus érzés, amikor azt érezheti az ember, hogy örülnek annak, hogy segíthetnek neki, hogy az első perctől kezdve azt éreztem, fontos vagyok és nem kellemetlen a problémáimról beszélni.
 
Elbúcsúztunk azzal, hogy találkozunk az Angyaltáborban. Ahogy teltek a napok és hetek, a meditációk segítségével a gyógyszeradagom csökkent. Megtanultam megnyílni és beengedni a szeretetet. Elfogadtam magam és a helyzetemet, hogy nincsenek véletlenek, és mindennek oka van. Nekem a leírtakat meg kellett élnem, el kellett fogadnom a változást.
 
 
jin-jang.jpg 
 
Elérkezett május 26. Indulás a táborba. Izgatott voltam, hogy miként viselem majd a lakás biztonságot nyújtó falainak hiányát, hogyan fogadnak majd az emberek, mert a pánikbetegeket sokan nem értik, hogy mitől félnek? Lesz-e ott keresnivalóm? Bizony volt!!!
 
Megérkezésünk pillanatában Barátnőmet már toporzékolva várták, majd ölelték, hiszen neki ez már a negyedik tábor volt. Én meghúzódtam a háttérben. Mindenki ismert már szinte mindenkit, engem, pedig nem, így elkerülhetetlen volt, hogy bemutatkozzam. Az addigi szorongás és izgalom egyszeriben elmúlt. Úgy éreztem, hogy otthon vagyok. Csodálatos volt, amikor mindenki szeretettel fogadott és megölelt. Az olyan embereknek, mint én, furcsának tűnhet, hogy idegen emberek megölelik első találkozás alkalmával, holott ehhez nem vagyunk hozzászokva.
 
Elkezdődött hát 4 nap csoda. Nyugodtan jelentem ki, hogy csoda történt velem, és hiszem, hogy ez bárkivel megtörténhet! Gyönyörű, festői környezetben tölthettem el 4 napot, szeretetre méltó és szeretni tudó emberekkel, angyalokkal. Olyanok Ők, mint egy nagy család. Igaz, őszinte emberek, akik befogadnak és elfogadnak olyannak, amilyen vagyok, akik feltétel nélkül tudnak szeretni, és bátran kimondják, hogy „Szeretlek”. A mai világban ez a szó elcsépeltnek tűnhet, de az ember érzi azt, ha ez őszinte és mélyről, tiszta szívből szól. Én éreztem!
 
A szervezők élményekben gazdag és meglepetésekkel tarkított programokat szerveztek. Köszönet érte nekik és mindenkinek, aki részt vett bennük! Ellátogattunk olyan csodaszép helyekre, ahol én még nem jártam eddig. Én, aki 2 hónapig a négy fal rabja voltam, minden reggel vidáman ébredtem és készítettem a csomagomat, mert indultunk kirándulni, túrázni.
 
Gyógyszeradagom a harmadára csökkent a 4 nap alatt, mert szükségtelennek éreztem, hogy nyugtatót igyak naponta háromszor, mert jól éreztem magam, és ez ma is így van! Aztán kellemesen elfáradva jöttek az esti bográcsozások, a nagy beszélgetések, a nevetés és minden pillanatban érezhető volt a szeretet jelenléte. Igaz barátságok születtek, még annak ellenére is, hogy az ország minden pontjáról érkeztünk és nem találkozhatunk minden nap. Mindenki tanulhat valakitől valamit, és ha nyitottak vagyunk, akkor képesek is, hogy befogadjuk a szeretetet.
 
Részese lehettem az angyalsimogatásnak, melynek alkalmával ráébredtem, hogy nekem helyem és dolgom van e világon. Köszönöm Tünde!
 
Átélhettem életem legszebb születésnapját és mindenki együtt örült velem, hogy láthatták a csodát, amely velem megtörtént. Büszkék rám, és ami fontos, hogy végre én is az vagyok magamra!
 
kep-039.jpg 
 
Sok dolgot megtanultam, de még többet kell. Gyógyulni akarásom segített és segít. Mert én egészséges vagyok, és le tudok küzdeni bármit, elsődlegesen saját magamat, a félelmeimet! Gondolataim egyre tisztábbak és hiszek az elme hatalmában. Hiszek önmagamban! Elindultam egy úton, haladok előre és tanulok még többet és többet.
 
Ildikó és Zsolt csodálatos emberek! Szeretném, hogy azok, akik elolvassák a történetemet, és nem ismernek, -akiknek nem adatott meg, hogy legyen mellettük egy segítő, mint nekem a Barátnőm-akik bármilyen testi vagy lelki problémával küzdenek, bátran keressék fel Őket! Tudnak segíteni, csak kérni kell!
 
Még egyszer megköszönöm mindenkinek, hogy Veletek lehettem, és közétek tartozhatom! Millió ölelés!
 
 
Lívia, Nyíregyházáról