Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tamás kívánsága teljesült

2012.01.02

 

Tamás kívánsága teljesült

dsc00419.jpg

Tamás egy BOBY interaktív kiskutyát kért ajándékba az édesanyjától karácsonyra.

Nem is sejtette, hogy ő a Csodalámpához fordul, hogy beteg gyermeke kívánsága teljesüljön.

 

Mikor értesültünk a kérésről tudtuk, hogy ez a feladat ránk vár, és hozzá is láttunk a teljesítéséhez.  Mivel a baráti társaságunk a hagyományokhoz híven folyamatosan adományoz a beteg gyermekek javára, így az ajándék összege a rendelkezésünkre állt.

Mint már több alkalommal, most is az Internetet hívtam segítségül, és rákeresve az ajándékra meg is rendeltem azt, hogy még karácsony előtt átadhassuk neki.

 

Az édesanyával egyeztetve, december 19-én sikerült is meglátogatnunk a kis Tamást, aki mit sem sejtett az érkezésünkről. Az első pillanatokban még volt egy kis visszahúzódás a részéről, de az ajándék átadása után egyre jobban belemelegedett a megismerésébe, és ez által egyre jobban kinyílt. Nagy örömmel vette kézbe és kereste a lehetőségeket, hogy rájöjjön, hogyan működik a kiskutya. Ahogy megszólalt és mozogni kezdett a játék, ő hangos nevetéssel és mosollyal hálálta meg nekünk, hogy teljesítettük a kívánságát. A búcsúzkodáskor szeretettel ölelt át bennünket, és nagy puszival engedett bennünket útra.

 

Tamás, kívánjuk, hogy minél előbb gyógyulj meg, és élhesd az egészséges gyermekek életét!

 

Zsolt és Nándi 

dsc00421.jpg