Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Eutanázia

2014.06.01

 Eutanázia

eutanazia-05.jpg 

Egyik barátom e. mailben átküldött pár napja egy jó anyagot, amit megosztok veletek. 

Eszembe jutott, amikor pár éve az RTL -től megkerestek egy műsor kapcsán az eutanáziáról, hogy , mint szellemtanos, mit tudnék esetleg erről egy műsorban mondani.

Én elmondtam a véleményem, a riporternő ezt megértette, nagyon tetszett neki, de rájött, hogy ezt egy "szórakoztató" műsorban elmondani lehetetlen!

Na miről is volt szó akkor?

 Ahhoz nincs joga senkinek, hogy egy beteg embert megöljön a betegsége matt. Ugye ismert, hogy Spártában megölték a  beteg, és tehetetlen idős embereket, vagy a betegen született csecsemőket. Később is voltak ebből problémák, de most nézzük a mai korunkat.

Valaki megbetegszik, gépekre teszik, és vitatkoznak rajta, hogy le lehet-e kapcsolni vagy se, akár bírósági perig is elmennek, és dönt a bíróság - ha mer dönteni!

Nézzük a szellemi valóságot! 

Sajnos a szenvedés is része életünknek, haldoklás, fájdalom, ezt lehet enyhíteni, de sajnos ezt az utat karmikusan - vagy feladatként, de végig kell járni.

A fejlett orvostudomány ma már életben tudja tartania a testet nagyon sokáig, ezt lehet látni a kómás betegeknél. Az Isteni  Tervben  - Rendszerben ez nincsen benne, azaz ha valakinek betegeskednie kell és meghalni, akkor annak kellene történnie. De ahelyett, hogy mondjuk a haldokló (előtte még csak beteg ember) végigjárná a tervezett szellemi utat és meghalna, rákerül egy orvosi gépre, ami életben tartja!

Itt már beavatkozunk az Isteni Rendbe, ugyanis a Természet Törvénye által a beteg "rendesen", átélve a haldoklás vagy szenvedés karmikus hatásait már meghalt volna, de az orvosok géppel életben tartják, mondhatnánk "erőszakosan". 

Itt jönnek a mai korban a viták! Ugyanis ha ezt a gépet lekapcsolnák, akkor ez nem lenne eutanázia, ugyanis az Isteni gondviselés szerint annak az embernek már halottnak kellene lennie! Persze, most nem arról az esetekről beszélek, ahol a gyógyulás miatt átmeneti állapotként van gépre kötve. Ebben az esetben belenyúlunk a Természet Törvénybe, és meghosszabbítjuk akaratán kívül az Életet.

 eutanazia-04.jpg

Az eutanázia igazi fogalma az lenne a mai korban, ha megfelelő orvosi eszközökkel (a balta nem számít annak) a haldoklás befejezte előtt elvennék az életet! Segítésként, vagy csak azért, mert macerás ápolni a beteget, sajnos erről elég sokat beszélnek a bűnügyi krónikák. Az is gyilkosságnak (eutanáziának) számít, ha lehetőségünk van ápolni egy magatehetetlen beteget, és mi magára hagyjuk, és meghal az ágyban segítség nélkül! Általában ebben az esetben nekünk lett volna karmikus munkánk a beteggel!

 

Azért azt is megjegyzem, hogy pár eutanáziás befejezés nem számít valóban gyilkosságnak, mert sok esetben szellemi oka van, amikor megtörténik egy ilyen eset! De ezzel nem bátorítok senkit se akinek beteg egy rokona!

 

Gyilkosság szellemi magyarázata egy történettel: 

Ez a történet a Szellemi Búvárok Egyesületének egyik mediális közlésén hangzott el a 2000. évben, egy bemutató és tanító köri ülés volt a Tagok jelenlétében.

Péter az 1700 évek tájékán élt a mai Németország területén. Kézműves családból származott, ebből a sorból is választott magának feleséget. Nehéz életük volt, gyermeket szerettek volna, de nem sikerült, minden próbálkozásuk kudarcba fulladt. Nagyon szerették egymást, házasságuk szerelem házasság volt. Sokat gondolkoztak, hogy mit lehetne tenni, végül arra a következtetésre jutottak, hogy Péter lehet a beteg, már akkor is jó lenne a kisgyermek, ha a felesége szülné meg és nem Péter lenne az apa, de a sajátjaként nevelné fel. A faluba rendszeresen járt egy házaló, akit egy este pár üveg bor után elhívtak magukhoz és elmondták a problémájukat. A házaló két hónapig járt esetenként a házukba Péter feleségéhez, ilyenkor szemlesütve, megalázva néztek szinte egymás szemébe, de a cél volt a fontos a számukra.

Két hónap megalázottság után kiderült, hogy az asszony terhes. Elfeledtetett velük az öröm minden fájdalmat, összekovácsolta őket még jobban egy kisgyermek születésének tudata. 

Sajnos a gyermek röviddel megszületése után megbetegedett. Két éves korát úgy érte meg, hogy a rövid életét végigbetegeskedte, egyik orvostól a másikig rohangáltak vele, próbálták az egészségét visszaállítani, de nem sikerült. Alig töltötte be második születésnapját, annyira elhatalmasodott rajta a betegsége és a vele járó fájdalom, hogy már látszott a gyermeken, hogy csak napjai vannak hátra az életéből. Pétert felesége könnyek között arra kérte, hogy szabadítsa meg gyermeküket a fájdalomtól. Nem bírta tovább nézni szenvedését. 

Péter az asszony könyörgésére véghezvitte azt a tettet, ami ellenkezet minden emberi törvénnyel – megölte gyermekét! Utána leült a karosszékbe, felesége ölébe hajtotta könnyes szemét. Péter szúrást érzett a mellkasában és nagy lelki fájdalmat. És egyre csak a tettén gondolkodott, egyre csak gondolkodott…. 

Közben eltelt 300 év, úgy, hogy Péter nem is vette észre. Megállt a szíve a fájdalomtól és megakadt a köztes létben a szelleme. Annyit tudni kell, hogy idő csak a földi emberek számára létezik, „odaát” állapot van. A vezető szellem a médiumhoz irányította, ahol a jelenlévő tagok ráébresztették arra, hogy ő közben meghalt és a cselekedete alól felmentették, majd elküldték a fénybe. 

Péter után újra jelentkezett a vezető szellem. Elmesélte, hogy Péter és a felesége valaha egy szellem voltak, majd duál - párként különváltak. Az akkori földi együttlétük, közös szenvedésük szolgálta azt a célt, hogy újra lehetőségük legyen az egyesülésre, de ehhez szükség volt erre a hatalmas megpróbáltatásra.

A meghalt kisgyermek leszületése előtt vállalta ezt a szerepet, ezért nem volt jelentősége rövid kis életének - szellemi szempontból tekintve.

Itt kell megemlíteni, hogy nagyon sok kisgyermek azzal a céllal születik le, hogy kevés ideig tartó életével és tragikus halálával valamire felhívja a figyelmét a földön lévő, emberi testben munkálkodó szellemeknek.

Sokan a köztes létben (asztrál síkon, purgatórium alsó szintjén) a saját tudatlanságuk miatt akadnak meg. Nem veszik észre, hogy meghaltak. Volt olyan tengerész, aki nem vette észre, hogy hajója már régen elsüllyedt és évszázadok óta merte a vizet a képzeletében, mire a kör munkásai felvilágosították, hogy már régen meghalt és menjen tovább, de volt olyan leány is, akit édesanyja erőszakkal férjhez akart adni, kiugrott az ablakon még az 1900 évek elején, de a tudatában még csak az volt, hogy az ablakpárkányon van  és retteg anyjának döntésének következményétől. Itt tudta meg, hogy már 70 éve halott. A közvetítő szellem segítségével lehetőséget kapott a továbbhaladásra.

Írta. Karsay István 

és akkor nézzük a közlést amiről beszéltem írásom elején: 

 

Euthanasia

eutanazia-03.jpg 

            Az Élettel, s az élethez való jog tiszteletben-tartásával kapcsolatban még egy nagyon fontos dologra hadd térjek rá. És ez nem más, mint a halálhoz, vagyis ember, állat, és a magasabb rendű (tehát a nem kifejezetten táplálkozási célokra termesztett) növény-világ egyedeinek; fáknak, virágoknak a természetes Halálhoz való joga. A ti jelenetek emberiségének tagjai nem csak a nem kívánt magzatok, s nem csak a kanibál módjára felfalni kívánt állatok, de a köröttük élő, s a számukra valamilyen oknál fogva terhessé lett Lélek-lények, vagy akár a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, vagy éppen csak magatehetetlenné vénült Ember-társaik léte fölött is úgy ítélkeznek, mint ha csak egy pár elrongyolódott cipő, tönkre ment használati tárgy kidobásáról volna szó…

            A ti korotok egyes, magát „humanistának” valló és hirdető tagja ugyanis nagyon helytelenül úgy véli: ha egy élőlény már nem alkalmas a számára írott szerep tökéletes betöltésére,  léte értékét veszti, tehát lét-jogosultsága sincs. A megunt, elöregedett állatokat épp úgy ítélik az általuk szinte már költői módon „kegyes halál”-nak nevezett — kivégzési forma elszenvedésére, ahogy az (általa-tok még) gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket, a magatehetetlenné lett öregeket, vagy a már eleve betegen született, s életképtelennek nyilvánított gyermekeket.

            Az euthanasia alkalmazásának igen csak bevett gyakorlatára gondolok, amelyet az állatok esetében gondolkodás nélkül alkalmaz bármely állatorvos, s amelynek az embereken törvényes kereteken belül való alkalmazhatásáért, annak hivatalos engedélyeztetéséért egész kis hadsereg vív elkeseredett harcot a természetes halál jogának védelmezőivel szemben. Készek és képesek volnának megszüntetni a szerintük értelmetlenné lett Emberi létet, mit sem törődve azzal: van-e, vagy lehet-e lelki-szellemi szintű értelme és célja az általuk megsemmisíteni szánt Életnek…

            És sajnos ezek a nem mindennapi gyilkossági formáért, annak engedélyeztetéséért kilincselők már nem is egy országban győzedelmeskedtek! Igaz: még „csak” annyit értek el, hogy az eutha-nasiát olyan emberek esetében alkalmazhassák, akik maguk kérik ezt. Sőt: még arra is volt gondjuk, hogy a halnivágyó maga hajthassa végre önmagán az euthanasiát, hogy mindenképp bizonyított lehessen a halál „szabad akaratból történt” felvállalása.

            Tehát lényegében elérték azt, hogy a halnivágyó már törvényes keretek közt, államilag engedélyezett eszközzel követhessen el öngyilkosságot, míg ők mossák kezeiket!

            Csak hogy az utolsó lét-villanás pillanatának meghatározásához való jog mindig és minden körülmények közt az Isten Joga volt, és az is lesz!!

            Ha nem volna fontos a Szellem számára az az utolsó pillanat, Isten maga gondoskodott volna arról, hogy ki-ki úgy vonja ki magát az alól a Pillanat alól, ahogy neki a leginkább megfelel. De az a Pillanat az egyetlen, amikor a földi Tudat és a szellemi Én-rész tökéletesen egymásba olvadhat, hogy a fölöttes ÉN az utolsó pillanbatban megkísérelhesse ráébreszteni a Valóságra a földi tudatot, s megpróbálhassa azt az ÉG URÁNAK meglátásához és elfogadásához hozzásegíteni. Ez az egyetlen Pillanat áll rendelkezésére: sem előtte, sem utána nincs erre módja. Nem véletlen, hogy a hosszú ideig kómában lévő betegek nagyrésze magához tér, öntudatára ébred az utolsó Lét-villanás, tehát a Halál beállta előtt. Ahogy a világra jövetel, tehát a legelső Lét-villanás elidegeníthetetlen joga minden Élni teremtett, s fizikai testbe öltözött szellemi Én-résznek, úgy az utolsó Lét-villanás is az. Az utolsó Lét-másodperc adhatja meg, és adja is meg nem egy szellemi Én-nek a Kegyelem állapotának elérését és megélését: ezt senkinek sincs joga sem elvenni, sem elvitatni Ember-társától.

            Azt talán már meg sem kellene említenem: micsoda mérhetetlen szenvedést kell elviseljen a szellemi Én-rész, amikor a tudatától megfosztott testből durva erőszakkal kitaszítva ráébred: nélküle döntöttek sorsáról. A befejezetlenség, a megcsonkítás minden izzó kínját át kell élje, érezve még fizikai test fájdalmát, de már a szellemi ÉN egészének fájdalmát is, amelynek egy élő részéről úgy szakították le róla a vele szoros egységet alkotó testet, ahogy egy kart, vagy egy lábat szakít le a vonat, meghagyva a pokoli kín teljes érzetét az agyi idegrendszer számára.

A kis Én-rész anélkül kell kiszakadjon és távozzon a fizikai testből, hogy felkészülhetett volna az utolsó Lét-másodpercre, és a természetes körülmények közt való távozásra…

            Épp így joga van az állat és növény-világ egyedeinek is Léte minden egyes szekundumához. Ugyanis ők is tanulni érkeznek a Föld színére, s számukra sem mindegy: hogyan, s mivel fejeződik be számukra az Élet nevű Út. Ha öntudatlan állapotból kell átlépjenek a megváltozott Lét-állapotba, a lélek nem tud felkészülni az útra: a test fölött kereng, maga is erősen letompított - lefokozott állapotban, anélkül, hogy érzékelhetné: már semmi köze a testhez. Iszonyatos fájdalmat kell átéljen, hisz lényegében sehová sem köti semmi, s e fájdalom enegriája még akkor is a Föld színén marad, amikor egy-egy Lélek-mentő Szellem elindul érte, hogy vissza vezesse abba a dimenzióba, ahol az állati és növényi Lélek-csoportok tartózkodnak, már útjuk végén, vagy egy új Út kezdete előtt.

            Egyetlen esetben kap az ember „mentelmi jogot” a Teremtőtől az állati Lét megszüntetésére, éspedig akkor, abban az esetben, amikor az állat olyan, már semmiképp sem gyógyítható betegségben szenved, amelynek során már még a fizikai test kínjának csillapítására sem kínálkozik mód. Ekkor, de csak is ekkor megszüntethető az állat léte, hogy megszüntethessétek számára a mérhetetlen szenvedést is. Az állat ugyanis semmilyen szinten nem érti: miért szenved, hisz nem bír sem összetett gondolkodásra alkalmas tudattal, sem pedig szellemmel. Épp ezért az állat útja nem is hordozhat magában karmikus megkötést, tehát nem valamely előző útja értelmében kell, vagy kellene elviselnie a szenvedést, de nem is megtapasztalást kell szerezzen általa, hisz a szenvedés emlékét, s annak velejáróit, vagy ha úgy tetszik: tanulságait már nem viszi magával távozása után. Tisztán, minden negatív emléktől megszabadulva, csak az út pozitívumait magába szívva tér meg útjáról: egy sikeres, szeretettel teli út után gazdagon, és fényesen ragyogva, egy sikertelen, gyötrelmekkel, szeretetlenséggel és ellököttséggel leélt út után fakón és szegényen. Az Ember-szellem ezzel szemben minden Lét-másodperc megtapasztalásait meg kell tudja szerezni akár egy előző Út értelmében, akár egy ezt követő út érdekében, s ezeket a megtapasztalásokat senkinek sincs joga elvenni tőle, vagyis a Szellemi ÉN-től… 

A hirtelen halál és az Én-részt érő sokkhatás 

            Nem ritka, hogy az Én-rész valamely nem várt (ti. általa nem várt!) helyzetben, hirtelen kell kiszakadjon a Tudat mellől: az egyes balesetek áldozatainak Én-része, vagy a mind gyakoribbá váló háborús események áldozatainak Én-része, vagy a szomorú, sőt, inkább tragikus módon szintén mind gyakoribbá váló öngyilkosságok és gyilkosságok végett elhaltak Én-része (s ez utóbbiak közé sorolandóak a meggyilkolt magzatok, de az általatok Tehát a „modern és felvilágosult (?) kor emberei és „tudósai” által oly képmutató módon „kegyes halál”(?!) névvel illetett gyilkosság: az euthanasia áldozatai is, s talán még inkább, mert az előbbi az Út teljességét tépi ki az Én-rész kezéből, míg az utóbbi azt a kimondhatatlan fontosságú utolsó Lét-villanást, amelyen az Én-rész egy egész sor, döntő fontosságú Felismerés birtokosává lehet, éspedig éppen a Visszatérés céljából mozgósított, tehát aktivizált Energia segítségével, amely nem csak a Vissza vezető Utat, de a fizikai síkon megtett Út teljességét is megvilágítja előtte, felfedvén már akkor és ott egy sor olyan Igaz-ságot, amelyek mellett vakon ment el az Élet-út teljes időszaka alatt!)

    A különböző módon, hirtelen halállal elhaltak Én-részei az asztrális Világok egy újabb elkülönített síkjára emeltetnek fel Őrszellemeik által. Ők ugyanis a hirtelen sokk-hatás végett nem lehetnek képesek használni azt az energia-tartalékot, amelyet mindahány testbe öltözött Én-rész a magáénak mondhat, s amely éppenhogy a Kiemelkedés és a Visszatérés céljából, elkülönített Erőként adatik néki, amelyet másra nem is lehet képes használni, de amelyet ekként a Visszatérésre sem használhat fel, mert a sokk ereje az utolsó csepp energiát is egyszerűen kiégeti belőle akként, hogy a sokk-hatás bekövetkezte előtti pillanatban a tartalék-energiát mozgósítja az Őr-szellem, hogy lefedje általa az Én-részt, amely már ekként, tehát lefedett, bódult állapotban fog kiszakadni, vagy nem ritka esetben szinte kirobbanni a

Tudat mellől: s akkor már az Őrszellem és a segítő Szellem-testvérek sokasága nyúl az alélt Én-rész után, arra törekedve, hogy mielőbb eltávolítsák azt még az adott dimenzionális körből is, s azon, hogy azt a lehető leggyorsabban felvigyék a pihentető szféra megadott síkjára, ahol egy meglehetősen hosszú ideig az akként fog lebegni, mint valami öntudatlan kis bárányfelhő: kellemes biztonságban, és gyenge, de az ő pillanatnyi energia-szintjével mindenkor harmonizáló, s csak lassan, fokozatosan növekvő rezgésmagasságú energia-áramlatban lebegve, míg Energia-teste el nem éri a korábbi, már optimális rezgés-szintet. Addig a Gyógyító Energia: az Áldott Szent Lélek, tehát Mária energiája, s a FIÚ ISTEN Megerősítő Szeretet-energiája öleli körül, függetlenül attól: ténylegesen is baleset, vagy háborús történés, avagy önnön gyengesége volt a fizikai test hirtelen halálát kiváltó ok. Akkor és ott csak egy kábult, és magatehetetlen kis Én-rész, aki segítségre: oltalomra és megerősítésre szorul, s ekként azt meg is kell, és mindenkor meg is fogja kapni. Amikor az Én-rész energia-teste eléri a korábbi rezgésszintet, az Oktató szellem kiemeli őt bódult állapotából, s egy másik Asztrális síkra kíséri, ahol az Én-résznek módja nyílik tudatosítani önmagában a történteket. Először csak azt a tényt kell tudnia elfogadni, hogy már nem a fizikai testben van. S ez még talán a könnyebbik része a dolognak, legalább is azok esetében, akiknek fizikai Útja öngyilkossággal végződött. A balesetek áldozatai, vagy a háborús történések során hirtelen távozók tovább ragaszkodnak a fizikai síkhoz, mint gondolnátok: őket a Tudatból átáramlott felelősség, és az övéikért való aggodalom tartja hosszabb ideig megkötve, ekként nehezebben fogadják el azt, hogy szeretteiket, esetleg gyermekeiket nem oltalmazhatják tovább. Ők még hosszan keresik övéiket: s az Oktató szellem a korábbi, tehát az Út során az Én-rész mellett álló Őrszellem, s az egyes Gyógyító szellemek segítségével kell a Felismerés, az Út megszakadt voltának elfogadása felé vezesse.

  Az Én-rész aztán természetesen képessé is válik a Felismerésre, tehát elfogadja a megmásíthatatlan tényt, de (amiként az munkatársam esetében is megfigyelhető) az Én-részben még a következő testetöltés során is fel-fel bukkannak (a spirituális áthúzás következtében) az előzőleg járt Út egyes emlékei: a félelem bizonyos dolgoktól, a repülők hangjától, hirtelen és váratlan csattanásoktól és dörrenésektől, vagy a riadót jelző szirénára emlékeztető váratlan csengetéstől való iszonyodás, vagy gyakran szinte páni félelem. Ezek az emlékképek oly mélyen égnek bele az Én-rész energia-testébe, hogy benne maradnak az ÉN-be való visszatéréskor is, amiként benne maradnak, mert benne kell, hogy maradjanak a következő testetöltés során is, s éppen azért, hogy az újabb Út (vagy inkább Utak) során lassan, fokról - fokra kikophassanak belőle, mert a Félelem energiája nem maradhat állandó elem az ÉN-ben: az viszont másképp nem  lehet képes azok teljes és végleges feloldására, csak akként, ha az Én-rész visszatérvén „kikoptatja” magából annak a fájdalom és félelem-energiának nagy részét: a többit viszont már a Kegyelem fogja abban felülírni – Önmagával: vagyis Krisztus fogja azt teljességgel közömbösíteni akként, hogy kiemeli a Visszatérő Én-részből a megmaradt félelem és fájdalom-energiákat, s azokat a maga Szeretet-energiájával pótolja. 

Azok esetében, akik öngyilkosság végett vesztik életüket (tehát a szellemi Én-rész esetében Út-jogát), már könnyebb elfogadtatni a tényt: az Élet-út ténylegesen is megszakadt, annál is inkább, mert a Tudat ezirányú késztetése többnyire az Én-részbe is beleíródik, ekként az csak egy tudott  késztetés megvalósulását kell elfogadja. Erre is más és más módon reagálnak azonban az ekként visszatért Én-részek. Van, amelyik képes belátni: önnön gyengesége végett nem tudta megadni a Tudatnak az öngyilkossági gondolat elvetésének késztetését, de van, amelyik még akkor is azt mondja: az egyetlen helyén való cselekedet éppenhogy az öngyilkosság volt, mert…

            És  éppen e „mert” kibontása érdekében helyeztetik az Én-rész egy olyan Asztrális Világképbe, amelyen, amiként azt az imént megmutatott síkon is láttátok, a korábbi történésbe helyeztetik vissza, s azt az Életfilm-kockát kell elismételnie újra és újra, míg meg nem érik benne a Felismerés. Az, hogy nincs olyan kilátástalannak ítélt helyzet, és nem lehet akkora testi, Lelki, Tudati vagy Szellemi szenvedés,  amely megindokolttá, és jogossá tehetné az öngyilkosságot, mert minden Élethelyzetben rá kell tudni hagyatkozni az Irgalom és Szeretet Istenére, s ki kell tudni mondani: Legyen meg a TE AKARATOD!

Aki önnön életét veti el magától, épp úgy Lélek elleni bűnt követ el, mint az, aki más személyt foszt meg életétől, mert ez is és az is egy-egy Én-rész kezéből tépi ki az előrébb, és feljebb: Isten felé vezető Kegyelmi Utat, megakadályozva ezzel az Én-részt a továbbhaladásban, s megkötve ekként abban az ÉN-t, s így a Szellemet is, vagyis lényegében Isten és a Szellem közé állt, amiként tette azt Satana is, a maga legelső kísértő gondolatát állítva Isten és a gyengének bizonyult Szellem közé.

 

Az eutanázia a „kegyetlen halál”

Miként történik az Én-rész kiemelkedése a súlyos, nagy szenvedést adó betegségek esetén alkalmazott morfin (vagy morfin-származékból készült) szerek hatása alatt álló Tudatból. 

   Ez ismét a Kegyelem Törvényének keretein belül történik. Amely szellemi Én-rész az ekként leárnyékolt Tudattal fejezi be földi Útját, vagyis nem a Tudat, s ekként az Én-rész gyengesége végett áll e szerek hatása alatt, azt az Őrszellem már a kezdeti pillanatban kiemeli: de még csak kiemeli a Tudat mellől. Ekként az Én-rész nem érzi a fizikai test kínjait, de érzi a morfin hatásából egy-egy pillanatra kiemelkedő Tudat mindahány kínját. Ha azonban a test tényleges fizikai halála bekövetkezik, az Én-rész már nem tér vissza, csak a Tudat utolsó, mindenkor tiszta, s minden fizikai fájdalomtól mentes Pillanatára, amely utolsó Lét-pillanatban amiként mondtam: az Én-rész számára szóló Jel is bennfoglaltatik. A Tudat ugyanis az utolsó pillanatban akkor is teljességgel ki kell, hogy tisztuljék, ha ennek tényét ma még képtelenek volnátok bárha a legfejlettebb műszerekkel is érzékelni, mert ezt nem érzékeli, csak az Én-rész, és az Őrszellem, valamint azon Segítő Szellemtestvérek, akik az Én-részt visszatértekor várják.  A Tudat tehát már nem a ti Tér-Idő síkotok, de egy magasabb Tudatosodási szint értelmében válik tisztává: ama szinten, amelyre fellépve az a bizonyos „halál közeli élmény” is beíródik a Tudat végső képei: és az Én-rész első, tehát a Visszatérés, a kiemelkedés folyamatának első képei közé. Erről a szintről tekinti végig a haldoklás folyamatának végére ért test Tudata a végig járt Élet-utat, hogy még az utolsó Pillanat is a rendelkezésére álljon: egyes Felismerések megszerzésére, s egyes negatív energiák (harag, gyűlölet) feloldására, amely Felismerések és az egyes negatív Tudati-érzelmi elemek megtisztított energiáját az Én-rész (már szinte csak „búcsúzóul”) magába zárja. Nem véletlenül mondom tehát, hogy amiként az első Lét-pillanathoz, akként a legutolsóhoz is JOGA VAN mindahány testbe öltözött Én-résznek: vagyis az euthanasia épp oly „kegyetlen halál” az Én-rész számára, mint az abortusz.   

Az eutanázia is a lélek elleni bűn 

Az Ember, mint áldozati ajándék ki kellett törlődjék a Tudatból. Ehelyett az állat-áldozatok, majd ezt is felül írva a tömjén, s más füstölők, valamint az ételáldozatok íródtak be a Tudatba, mint “Istennek kedves” ajándékok, s ezek képét már Mózes kellett elültesse a Tudatban, ismételten megfogalmazva azt a Globális Tudattár elemeiből a Föld színén.

  A Tudat ekként, vagyis ennek elfogadásával mindinkább közelített a Fent Törvényeihez, ahhoz a szinthez, amelyen már ténylegesen is megismerkedhetett a Fent Világának: Istennek Törvényeivel.

  A Mózesi Törvények, s a Fent Világából leközvetített Tízparancsolat már ezt a célt szolgálta, s ezt szolgálja mind a mai napig. Ezen Parancsolatokat a Mester is megerősítette, de már magasabbra emelve a mércét a Szeretet Törvénye által, amely Törvény révén az egyes Parancsolatok betöltötté váltak az Ember számára.  

  A Mózes korában élt ember még azt kellett elsődleges jelleggel tudatosítsa magában hogy az Élet, megismételhetetlen Ajándék, és azt, hogy csak a Teremtő Isten jogosult rendelkezni Élet és Halál fölött. Ehhez természetesen már a Szeretet Törvényét is meg kellett ismerje egy bizonyos fokig.

  És éppen ez az a  Törvény, amelyet nem csak ama kor: még a ti korotok embere sem képes megtartani, pedig az Utak Törvényei közül az első éppen hogy ez, hisz aki ez ellen vét, az Isten Kegyelmi ajándékát tépi ki Ember-testvére kezéből, hogy visszahajítsa Istennek!

A ti korotok Embere már azzal is tisztában kell legyen: az Élet nem csakis és kizárólag a test élete! Sőt: elsődleges fontossággal a Szellemé, amelytől nem ragadható el az Út végigjárásának Istentől adatott Kegyelmi Lehetősége anélkül, hogy ezzel ne a Lélek elleni bűnt venné magára az, aki a gyilkolás révén tulajdonképpen Isten és a Szellem közé áll, mert hisz a Szellemet köti meg Útjában, amelyen az Isten felé igyekezne, hogy visszatérjen az EGY-ségbe.  

   Az Élet tiszteletének Törvényét ma már úgyszólván minden egyes Ember ismeri, aki csak a Föld színén él, és mégis: a fentebbiekben említett háborúkon kívül, s az Isteni Kegyelem révén néktek juttatott földi javak igazságtalan elosztása végett éhínségben, vagy a nyomorból fakadó járványokban elpusztultakon kívül is hány, de hány Szellem-testvéretek  kezéből tépitek ki nap mint nap, sőt: a napok mindahány percében és pillanatában a ti modern barbarizmusotok sátáni “találmányai” révén: az  abortusz és az euthanasia révén azt a Kegyelmi Ajándékot, amely fölött pedig a ti korotokban is Istennek van, vagy legalább is volna Joga rendelkezni!

  Pedig ezen már rég túl kellett volna hogy jusson az Ember nevű lény, hogy már ténylegesen is a magasabb szintek ismeretei felé fordulhasson, s már azokat igyekezhessék megvalósítani.

A “Ne ölj” parancsolata ugyanis már nem csak a gátlás nélkül való gyilkosságot: mindahány gyilkosságot tiltja, míg a Mózesi törvények még megszabták: ki az, akit lehet, vagy akár kell is halállal súlytani, ha bizonyos rendelkezéseket vagy Törvényeket megszeg. A Mester már a “ne ítélj” Tanításával kivette ez ősi “jogot” is az Ember kezéből, megszabván számára: az Ítélet joga egyedül Istené: az Ember joga a megbocsájtás, amiként az Isten bocsájtotta meg az Embernek az ellene esett, s minden egyéb vétségnél nagyobb vétket: az elfordulás, s a Szeretet megtagadásának bűnét, amelyet egyként követett el mindahány, a Tökéletes EGY-ségtől eltávolodó Szellem, s halmozta e bűn súlyát mindahány ÉN, ÉN-fél és azok mindegyikének Én-része, amint egyre mélyebbre és mélyebbre ágyazták be magukat a tagadás, az eltávolodás, az Isten iránti engedetlenség és szeretetlenség sötétlő mélységeibe. Vagyis minden egyes Ember, és mindahány Szellemmel bíró lény részes e bűnben, a Kozmikus Terek és az Asztrális Világ-képek bármelyikén van is. 

Tandari Éva 

Eutanázia és hosszú kómás állapot

  Egy sokatok által ismert kérdésre adtam választ: először direkt módon, tehát még csak mint szóbeli feleletet adatva azt át munkatársammal egy kedves Testvérünknek. Megvallom őszintén, a történés, de a ti hozzáállásotok is meglepett, s nem kis fájdalommal töltött el.

  Arra kellett következtessek, hogy még mindig nem értitek, még mindig nem fogadjátok el azt a nagyon is egyszerű tényt, miszerint nem a test vagytok, és nem a Tudat vagytok: az Én-rész az, aki az általatok Életnek nevezett Utat kapta, s kapja minden egyes esetben a Kegyelem Krisztusától!

  Így amikor döntés előtt álltok, elsősorban nem a magatok egyéni késztetését, s nem az általatok helyesnek érzett cselekedetet, de az Én-rész szándékát, és az ÚR KRISZTUS Parancsát kell szem előtt tartsátok, ha   mégoly „humánusnak” érzitek is a magatok véleményét. S ez az euthanasia esetére éppen úgy érvényes, és kötelező jelleggel bír, mint az abortuszra, mert nem tudjátok: mi a történés szerepe az Én-rész Útjában.

Nem jelenthetitek ki az Én-rész nevében, hogy az már nem akar tovább élni, és még a magatok nevében sem jelenthetitek ki, hogy „nem akartok szeretteitek terhére lenni, és nem akarjátok, hogy naponta meg kelljen élniük azt a fájdalmat, hogy akként kell lássanak benneteket”: amiként ezt egy kedves Testvérünk megfogalmazta, hisz nem kizárt, hogy épp ez a Feladata az Én-résznek! Nem kizárt, s ti magatok azt képtelenek vagytok megállapítani: nem ennek révén kell-e az Istenbe vetett Bizalomra, a tökéletes gyermeki reáhagyatkozásra, az ÚR iránt való, Igaz Gyermeki alázatra oktasson benneteket és másokat: sokakat annak a testvérnek Én-része, aki vállalta, hogy egy teljességgel működésképtelen eszközben, azaz az élet mindahány funkciójára csak gépek révén képes fizikai testben tölt el bizonyos, az ÚR által előre meghatározott időt, amelyet követően kilép, vagy visszatér, akként, amiként az az Életfilmben meg vagyon írva számára!

De hadd közöljem itt és most a Testvérünknek adott feleletet, úgy, akként, vagy csaknem akként (mert itt már nem csak Őt, de titeket is megszólítlak: minden Embert, akihez e Válasz egyáltalán eljuthat!):

  Az orvostudomány vívmányai nem arra valóak… – mondjátok sokan: s magatok is tudjátok, mert nem lehet nem tudnotok, hogy ez nem így van! Éppenhogy az Élet védelmében adattak kezetekbe minden technikai eszközök is, amiként arra szolgál az a bizonyos „Hippokratészi eskü” is! A kettő egyként kötelez minden orvost, s egyik erősíti a másikat!

  S én még ennél is tovább megyek: az orvostudomány eszközei nem csak hogy ezért: tehát az Élet szolgálatára vannak kezetekbe adva, de még ennél is több eszköz állhatna, s kellene is ekként, hogy a rendelkezésetekre álljon, ha az anyagi eszközöket nem a mindenáron való fegyverkezésre, az abban való versengésre fordítanátok, mert az anyagi javak viszont tényleg nem arra valóak…!! De amiként az volt a múltban, akként van a jelenben is, és mindazt, amit kezetekbe ad a Kegyelem, nem használni: csak kihasználni vagytok képesek! Amire nem adattak az orvostudomány, és egyáltalán: a Tudomány eszközei, az a Mengele - féle kísérletek, a Hirosima, Nagaszaki, és a katonai céllal felbocsátott műholdak: ezekre valósággal is hogy nem szolgálhatnának, és soha sem is szolgálhattak volna az orvostudomány, s a Tudomány vívmányai, mert nem az Életet: de bizony, a pusztulást és a további pusztítást szolgáljátok általa! Hogy ez hová vezetett, és hová vezet, szintén tudod, mert ma már azt sem lehet nem tudnod. Pedig ha ez nem ekként volna, ha a Tudomány eszközeinek mindinkább való kifejlesztésére törekednétek, rég megoldhattátok volna azt is, hogy amely esetben az Én-rész még nem ért Útjának végére, segítségére legyetek az új agyi tartomány megnyitásában. Ha… - és akkor nem mondaná azt a legtöbb ember, hogy a férj kérése indokolt volt. Mert bizony, a legtöbben ezt mondják, bárha csak azok is, akik még nincsenek tudatában annak a ténynek, miszerint az Élet nem a test életét jelenti, de elsősorban az Én-résznek az ÉLETHEZ mindinkább való közelemelkedését. Ezt mondják, mert még nem értik: mit is jelent a Valóság értelmében az ÚR azon Tanítása: a test nem használ semmit…

Mert bizony, erre is vonatkozik! Ha egy szerkezet meghibásodik, akár egy életen át őrizgetitek, ámha egy fizikai testtel, vagy annak „alkatrészével”, tehát az aggyal történik valami hasonló, azt akár azonnal is készek vagytok „kidobni”, mert elmétekben a test és az agy még mindig nagyobb és fontosabb szerepet játszik, mint Az, Aki az Utat végig kell járja!

   Az Élet addig a pillanatig nem tekinthető befejezettnek, míg az EEG készülék az agy teljes leállását nem jelzi, ami azt jelzi: a szellemi Én-rész már teljességgel kiemelkedett az agyból, annak tudatosodott részéből, visszavonva az agy ama sejtcsoportjából a korábban, azaz a testetöltés során átáramoltatott energiát.

  Ez a fizikai Út vége, vagyis a test tényleges halálállapota: nem az, amikor a fizikai test egyes, vagy akár mindahány szerve beszünteti a maga funkciójának betöltését. Ekként viszont nem tekinthető halottnak az a személy sem, aki kómás állapotban van, még akkor sem, ha ez az állapot hosszabb ideje, akár hónapok óta, vagy amiként már az is megtörtént, s nem is egyszer: évek óta tart. A gépek leállítása, amelyek a test működését biztosítják, ekként épp úgy az euthanasia, azaz a „kegyes” gyilkosság kategóriájába sorolandó, mint a többi, azonos céllal és eredménnyel elkövetett életelleni bűn! És éppenhogy ennek megelőzhetéséért adattak kezetekbe azok a műszerek!

   Idézd csak fel magadban: hány, de hány olyan esetről olvashattál magad is, amikor a tetszhalál, azaz a klinikai halál állapotába került személyt eltemették: s az a koporsóban tért magához! Képzeld csak el, milyen iszonytató szenvedéseket kellett viseljen, míg ténylegesen is halált látott, s bizony, ezen történések sem minden esetben voltak karmikus eredetűek, sőt: csak az emberi elme tudatszintjének alacsony fokára, a technikai berendezések hiányára volt visszavezethető.

  Lényegét tekintve erre a kegyetlen sorsra ítélték azt a személyt is, akit, csak mert részleges agykárosodást szenvedett, egész egyszerűen éhhalálra ítéltek! S itt a szenvedést nem a test, és nem a Tudat, de az Én-rész kellett viselje, amelynek kezéből kitépték az ÚT végigjárásához való Jogot, az Újrakezdés, s már egy másféle irányba vezető Újrakezdés jogát, amiként viselnie kellett a felé irányuló szeretetlenség, vagy inkább már gyűlölet energiáját is, amelyet éppen az az ember áramoltatott felé, aki akként vállalta korábban az Oltár előtt: holtomiglan - holtáiglan, jóban rosszban…— s most mint valami teherré és nyűggé lett, mit sem érő kacatot taszította el magától, hogy mentesítve érezze magát egy olyan körülmény alól, amelyet pedig… éppenhogy ő maga: az ő szellemi Én-része vállalt fel, hogy ekként tegyen bizonyságot a benne élő hűségről és igaz Szeretni tudásról. Hogy a történés ilyetén kimenetele mit takar, nem kell hogy mondjam.

 Annál is inkább ekként van ez, mert a kómában lévő Szellemi Én-része ez esetben nem csak hogy nem emelkedett ki az agyból, de éppenhogy azon törekedett, hogy a sérült agyi tartományt egy másikkal helyettesítse: amiként az is igen gyakori történés, ha ti erről ma még mit sem tudtok is! De élő példák vannak erre: ténylegesen is Visszatért, mármint hogy a ti fizikai világaitokba visszatért, s Új Életre kelt testvérek e példák, ami azért már több kellene hogy legyen számotokra egyszerű figyelmeztetésnél arra nézve: az élet, vagy amit ti a fizikai síkon annak neveztek, nem csak az, és nem csak annyi, amit és amennyit már abból ismertek, de bizony, annál lényegesen több és másabb, mert nem csakis és kizárólag a földi személy: de az Én-rész is éli azt az életet, tehát nem csak a test spontán gyógyulása, és nem csak a test bizonyos fizikai ráhatás következtében (gyógyszeres kezelés, stb.) esett gyógyulása lehetséges: de bizony lehetséges a testnek az Én-rész és az Őrszellem hathatós együttműködésére bekövetkező gyógyulása is, amely szintén lehet részleges, de akár teljes gyógyulás is, s nem hogy tizenöt, de amiként arra is volt, s van példa a Föld színén máig élők közt, akár húsz évi kómás állapotot követően is.

  Tán kételkedsz abban, hogy ez ekként van, én azonban azt mondom, hogy ne kételkedj!

Az ember, miként magad is tudod, mindössze nyolc százalékát használja agyának, Az agysejtek egy része a test spontán működéséért felelős vegetatív agyi állomány, az agy tudat alatti agyi tartománya, és a tudat fölötti, az tehát, amely az Én-rész közvetlen fennhatósága alatt áll, felelvén az Én-rész spirituális emlékeinek tárolásáért, azokért is, amelyeket az Én-rész az Út értelmében magával vihetett, s azokért is, amelyeket az alvási szakban vonhat magához a felsőbbrendű ÉN - ből, a Globális, vagy a Kozmikus Tudattárból. Ezek összességének energiáját az Én-rész használja: viszont még így is jelentős az az agyi állomány, amelyet semmire sem használtok: ma még legalább is nem, mert arra csak a későbbiek során nyílik lehetőségetek. Ezen „parlagon heverő” agyi tartományos közül nyithat meg egy újabb agysejt-csoportot az Én-rész annak érdekében, hogy a test működését ismételten elindítsa.

 Részben a vegetatív, részben a Tudatos agyi tartományok meghibásodott sejtcsoportjai helyett kellett az újonnan megnyitott agy-sejt csoportokba kódolja a korábban működött sejtek információit, s ezekhez nem csak hogy többletenergiára volt szüksége, de az agy Tudati képeinek összességét is magához kellett vonzza a Globális Tudattárból, s a Globális légtér energiái közül. Ez természetesen nem megy, mert nem is mehet végbe akként, mint a test későbbi, Tudatosodásra alkalmas agyi állományának megnyitása, tehát a folyamat a ti fogalmaitok szerint időigényes. Én inkább akként fogalmaznék: minthogy minden egyes korábban meglévő ismeretelem más és más rezgés-tartományba sorolható energiaszinttel bír, amelyek összességét még az Én-rész sem volna képes egyidejűleg magához vonzani, hogy a megnyitandó agysejtek felé áramoltassa, a feladat meglehetősen aprólékos, és igen nagy figyelmet kíván. Ekként természetesen az Én-rész is a számára szükségesnek érzett agysejteket igyekszik reprodukálni: s mindahány, még a korábban spontán módon végzett fizikai feladathoz is az agysejtek sokaságát kell az elhalt agysejtének megfelelő információval feltölteni. Agysejtek sok ezre, sőt: milliója felel a test alapszintű működéséért, s ezen agysejteknek még egy-azon feladaton belül is más és más rezgésszintű információelemre van szükségük, hogy annak révén beilleszkedve a nagy egészbe, ténylegesen is komoly összmunkával biztosítsák akárcsak a test legelemibb funkcióját, a légzést is. A feladat tehát aprólékos, és igen nagy gondosságot követel, de nem végrehajthatatlan, csak akkor, ha a körülmények, mint ez esetben is, akként módosulnak, hogy lehetetlenné válik. Viszont a feladatot meg sem kezdhette volna az Én-rész, ha erre nem kap külön engedélyt, vagy indíttatást az Úrtól Őrszellemén keresztül. S az ÚR éppenhogy a kezetekbe adott eszközök végett, azok ismeretében értékelte akként a helyzetet, hogy az Én-rész képessé lehet az elhalt agyi állományok reprodukálását elvégezni.

  Így az a férfiú, aki mindenáron kierőszakolta a test mester-ségesen való táplálásának beszüntetését, s mindazok, akik indítványát támogatták, és azok, akik annak végrehajtásában segédkeztek, részeseivé lettek az Élet ellen elkövetett bűnnek!

  Arról már nem is szólva, hogy te magad is olvastad: micsoda óriási szerepe lehet minden egyes, még a legutolsó Lét-villanásnak is minden Én-rész Útjában! Az Én-rész még az utolsó pillanatban is képessé lehet ráébredni egyes hibáira, hiányosságaira, s már a Felismerés erejével léphet ki ténylegesen is az agyból: ha ez nem ekként volna, mi sem tiltanánk olyannyira az euthanasiát, amely abban az esetben, ha a test teljességgel tudattalan állapotban van, még a ti szemetekben, egyszerű emberi elmével megítélve sem olyan iszonytató, mint amikor éhhalálra ítélnek valakit csak azért, mert hosszú évek óta kómában fekszik, s mert agya részlegesen károsodott.

  Ezzel az erővel a beteg, sőt: akár teljességgel magatehetetlen testtel született, és értelmi, avagy szellemi fogyatékkal élők fölött is kimondanátok csupán azon az alapon az ítéletet, hogy: az orvostudomány eszközei nem arra valóak…?

Azt hiszem, igen: mert nem tudjátok: az Én-rész számára még ekként is micsoda Boldogság lehet, amiként az is az ÚT minden egyes perce, pillanata, hisz amiként a ti Én-részeitek: beteg, s még akár teljességgel magatehetetlen, vagy akár már csak gépek segítségével életben tartott Embertestvéreitek Én-része is Kegyelmi Úton van: az utolsó Kegyelmi Úton ebben az Éonban. 

Tandari Éva

 

eutanazia-02.jpg