Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


India-spirituális élménybeszámolók

2012.01.11

 

India-spirituális élménybeszámolók

Előszó: A "Gondolatok" Puttaparthy-ban egy spirituális útkereső-lelki gyakorlat közepette, a hajnali imameditációt követően villanásnyi idő alatt keletkezett, noha nem terveztem verses formába önteni az univerzum téziseit. Olyan gyorsan jött az intuitív infó, hogy megjegyezni is képtelen voltam, azonnal tollat ragadtam és /jobb híján/ karomra jegyeztem rövidítve- e sorokat. Eddig egy mezei locsoló versköltemény sem esett ki fejemből. Kisvártatva rádöbbentem, hogy korábban feladott kérdéseimre kaptam intuitíve a válaszokat, én csupán lejegyeztem azokat.

 

Gondolatok

 

Mint juhász a nyáját, úgy terelt végtelen tudásszomj, kíváncsiság, hazámtól messzi-messzi tájra: Indiába.

Mi mást hozhattam volna magammal, mint kétségek, gyötrelmek garmadát,- más nem bírta volna harmadát...

 

Megkérdeztem az úton magamtól újból és újból: Elmém vagy szívem húz csupán?!

De letehettem volna e terheket szent földre érkezésem elébb?

Úgy éreztem: elég!

 

E létem értelmét kutatva, eltűnődtem éj s nappalon, mikor virrad az én napom?!

De az idő malomkereke lassan fordult, időnként nyikordult.

Gondolataim horizontján narancspír derengett, tisztul az égbolt, jő a fény, a ragyogás, ez a megvilágosodás:

 

Mint ahogy tettek nélkül nincs tapasztalás, terhek nélkül sem képzelhető el megkönnyebbülés, avagy az élet íze ciklusokban rejlik.

Hisz a megélt pillanatok sorozatának polaritása nélkül, egy vákum, űr lenne az életed és hasztalan.

 

Viseld hát édes teherként a rád nehezedő megannyi súlyokat, sirámtalan, s lásd, mily könnyedén emelkedsz vele majd magasra, ha figyelsz belső önön magadra.

A csúcsot akkor éred el, ha érette a viszonzást nem kéred el.

E galaxisban küldetésed egyszer csak megérted, villanás alatt tódul tudás, tapasztalás töméntelen, eszmélsz, mit padban tanultál értéktelen...

Büszke civilizáció, te rózsaszínű délibáb, jő a naplemente, nincs tovább!

Illúzió, komfort, gépezet, nem látod a lényeget: ki az önzetlen szeretet csiszolt gyémántjának ragyogását észre nem veszi, annak szívét - lelkét bizton homály fedi.

Míg e köd el nem oszlik, vágyaid, mind-mind szertefoszlik.

Te lény, Isteni, ismerd fel hát a harmóniát, mely meghatározza lényed!

Hisz a léted a lehetséges jövőd milliárdnyi állóképét vetíti elméd elé, s te éled meg a választott pillanatok végtelen sorozatát, életed filmjén pergő epizódjaként.

A szereposztás, helyszín, koreográfia, maga az élet, melyet élsz, de kérdem én? Lelki szemeiddel ha sorsod forgatókönyvébe lapozgathatnál, mely fejezet az; mit másképp, újrajátszanál?!

S ha egyszer jő a vég, megérkezvén az örök csend zajába, mit belsőd hangja fogad magába.

Mérföldkő az, talán a legnagyobb, mely kövön számos megpróbáltatás után fáradt vándorként ,megpihenni remélsz, erőt merítvén a még végkifejletig.

Aztán millió egységnyi távot tovaszárnyalj, időtlen a térben, hogy a következő létben, te mindenképpen, de a világon mindenki legyen képben.

 

Most, hogy megtértem, ó Uram úgy érzem a leckét megértettem, kérlek hidd el megérkeztem.

Lebbentsd le tévelygésem fátylát, elérhessem szívem vágyát: Mokkhsát.

Istenem, borulok előtted térden, hiszen érzem, tudom mit tettél, s teszel minduntalan értem, mert hittem és álmaimban is tovább reméltem.

Én, aki az univerzum végtelen porából csak egy szem - vagyok

Tudom, a hit, a szeretetbe vetett hit emelt Hozzád oly magasra, a helytelen gondolatok sötéten tátongó mélységéből, mellyel szívemet, Isten lakóhelyét tettem méltán ragyogóvá, hogy a szeretet aranylón csillogó sugara tölthesse fel örökkön-örökké.

Ébredő madarak rikoltozása Ashrami hajnal csendjébe merül, száz pár papucs surrogása, az út porával vegyül.

Imádkozni megy a Magyar büszkén, szeretettel telve ,nemzetek hitét hirdesse szerte e világon, hogy nincs nagyobb kincs mint e három: SZERETET,-BÉKE,- ERŐSZAKNÉLKÜLISÉG.

 

Dáloki lászló

 

India. Prashanty Niyalam. 2006 február.

India-spirituális élménybeszámolók

 

medve.jpg

 

Előszó: mindhárom Indiai utazásom felismerésekkel gazdagította útkeresésemet, mintegy katalizátora saját spiri evolúciómnak. Alapvetően és pozitív irányba terelte addigi, az "áradatban sodródó falevélhez" hasonlatos életem. 43 évesen éltem meg akkor és ott az igazi önzetlen Isteni Szeretet gigantikus energiáját.

Felismertem; ezekért a pillanatokért érdemes volt megszületnem, ez az élet eszenciáját adó valódi cél.

A vágyak megélése elménk azt az aspektusát erősíti bennünk, mely inkább elválaszt ezektől a csodálatos megtapasztalásoktól, mintsem segítse azt, ezért fontos alappillére az EGYEK VAGYUNK megtapasztalásának, a ragaszkodásnélküliség megélése a minden napokban.

 

India beszámoló 1

 

Karácsony előtt néhány héttel érkeztem a Magyar csoport társaimmal Sai Baba Ashramjába. A Seva (önkéntes segítők) tablóján segítőket keresnek a hívők között, a karácsonyi műsor előkészítéséhez. Másodmagammal jelentkezem a megadott helyszínen és időben. Előre bocsájtom, kukkot sem tudok angolul, legfeljebb teázni és távozni. Társam még ennyit sem.

Kiderül, hogy az ausztrál csoport kapja a megtisztelő lehetőséget a rendezésre és szervezésre, csatlakozunk hozzájuk. Megmosolyognak megértően a pantomin jeleneteinkért, ami az angol nyelvi nehézségeinket igyekezett kompenzálni.

 

Gesztusokból megértettem,(egy legyintésből), hogy majd találnak olyan feladatot számunkra, melyhez nem szükséges a beszéd, a nyelvtudás. Másnapi eligazításkor a stúdióba terelnek és tudtomra adják, (még mindig pantomin), hogy ültető leszek a több mint 300 fős énekkar férfi oldalán. (a nők mindenhol külön). Remekül sikerül a 28 próba alatt szerzett gyakorlat révén a hívek ültetése. Itt jegyzem meg, hogy több mint 40 féle nemzet és nyelv képviseltette magát vegyesen az énekkarban, képtelenség ennyi nyelvet ismerni, megszólalni. További nehezítés, hogy meg nem érintheted, meg nem szólíthatod, mégis oda kell ültetned, ahova a koreográfia meghatározza, mégpedig nyíl egyenes párnán ülő sorokba. Igen csupán az intuitív képességedre vagy utalva a kivitelezésben. A gondolat energiája az mi a másikat arra készteti: itt foglalj helyet!

 

Sűrűn imádkoztam, hogy erőt, és tudást kapjak a számomra nem mindennapi feladat precíz megvalósításához. Eljött a bemutató napja és látva munkám, igyekezetem, azt a megtisztelő lehetőséget kaptam, hogy az Ashramban is ültető lehetek. Azt kértem SWAMI-tól imámban, hogy színe előtt lehessek ültető, a közel százezres befogadóképességű Mandirban ....És úgy lett. SWAMI színe előtt, egy kb. 2000 fős szektorra kellet felügyelnem, ültetnem. Giga feladat ez hiszen az ültetés, sorokba rendezés, és annak az elvárásnak maradéktalanul eleget tenni, hogy az emberek nem állhatnak fel műsor közben, igen nehéz feladat!(láncreakciót indíthat el, egy pánikhangulatot, ami eltaposásos balesetekhez vezethet)

 

Hitemmel, szeretet energiámmal, sikeresen oldottam meg a feladatot. Később tudtam meg, hogy még európai ember sohasem volt korábban ültető a Mandírban, hiszen az Indiai emberek, szinte az anyatejjel szívják e képességet, tudást magukba. Nekünk Európaiaknak, küzdenünk, dolgoznunk szükséges e képességek felszínre hozatalához.

A hit és szeretet energiáját itt és akkor tapasztaltam meg először ilyen méretekben, csodálatos érzés, mondhatom.

 

India beszámoló 2

 

A Meta suli néhány hónapos fejtágítását követően, első India utazásom alkalmával történt velem, Putthaparthyban, hogy hajnali napfelkeltét csodálva, egy káprázatosan gyönyörű park padján ücsörögtem és épp elmerültem a \"most pillanatába\", mikor egy helybéli idős Úr , újsággal kezében, angolul megszólítva kérdi tőlem, hogy mellém ülhet -e, és hogy melyik országból jöttem. Eszkuzálom magam, hogy \"szorri no szpik inglis. \" ( No ennyi angol azért kiesett a számból ) Erre mosolyogva bíztat a kis öreg a szemével is, hogy \"no problem, \" és pantomim gesztikulációkkal utal, hogy csak gondoljam amit mondani szeretnék és ő tudni fogja miről van szó és válaszol majd, ugyancsak intuitíve. Ez beütötte a fejét valahol, gondoltam ilyen képtelenséget, hogy én magyarul kigondolom és Ő majd angolul érteni fogja?!

 

De Ő csak bíztatott. Tudatlan Medveként, arra gondoltam, hogy olyan dolgot gondolok, amiről egyértelműen fogom tudni, hogy az öreg igazat beszél-e.

Nos, mire gondoltam? Elárulom: -\"miért éppen az én padomra ültél, amikor a mellettem lévő üres?! \"-

Néhány pillanatot követően a kisöreg arcára fagyott, a mosoly, majd elköszönve, újságját összehajtogatva a másik padra ült.

Kissé zavarodottan, lelkiismeret furdalástól nem mentesen ledermedtem, ekkor jött a vakító fény. Felkapcsolták a villanyt nálam: a léleknek egyetlen nyelve van, : és az \"nemzetközi\", független, hogy épp milyen csomagolásban van!

 

India beszámoló 3

 

Puttaparthyban , Sai Baba Ashramjában kolosszális méretű a Mandir, ami valójában a meditációk, imák \"temploma\" . Itt történt, hogy abba a szektorba foglaltam helyet párnámmal a giga márvány és gránit kockákon, ahol még javában kefére csavart rongyokkal fényesítették az amúgy is csillogó kövezetet. Fókuszálatlanul magam elé merengve, mozgó pontra figyelek, előttem néhány arasszal, egy pók sietve rohan (majdnem ) vesztébe. Hajszál híján az Isteni tér tisztító eszközével egyesülhetett volna őkelme , ha a takarító következő kézmozdulatával, meg nem áll. Mosolyogva oszlopnak támasztja a kefét és lehajolva, zsebéből kendőt vesz elő. Rátereli a pókot, elsétál vele messzire, ahol már nem tapossák el, leteszi, majd visszajön és folytatja a munkát.

Átvillant elmémben mekkora tisztelet van a legapróbb Isteni teremtmény iránt is, mely gondolatminta magva a szeretet táptalajában kihajtva, megnyilvánult előttem.

 

India beszámoló 4

 

Sai Baba Ashramjából a nyüzsgő, színes forgatagba lépve, az utcán kéregető, nyomorúságos koldusok hada lepi el az idegeneket, néhány rúpia reményében utcahosszakat kísérgetnek, szinte pimaszul kérlelve. Ha egynek is adsz, tíz koldus terem helyébe. Zavarban voltam, hisz bennem is van könyörületesség, ugyanakkor lehetetlen lenne szerény költő pénzemből a világ nyomorát vállaimra venni. Nincs középút, gondoltam magamban. Másnap megkérdeztem egy Indiai bölcset, aki köztiszteletben álló személyként Sai Baba hívő is, hogy SWAMI hogyan is vélekedik a koldusok megsegítéséről. A teljesség igénye nélkül , röviden összefoglalva, a következő választ, ajánlást kaptam: az utcai koldusoknak és kóbor állatoknak adott adomány nem más mint a nem megfelelő helyen alkalmazott részvét, szánalom szülte cselekedet.

Civil, Állami és vallási szervezetek intézményesen is gondoskodnak a rászorulókról, azok akik mégis a tilalom ellenére utcán koldulnak, szinte mind a koldus „maffiához” tartoznak , vagyis nem hajlandóak alávetni magukat az intézményesített szabályoknak, törvényeknek és inkább a szabadabbnak tűnő, s egyben zűrös életformát választják, továbbá senki sem -véletlen kap koldus szerepet - az életében. Ha pénzt adsz egy ilyen koldusnak, az nem más, mint elvenni tőle a helytelen gondolatai és cselekedetei megtapasztalásának következményét. Ezzel azt erősíted benne, hogy „akkor is lesz mit ennem, ha a helytelen utat járom”, hisz mindig megszán valaki. Karmát szerzel vele. Akkor jársz helyes úton ha szeretetet adsz nekik, hogy legyen erejük felismerni mindazt , ami felemeli őket a fény felé.

Megköszöntem a bölcs útmutatását és mindketten eggyé váltunk a sürgő-forgó népek áradatával.

 

Gondoltam alkalmazom a frissen kapott tanácsot és máris a bazársor felé vettem az útirányt, ahol (szembetűnően magas arányú az egy négyzetméterre eső koldusok száma). Februári napokat számlál a naptár, mégis 40-45 fok C. a hőmérséklet árnyékban, még erre felé sem megszokott februárban ez a hőség, úgy tudom. Megállok a narancsárus rozzant kordéja mellet és 5 pohár frissen facsart narancslevet rendelek. Azonnal két tetőtől talpig szurtos-maszatos koldus gyerek terem mellém és könyörögnek pár rúpiáért, közben készül a zamatos, citrus illatú frissítő, az Isteni nedü. Koldus gyermekek közben imára kulcsolt kézzel folyamatosan hindi és angol nyelven, valamint rögtönzött pantomim előadásokkal vetítik elém, hogy árvák és nincs mit enniük.

 

Majd megszakad a szívem, de a bölcs tanácsát követve kimondom: „ no mani, áj em szorri kinder, no szpík inglis.- trink?- „ kérdezem a kislányt és a 7-8 éves forma kisfiút, addig szánalmat igéző íriszük, csillogó szempárrá változik és fülig érő mosollyal bólogatnak hevesen: igen.

 

A közben elkészült levet kifizetem, (25 rúpia), majd lehajtok 3 pohárral, a kettőt pedig a két árva emberpalánta kezébe nyomom, egy szuszra mohón megitták, majd újacskájukat enyémbe fonva invitálnak valahova, közben fel-fel tekintenek rám mosolyogva, engem melegség önt el, szívemből kiindulva, minden sejtemig. Ahogy haladunk a számomra ismeretlen felé, úgy gyarapodik kísérőim népes tábora, számlálatlanul is többen lehetünk, mint egy tucat. Útközben beszélgetni kezdünk hangtalan, csendesen, a szívünkön át. Ritkulnak a bazársorok, majd széles, kietlen kiszáradt, de még iszapos folyómederben kelünk át a kiálló köveken bukdácsolva. A folyó partján van a helyi mosoda, köböl és fából eszkábált medencékben minden vegyszertől mentesen fa hamuval kevert vízzel sulykolva mosnak, napon szárítanak és faszenes vasalóval vasalnak, mint anno dédanyáink.(reggel elviszik a szennyes ruhákat a szállásokról, kimossák, megszárítják, kivasalják, majd másnap házhoz viszik, mindezt, 3-4 rúpiáért! = 15-20 Ft. / darab áron és nem keveri el máséval, nem tesz rá bilétát mégis biztos lehetsz afelől, hogy az esetleg hiányzó gombot, szakadást megvarrva , sajátodat kapod vissza.

 

Delegációmmal lassan magunk mögött hagyva, szikkadt folyót, mosodát, mangó ültetvényeken vezet át utunk, kísérőim tudomásomra hozzák: figyeljek a lábam elé,- persze , gondolom a kiálló kövek miatt figyelmeztetnek, nehogy a mezítlábas strandpapucsban felsértsem a lábam, de nem és a fák melletti fonott kosaras kígyó csapdákra mutat , amiben éppen vonaglik egy, félszeg mosollyal int tekintetével: a kígyók is szeretik a mangót.

 

Lépteinket gyorsítva köves útra érünk, egy lelakott garázsféle építményhez, oldalán nagy kopott betűkkel felfestve: Englis Medium Shoole. Az ajtó előtt az igazgató-a tanár-a szülő-az orvos és egy személyben minden, fogad bennünket. Illendően bemutatkozik, Dr. Prabakhar, kezet fogunk és én is bemutatkozom: máj ném, Laci. Papucsokat levéve belépünk az egyetlen helységből álló „iskolába”, ahol a döngölt agyagos padlózaton, a gyermekek, ki-ki párnán, vagy anélkül ,lótusz ülésben, kórusban köszöntenek engem angol és hindi nyelven.

 

Minden tekintet rám szegeződik, ezek a tekintetek némák, de annál beszédesebbek, benne volt minden, amit ember valaha is érezhetett. A falon egy arasznyi szabad hely sincsen, telis tele, rajzokkal, térképpel, ábrákkal, ez minden tudás „tankönyve”, nebulók kezébe pattintott palatábla darab, krétával, ez összes jegyzetük. Hellyel kínálnak a Tanári pulpitus helyén, a földön lévő párnán, leülök. Egyenként bemutatkoznak a kicsik-nagyok, összesen vagy húszan lehetünk, majd Istent dicsőítő Szent Védákat énekelnek boldogan, áhítattal, Istennek felajánlva, örvendeztetésemre énekelnek, érzem a giga energiát, mely minden légvételükkel tovaszáll a térben, igyekszem leplezni meghatódottságomat, sikertelen.

 

Könnycsepp csillog szemem sarkában, épphogy le nem gördül. Fegyelmezettek, de nem erőből érve el, szeretetből. Ahogy önfeledten, több órásra sikeredett iskolalátogatási programomból szállásomra értem, szobatársaimmal megosztva történéseim, egyre gondolunk: itt éheznek és nélkülöznek, segítenünk kell. Felmerül közben a kérdés, vajon miért nem segít Baba ezeknek az elesetteknek? De összedobunk majdnem 900 Rúpiát,(4500-Ft.) majd a piacon 50 kilós zsák rizsre alkudozva még egy kis lencsére is futja szerény lehetőségeink ellenére.

A piactól, úgy cca. másfél – két kilométer az iskola, a vállamon viszem a rizses zsákot, de édes teherként alig érzem súlyát. Váratlanul érkezünk. Csak Prabakhar van délelőtt a „suliban”, gyerekek sehol. Átadjuk a rizst, lencsét, érdeklődésünkre, hogy hol vannak a gyerekek, kitérő választ kapunk. A visszaúton, elbúcsúzok a szobatársaimtól a „belvárosban” és ki-ki megy a saját gondolataiba merülve tovább.

 

Betérek egy helyi telefonszolgáltató üzletébe és feltöltős telefonkártyát szeretnék vásárolni a postai sorba ülés elkerülésére. – ugyanis a helyi koreográfia az, hogy csak annyi ember mehet be a postára és csak mezítláb, ahány ülőhely van,(emlékezetem szerint 15.) Mindenkinek le kell ülnie és amikor elhagyja valaki dolga végeztével a helységet, az éppen soron következő feláll a széksor elejéről és a kiválasztott ablakhoz lép, ezzel egy időben mindenki eggyel arrébb ül, a megüresedett helyébe és a végére pedig újabb embert engednek be leülni. Rendkívül muris de korrekt, mert ülve képtelen vagy észrevétlen tülekedni, nyomulni. Végül is legalább 15 ször felállsz-leülsz, mire sorra kerülsz.

 

Nos a telefonszolgáltató üzletében elutasítottak, mert nincs bejelentett lakhelyem és útlevél és vízum másolat, fénykép és a szerződés angolul íródott szövegét sem érteném. Szomorkásan kullogok ki az üzletből, mikor a Prabakhar féle iskolások észrevesznek az üzletből kijövet és kérdik mit vettem? Mutatom, hogy semmit mert elutasították a kártyavásárlást, erre bemegy egy alig tíz éves árva koldus gyerek a többiek közül és rám mutogatva beszél az eladóval, majd kisvártatva intenek, menjek be. Kezemből elkéri telefonomat az eladó, majd behelyez egy vadonatúj kártyát és kipróbálja, megcsörgette a sajátját, „oké” mondja és kezembe nyomja, nem értem az egészet. Kifizetem az 500 rúpiát a feltöltésért és megyek a szállásom felé, közben kérdezem az alkalmi kísérőimet, hogy miért kaptam, állásának kockáztatásával, szabálytalanul papírok és minden formaságot nélkülözve mégis a telefonkártyát?

 

Néhány szavas válasz volt és közben szorosan átölelt mindkét kezével a kisfiú: „gud men, gud fáter, láv ju lácsi”. Ismét elérzékenyültem és az Ashram kapujában elbúcsúztunk. Hajnalig merengtem e nap eseményein. Felismertem, hogy a bölcs tanításai igaznak bizonyultak, mert világi szemüvegen át hatalmas segítség volt ugyan az éhezőknek, azonban az abszolút igaz valót, a spiritualitás, az univerzum törvényét figyelembe véve eltértem az útmutatástól, hiszen nem elégséges Isten nevét áhitattal dicsőíteni, ha közben a környezetünkben a közösség alkotta társadalmi törvényeket nap-mint nap megszegjük, áthágjuk és semmibe vesszük. Mi is történt valójában, miért mondom ezt? Mert bármennyire kedvemre volt a szeretettől vezérelt segítség, mégiscsak korrupción és szabálytalanságon át vezetett az út a telefonkártyám használatához, továbbá a koldulás is szigorúan tilos, mint sok másutt a világon. Ezeknek a szabályoknak a betartása épp oly fontos, mint bármi más, egymástól elválaszthatatlan ha teljességre vágyunk. Baba mindenkit végtelen szeretetével áraszt el, független mindentől, azonban az számíthat Isteni kegyre, áldásra, ki helyes úton halad.

 

India beszámoló 5

 

Egy reggelen, lekéstem a többórás sorbaűlést, (sorbanállás helyett-így nehéz tülekedni) és már nem volt érdemes bemennem a Mandírba meditatív imára. Úgydöntöttem, hogy elmegyek a telómért, telcsizek egy kicsit és utána megnézem a spirituális múzeumot. Hosszas telefoni élménybeszámolót követően elindultam a múzeum felé, egy igen meredek ösvényen. A bejáratnál le kellett venni a papucsot és csak mezítláb lehetett bemenni, mint mindenhova (még a postára is), az őrök mindenkit megmotoztak előttem, (nem vihetsz be legyezőn kívűl semmit!!!) engem nem és beengedtek.

 

Több szinten ,rengeteg a látnivaló és csendes meditációs zene szól a háttérben, félhomályban. Mindenki elmerül mélyen gondolataiba, a látottakon, olyan igazi spirituális, templomi hangulata van. Egyszer csak elemi erővel megszólal zsebemben a telefonom, ami kakaskukorékolásra volt beállítva, teljes szuflával! Mindenki kizökken, összerezzen és a teremőr villámgyors mozdulattal kitárja az ablakot, hogy megnézze, melyik az a diverzáns kakas, amelyik délben meg meri zavarni a szent és sérthetetlen csendet. Derékig hajol az ablakon, de nem találja, én kapkodok az off gombra de csak azért is kukorékol még egyet, mire elhallgat telóm. Mint aki mit sem ért az egészből, megyek tovább leleplezetlenül, de visszafolytott röhögéssel telve, igyekszem a kijárathoz, nehogy gejzírként törjön fel belőlem a nevetés.

 

India beszámoló 6

 

Délutáni meditációs imát követően, szikrázó napsütésben, lehorgasztott fejjel, lassan bandukoltam Puttaparthyban, az Ashram patinás utcáin. Elgondolkodtam magamba mélyedve az élet tanításai felett, akár szomorúnak is tűnhettem talán, amikor egyszer csak gyengéden, tenyerembe fúródik egy apró kis kéz. Lágyan megszorítja számára átérhetetlen ujjaim. Felocsudok lelkem párbeszédjéből, s látom egy helybéli kis emberpalánta tekint rám, hatalmas szemekkel, íriszéből szeretet sugárzik, arca is mosolyra fakad. Önkéntelenül és némán engem is erre késztet. Kissé zavarodottan, de örömmel teli pillantást vetek néhány lépéssel hátam mögött kullogó édesapjára, tekintetével válaszolva bíztat: csak barátkozik, felvidít, az én fiam, s már csak azt veszem észre, hogy a kicsi gyermek apja kezében, tovatűnik a népek áradatával.

Én meg ott állok legyökerezve, meghatódottságtól könnyesen, Istenem, ez az önzetlen szeretet!

 

India beszámoló 7

 

Ezredfordulót követő években összecsapnak fejem felett a tarajos hullámok, anyagi síkon sok -sok Milliós teher, szellemi síkon érzelmi mélypont, válság, mindez kukk süketen,(korábbi fülműtétemkor a doki nem altat, búrámban szikével, a fájdalomtól önkéntelen berántom a fejemet és elvágja a hallóidegeket. ) ez késztetett gondolkodásra: miért éppen velem történik ilyen szörnyűségek halmaza?

Kerestem a dolgok miértjét, így kerültem szeptemberben Csillebércre, Kovács Béla Meta sulijába.

 

Kapaszkodónak éreztem az ott tanultakat és nem pedig a hallottakat, hisz csak szájról olvasva értettem az előadókat, mellesleg a tandíjat is hozomra ,vatikáni valutával fizettem,( Isten fizesse meg).Eljött a karácsony, de annyi pénzem sem volt, hogy gyalog haza menjek, így édesanyámnak sem tudtam még egy dezodort sem venni ajándékba. Közben meghirdették a suliban, hogy februárban Indiai tanulmányutazást szerveznek a hallgatók számára, kb.280 Ezerért. Elgondolkoztam rajta, de jó is lenne ott lennem, Istenem, de sam-sem, sam-sem, nincs egy vasam sem.

 

Karácsony, másnapján csörög a telóm, azonnali hibaelhárítási munkát kaptam, elvállalom, kivitelezem, 12 éves vállalkozási pályafutásom rekord összegű kifizetését kapom kézhez, az utazásra jelentkezés lezárásának utolsó pillanatában. Még éppen beleférek a helyfoglalásra. Úgy éreztem semmi sem véletlen. Februárban kiszállok a gépből, Szent földre lépve, s az első benyomásom, hogy: haza érkeztem!

 

Feledve 18 órás utazás fáradalmait, könnyed, szeretetteljes nyugalom járja át testemet, mintha csak épp relaxálnék. Küldöm is haza az sms-t: megérkeztem de itt mintha a gravitáció is kisebb lenne olyan könnyednek érzem testemet. Jön vissza a válasz: megbolondultál fiam, kellet neked odamenni, miről beszélsz? (késöbb derült ki, hogy otthon készítették a tablettákat nekem a hazaérkezésemre).

 

Közel három hetet meditáltam, imádkoztam és közben figyeltem az embereket, a filozófiájukat és mindent ami körül vett. Az utolsó előtti napon, egyszer csak izgatott hangon kiabálnak, gyertek gyorsan interjú, interjú BABÁNÁL, szóljatok a többieknek is! Közel 160 fős magyar csoportunk bepréselődik a kistemplomba az interjúra, SWAMI-hoz. Ott és akkor éreztem közelében azt a szavakkal kifejezhetetlen lágy, simogató szeretet energia áradatát, mely áthatotta mindannyiunkat. Fürödtünk a tündöklően, ragyogó fényben, akárcsak egy önfeledten pancsoló kisgyerek.

 

SWAMI néhány magyar dal meghallgatása után maga köré invitál bennünket, én magam sem értem, hogyan de az utolsó sorból az elsőbe kerültem, éppen BABA Lótusz lábai elé. Tolmácson keresztül szájról olvasva megértem, hogy BABA kéri nyújtsam tenyerem felé. Értetlenül, félszegen, de úgy teszek. ...És már hullik is a tenyerembe a Szent hamu, a materializált vibuti. Szájtátva szemlélem az eseményeket, majd papírzsebkendőbe téve elteszem. SWAMI feltartva kezét, áldást oszt felém. Többiek tátogják nekem némán, hogy tegyem el vibutit, este tegyem fülembe és\" minden rendben lesz\".

 

Megfogadtam a tanácsot és reggel, mint mindíg behelyezem a hallókészülékemet, mellyel max hangerőn is csak torz, érthetetlen zörejeket hallottam, azt sem felismerve, hogy nő, vagy férfi beszél hozzám, ha nem látom. Bekapcsolom a hallókészülékemet, de azzal a mozdulattal rántom is ki fülemből, olyan erős hangeffektet észlelek. Legkisebb hangerőre állítva, újra próbálkozom. Majd leesek az ágyról csodálkozásomtól boldogan! Tisztán érthetően hallom odakint az utcáról beszűrődő zene, ének, a körmenet hangjait.

 

Reggeli helyett a postára rohanok, már hívom is anyámat boldogan: (otthon már dél elmúlt) mikor először sok év után meghallom újra édesanyám hangját a telefonba, halló, ki az? -válaszolom könnyeket nyelve: édesanyám újra hallok, érted?! Újra hallok, nem kell többé tolmács!! Szünet, elnémul a telefon, anyám is sír velem a boldogságtól, visszakaptam, hitem, életem elveszettnek hitt értelmét. Csoda történt, az én legbensőbb csodám, felismertem a dolgok miértjét. A felismerések hatására, íródott a gondolatok című vers, melyet majd a mellékelt képen, zöld borítékban, BABA kezében láthatsz. Hát nem érdekes?!

 

-Medve-

 

 medve-2.jpg