Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mesék egy másik világról 8

2010.09.13

„élet vagy halál?”

 

 

Eredetileg egy fogyókúráról szóló könyvet is szerettem volna írni. Éveim számával súlyomat is növeltem, ráadásul  nagyon erős ütemben. Elhatároztam, hogy elindítom testem átépítését, regenerálását. Az emberi test általában hét év alatt átalakul, mindig új sejtek halnak el és születnek újra. Hét év alatt teljesen átépül testünk, természetesen az alapfelépítés megmarad ( DNS, vércsoport ), csak sejtjeink alakulnak át és hordoznak új információkat. Jövő februárban leszek 6 × 7 éves, elhatároztam, hogy átépítem a testem egy új élet kezdetére. Eredetileg nem szándékoztam a szellemvilág kérdéseit belekeverni a fogyókúrás törekvéseimben, de rövid idő alatt kiderült, hogy ez teljesen lehetetlen.

 

 

Különböző szellemi forrásokból, közlésekből, félreérthetetlen jelekből figyelmeztettek, hogy:

kapok még kb. 6-8 évet és „habzsolhatom” az élet örömeit addig a pillanatig, míg ezért a „habzsolásért” cserébe a letelt idő után „levesznek” az élet játékporondjáról , mert nem teljesítettem küldetésem, feladatom, vagy vállalok egy tiszta, lemondással teli új életet, és szellemiségem teljes tudatában végigélek egy felső erő által meghatározott magasabb kort.

Ekkor ráébredtem, hogy nincs sok választásom. A megszerzett tudás gyarapítása közben megvilágosodott előttem, hogy nagyon keveset tudok még a szellemvilágról és a többi dimenzióról, az Isteni világ felépítéséről, de ahhoz túl sokat, hogy megengedhessek magamnak egy lehetőséget egy földi életciklus eltékozolására. Az anyagba történő belebukás a legszörnyűbb tett, amit egy szellem tudatosan megengedhet magának és rájöttem, hogy ezt nem tehetem meg, már túl sokat tudok ezekről a dolgokról. Sokkal szebb a szellemi életre készülni itt a földön, mint azt a pár földi évet eltékozolni a jólétben. Örök a mondás: „ ki mint vet, úgy arat!”.  Amit a földön szellemi kincsként elvetünk, annak termését learatjuk „odaát”. 

Nagyon fontos az a figyelmeztető mondat, ami a régi írásokból ránk maradt:

 

 

Ép testben ép lélek!

 

Lelkünk gondozása egyenes arányban áll testünk állapotával és testünk állapota is hatással van lelkünkre. Születésünk előtt szellemként megtanuljuk a testünket felépíteni. Megtervezzük minden porcikáját, DNS-ét, kiválasztjuk a szüleinket, meghatározzuk csillagjainkat , belevetjük magunkat az anyaméhbe és egy kényelmes lubickolás után megszületünk a földre. (A szellem a terhesség alatt nincs még a magzatban, szülés előtti időszakban foglalja el helyét leendő földi „ruhájában”) Születésünk után szellemünk harcolni kezd az anyag kötöttségeivel, őrszellemünk mindent megtesz, hogy vigyázzon ránk és segít vállalásaink végrehajtásában, de a saját akaratunk és a sötét szellemek munkája következtében ez nem mindig sikerül maradéktalanul. Sok embert félrevisz a nagy vagyon, a kényelmes élet, a kábítószer, alkohol és a gasztronómiai élvezetek hajszolása.

Rájöttem arra, hogy, nekem nem fogyókúráznom kell, hanem életszemléletet kell váltanom, ami meghatározza a következő éveimet!

 

 

A fogyókúrás receptekben már mesterszinten állok, mindent tudok a terápiás eljárásokról. Elhízásom fő oka a rendszeres értelmetlen fogyókúrázás volt, míg fel nem világosítottak, hogy ez egy egyszerű „jó – jó” effektus. Egyik héten teleeszem magam, utána nekiállok éhezni. A rendszertelen evés miatt szervezetem nem tudja, hogy mikor kap legközelebb táplálékot, így azt a keveset, amit eszek elraktározza magának a belső éléskamrába. Ennek az effektusnak köszönhetően sikerült egy közepes súlyról egy nagyobb súlyra felfogyókúrázni magam! Persze az induló súlyom (az átlagnál nehezebb) is komoly előkészítő munka eredménye volt. Egész nap nem ettem, este bepótoltam a reggelit, az ebédet és ezek után valamikor az éjszaka televízió fényével bevilágított csöndjében befejeztem a vacsorámat is. Kemény munkám eredményeként sikerült a mozgást is a minimumra csökkenteni, így egy egyszerű bevásárlást is autóval végeztem el, igaz messze kellett mennem, sokszor 200 méterre (!) volt csak a legközelebbi bevásárló hely. Az akkori fogyókúrám sokszor abból állt, hogy délután hatkor hazajöttem és megreggeliztem, nyolckor megebédeltem és utána felkiáltottam: „ma fogyókúrázom!” és  lemondtam az este még tervszerűen következő vacsoráról

Most, hogy már keményen átléptem a határt, ami már befolyásolja mindennapi életemet, gátol az egészséges mozgásban, gondolkozásban, választanom kell: Élet vagy halál?  Nem félek a haláltól, mert tudom, hogy utána egy rövid, fájdalommentes átmenet után tovább élek, de nagyon sajnálnék haszontalan dolgokra pazarolni egy életciklust, mikor minden adott, hogy szellemiségem fejlesszem. Rájöttem, hogy a szemléletváltásban hasznosítom az előző fogyókúrás tapasztalataimat.                                                                                                                         

 

 

Kizárom, illetve minimálisra csökkentem a hús fogyasztását, azokat a húsokat is megválogatva, amit elfogyasztok. ( Hal, csirke, marhahús ) Kenyér, sütemény fogyasztásom megszüntetem, vagy csak teljes őrlésű pár dekás péksüteményre koncentrálom figyelmem. Kihagyom a sajtot, tejet. Ez utóbbit nagy mennyiségben szeretettel  fogyasztottam kakaó vagy kávé alakjában. Napi 10 kávémat megszüntetem, vagy csak egy kávéra korlátozom, de azt hiszem, ha lehet, akkor arra sem. Kellemes mentolos dohányom füstölését is abbahagyom, sokszor már zavart a füstje, csípte a szemem és már nagyon büdös volt.

Fájó szívvel, de örömmel lemondok időnként elfogyasztott hideg söreimről, mert az alkohol bárminemű fogyasztása a szellemiséget rongálja, így a legkisebb mennyiségben is ártalmas a szervezetünkre és szellemünkre.

 

Reggeli meditációm alatt rájöttem arra: milyen jó, hogy földi halálunk után csak a lelkünk él tovább, minden anyagi dolog itt marad a földön az enyészetnek. Így nem kerülnek a szellemi dolgok keveredésbe a földi dolgokkal, nem kerül tovább a bűn, az alattomosság, az önzés, kapzsiság és még sorolhatnám azt a rengeteg tévelygést, amit nap mint nap elkövetünk az emberi testben. Nincs lehetősége senkinek sem, hogy „lefizesse” a Teremtőt, hogy jobb dolga legyen „odaát”. Csupaszon születtünk a földi dimenzióba, levetjük szellemiségünket, hogy testbe zárva újra megkeressük; ráébredünk az igazi kincsek valóságára és aki ezt felismeri, az „odaát” gyarapszik vele. Elképzeltem, amint esetlen törekvéseinket mosolyogva és szeretettel tele szemlélik a nagy szellemek, mesterek. Tudják, ha megtanuljuk az önzetlen szeretet, magunkévá tesszük a gyakorlatban, akkor tiszta szívvel várnak bennünket. Isten segítségét kérem a vállalásaim végrehajtásához, valószínűleg szellemem és jellemem próbája lesz, mert a földi javakról történő lemondás jelentős a szellem további fejlődésében. A lemondásoknak is ésszerűen kell követniük egymást és nem szabad ellenkeznie az emberi test működésével.

 

Nem szabad függeni  a pénz varázsától, nem szabad több étket és italt fogyasztani mit a test megkíván. Sok gyülekezet (vallás) tiltja a fiatalokat a szerelem gyönyörétől, kizárólag fajfenntartás céljára engedélyezi a párkapcsolatokat. Isten megengedte nekünk a testi szerelem örömét, a sok szenvedés mellett ez az egyetlen tiszta öröm, amit minden ember megkaphat, de vigyázni kell arra, hogy ezeket az örömöket is korlátok között, a tisztességes szabályok betartásával élvezzük és végezzük. (prostitúció értelmetlen hajszolása, vagy férjes asszonyok bujálkodása, szexuális tévelygések…stb. )

A szerelem minden formája megengedett egy normális párkapcsolatban, az emberi test a sok szenvedés mellett ezt kapta ajándékba.(Az állatok kifejezetten fajfenntartás miatt végzik a párosodást, érzelem nélkül.) Rengeteg fejletlen országban azért magas a népszaporulat, mert ez az egyetlen szórakozása az embereknek és ezt a munka utáni kikapcsolódást rendszeresen ki is használják. Gondoljunk csak bele, a sivatagban a lakott településtől több ezer kilométerre milyen nehéz mozijegyet kapni vagy televíziót nézni. Sokan habzsolják az élet minden formáját, nekik lesz a legnehezebb elszakadni a föld anyagi vonzásától. A nagy gazdagsággal rendelkező embereknek azért nehéz a földi vonzásból kikerülni, mert haláluk után is vagyonuk sorsa aggasztja őket, haláluk előtti időszakban  (a földi élet alatt!) meg kényelmesebb befogni a fülüket a szellemi dolgok felől, mert így azt hiszik, ha nem vesznek róla tudomást akkor az egyszerűen nincs. Az ilyen típusú embereknek a legnagyobb szenvedés arra gondolni, hogy a vagyonukat nem vihetik magukkal tovább, meg kell válni tőle. 

 

 

A saját lelkünk, szellemiségünk próbájaként érdemes kipróbálni, hogy még itt a földön le tudunk-e mondani azokról az élvezetetekről, amikhez könnyen hozzájuthatunk és befolyásolhatja a szellemiségünk fejlődését. Ha valaki már itt uralkodni tud az anyag vonzása felett, az könnyebben meg tudja menteni lelkét és a halála utáni pillanatokban szelleme helyes döntéssekkel fogja segíteni továbbhaladását.

 

Rengeteg itt maradt kóbor szellem a lemondás hiánya miatt tévelyeg a földi szférákban, keresve vagyonát, az élvezeteket, rátelepedve gyengébb idegzetű, pszichéjű embertársaira. Legyünk erősek a földön, mert így tudunk  igazi kincseket gyűjteni a másik, elkövetkező szellemi életünkhöz. Sok embertársunknak okoz gondot a halál utáni állapotban „megélni” az új életformát. Leírások, szellemi közlések útján megtudható, hogy a hirtelen halállal eltávozott emberek nem tudják, hogy mi történt velük.

 

Aki végigjárja a haldoklás folyamatát, az valamennyire (vagy teljesen) felkészülve készül élete folytatására, sokan az utolsó pillanatban ismerik fel szellemiségüket és „kattan” be, hogy már ismerik ezt a helyzetet és tudják, hogy mi vár később rájuk. A hirtelen halállal eltávozott emberek csak azt látják, hogy ugyanabban a közegben vannak, mint eddig voltak, csak éppen az emberek nem veszik őket észre. Akinek a felismerő készsége jól működik, az hamar túl teszi magát a traumán és keresi új életformájának a megfelelő „továbbélését”, beilleszkedik (esetleg szellemi segítséggel) új – régi otthonába.

 

Sokan haláluk után (és ez igaz a haldoklással történő halálra is) nem fogadják el a megváltozott helyzetet és a föld anyagi vonzáskörében maradnak, figyelve rokonaik, szeretetteik és vagyonuk sorsát. Nekik a legrosszabb, mert nem tudnak továbbfejlődni, büntetésből nagyon sok ideig nem mehetnek el ebből a szférákból tovább, de ők sokáig nem is szeretnének továbbhaladni. Egy ideig érdekes a számunkra, de mikor már kíváncsiságukat kielégítették unatkozni kezdenek, mert tehetetlenek az őket körülvevő világgal. Nem tudnak beavatkozni a földi életeseményeibe, csak külső szemlélői. Egy idő múlva a szellem elunja magát, nincsenek hatással rá a földi események, zavarni kezdik valamilyen módon a körülötte lévő embereket. Kopogással, susogással, nyomasztó érzésekkel, még betegséget is képesek okozni.

 

Ez azért fontos tudni, mert a meghalt emberek szellemét a szeretetünkkel is itt tudjuk tartani, állandóan sóhajtozunk, vágyakozunk a meghalt személye után s ő azt hiszi, hogy még szükség van rá és nem tud tovább haladni. Fájdalmunkban, gyászunkban merjük kijelenteni a halál bekövetkezte után legkésőbb negyven nappal, hogy: a szeretett szelleme menjen el az igazi rendeltetési helyére, sokáig szeretni fogjuk, nemsokára mi is utána megyünk, addig is nyugodjon meg, és békében  távozzon el a föld körüli szférából. Sokszor az a szeretettünk hoz ránk betegséget, akit nem engedünk el, pár év múlva ránk telepszik, nyomasztani kezdi napjainkat.

 

 

Volt egy érdekes esetem. Egy ismert természetgyógyász előadásait hallgattam, melyet kéthavi rendszerességgel tartott. Egyik ilyen alkalommal, mikor kérdéseket lehetett feltenni, egy idősebb hölgy elmesélte, hogy milyen betegségei vannak, mi minden nyomasztja. Elmesélte, hogy amióta meghalt a férje milyen bánatos, pedig már nyolc év is elmúlt azóta. Rendszeresen álmodik vele, néha úgy érzi, hogy ott van az ágyban vele. A betegségei két éve kezdődtek és nem érti az okát, és azt, hogy nem történik javulás egészségi állapotában. Az előadó elmondta neki: a fő probléma az, hogy férjét nem tudta „elengedni”, itt tartja magánál gondolataival, szavaival és ez okozza most ennyi idő után az egészségügyi problémákat. Küldje el szavaival, gondolataival és minden meg fog változni. Újra eltelt két hónap, a következő előadáson újra ott volt a hölgy. Nagyokat sóhajtozott, állapota semmit sem javult, de elismerte, hogy semmit sem tett az „elküldés” érdekében. Következő esedékes előadáson a hölgy megjelent kivirulva, teljesen átváltozott, szinte kicsattant az egészségtől. Elmondta, hogy sikerült „elengednie” a férjét, azóta megnyugodott, szépek az éjszakái, nem zavarja meg semmi az otthoni nyugalmát. Betegségei nagy része megszűnt, azok az általános tünetek voltak csak megtalálhatók nála, ami egy normális idősebb korral járó emberhez tartozik. A hölgy szerencsés volt. Vannak olyan esetek, mikor a szellem teljesen rátelepszik valakire, akiben megérzi a „partnert”, akit irányítani tud vagy félelemben tartani. Sajnos ez sok esetben tragédiához is vezethet.

 

Sok embert lehet látni az utcán, aki magában vagy valakihez beszélget. Ilyen esetekben mellette van egy olyan szellem, akivel kontaktusa van és számára „látható”. Ezek a szellemek általában a sötét oldal szellemei közül kerülnek ki, akik rossz hatással vannak az emberekre. Élvezik hatalmukat, uralkodnak a másikon. Sok esetben olyan dolgokat cselekednek ami visszafordíthatatlan. Képesek egy alkohol mámorban úszó ember öntudatát kikapcsolni és helyette cselekedni, képesek úgy irányítani tevékenységét, tetteit, hogy az az ő akaratuk szerint viselkedjen.

 

Régi századokban is elítélték az öngyilkos cselekedeteket.

Az öngyilkosság bűnnek számít a szellemi világ törvényei szerint is, mert ez azt jelenti, hogy a fennálló problémát a szellem nem tudta emberi alakban megoldani. Eldobja magától azt az életet, a mit az Atya adott neki a próbatétele, fejlődése érdekében. Az öngyilkosok sokat szenvednek majd haláluk után, ugyanazzal a megoldatlan problémával fogják magukat rendszeresen szembetalálni , amivel életükben küszködtek. Az Atya mindenkit próba alá vet, szenvednünk kell a próba alatt, de nem tesz senki vállára olyan súlyos terhet, hogy azt ne tudja saját maga elvinni. Régen az öngyilkosokat egyházi temetés nélkül arccal lefelé az út alá temették, később egy külön parcellát nyitottak nekik a temető elkerített sarkában. Az öngyilkosok két részre oszthatók. Az egyik fele szellemi megszállottság alatt követi el az öngyilkosságot, nincs tudatában tettének, szinte helyette végzi el valaki a  „gyilkosságot”.

Ez lehet egy karmikus visszavágás is, amikor egy előző életben történt haláleset kerül így megtorlásra, de lehet, hogy egy sötét szellem kísérletezése járt sikerrel. Ebben az esetben kisebb, vagy semmilyen felelőssége sincs az egyénnek, ha esetleg idegen szellem illetéktelen beavatkozása történt, akkor a karma és a kozmosz törvénye szerint az fog felelni tettéért. Sajnos az a rosszabbik változat, ha józan fejjel, megszállottság nélkül jut el valaki arra a pontra, hogy eldobja magától a becses, egyedülálló életét. Ebben az esetben szellemi síkon nagyon komoly büntetésre számíthat, visszavetik fejlődésében alacsonyabb szintre, évszázadokig kell vergődnie, szenvednie cselekményének súlya alatt, míg újra lehetőséget kaphat egy emberi testben a megmérettetésnek. Felesleges menekülés az öngyilkosság, mert rosszabb helyzetbe kerülünk; ráadásul azt hisszük, hogy el tudunk menekülni a nehézségek elől, holott (ön) halálunk után újra megkapjuk a magunk „keresztjét”. Ha bármilyen bánat, fájdalom ér minket törődjünk bele, van amin nem tudunk változtatni (lehet, hogy a saját érdekünkben!), de semmi olyan nem történhet velünk, ami nem az Atya akarata szerint való lenne.

Minden negatív – pozitív cselekedet, történés fejlődésünket szolgálja, még sok esetben az ellenünk elkövetett rossz is. Lehet, hogy egy másik ember, aki beképzelt és pöffeszkedik, minden cselekedetével bánt minket, de tudtán kívül tükröt tart elénk és jelzi, hogy ilyennek nem szabad lennünk.

 

„Minden rosszban van valami jó”, csak keressük meg.

Igaz, ezt nehéz egy szülőnek elmondani akinek éppen most halt meg gyermeke, vagy egy embernek aki balesetben elvesztette végtagjait, esetleg mozgásképtelen lett, de azért kell fejlődnünk, tanulnunk, hogy megpróbáljuk szellemi szemszögből nézni életünket és megpróbáltatásainkat, mert így rengeteg feleslegesnek ítélt mozzanat értelmet kap, összeáll sok apró emberi életből, kockából egy hatalmas mű, melynek csúcsán szellemünk áll boldogan, szeretettel övezve, megtisztulva , s várja, hogy beleolvadjon a hatalmas egészbe, a Nirvánába.  S visszatekintve szellemünk hálás lesz minden olyan pillanatért, mely segített a nehéz ösvényen végighaladni, hisz mikor súlyos teherrel a vállunkon cipeltük saját fájdalmunkat és a „világ” sorsát, nem is gondoltunk rá, hogy már javában az Úton jártunk, csak nem volt kivilágítva, útjelzővel ellátva, hanem vér és szenvedés szegélyezte minden méterét!

 

--Seng--