Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pólusváltás és az emberi természet

2014.07.31

 Pólusváltás és az emberi természet

polusvaltas.jpg 

Nagyon érdekesek az emberek, nagyon sok időbe fog kerülni mire rájönnek - ha egyáltalán rájönnek még ebben az életükben - hogy saját maguk irányítják és építik fel az életüket, jövőjüket a mostani gondolataikkal, cselekedeteikkel!

Sokan azt hiszik - ha egyáltalán hisznek a Teremető létezésében - hogy fentről néz minket, és amikor úgy gondolja csinál egy katasztrófát, vagy létrehozza a pólusváltást, vagy a korszakváltást amit sokan dimenzióváltásnak (és világvégének) hisznek.

Akik nem hisznek Istenben, azok véletleneknek hiszik a történéseket, esetleg találnak hozzá természetes magyarázatót, ami kicsit tudományos!

A mostani írásom alapgondolatát Zita Médium egyik közlése adta, és erről szeretnék most beszélni! 

Isten Törvényeket alkotott, amik megváltozhatatlanok! Ezeknek a Törvényeknek a hatása alatt élünk. Ezek nagy része Természet Törvény, azaz minden amit teszünk a saját környezetünkre van hatással.

Ezt egy nagyon szép közlés részletével bemutatom: 

" A természeti erők megrendülése.

Elhangzott a Clevelandi Szellemkutatók Társasága 1996. május. 9.-i ülésén Zita médium útján.  (részlet…) 

Mivel a földön több a rossz, mint a jó, ezért az elmúlt évezredek alatt elkövetett sok bűn és gonoszság felgyülemlett és hat a világra, és így a világ elindult a lejtőn.

Az emberek süketek és vakok a szellemei dolgokkal szemben és nem érzékelik a magasabb világok szellemi sugallatait, aminek segítségével vissza lehetne tartani, meg lehetne menteni a mélységbe, a szakadékba való zuhanástól. A mának élnek és a mát kívánják minden lehetőségével együtt kihasználni a maguk részére.

Rendkívül nagy kárt okozott az emberek lelkivilágában az is, hogy az egyházi vezetők eltörölték az Írások azon részeit, amelyek az újratestetöltésre, a reinkarnációra utaltak. Amik pedig egyes vallásoknál még megmaradtak, azok is annyira tévesen és helytelenül értelmezik az újratestetöltés tanát, nemhogy segítenék ebben a hívőket, hanem sok esetben ártanak nekik. 

Az ma sincs semmi másként, mint ahogyan azelőtt volt, azelőtt is voltak katasztrófák, éhínségek, árvizek, földmozgások” 

Pedig a természetvilág megrendülőben van!

Nem a hatalmas, teremtő Isten szándéka és akarata ez, hanem az ember hozza magára a bűneivel, nemtörődömségével, közönyösségével.

Tehát a természeti erők haragossá és indulatossá váltak, mert híven tükrözik vissza az emberek haragosságát, gyűlölködését, és mindazokat a megtorló szándékokat, amelyek az emberek lelkében élnek.

Tehát mivel a szeretet az összetartó erő, amikor a szeretet beszennyesedik az indulatokkal, önzéssel és erőszakkal, akkor nincs többé ez az összetartó erő, és ennek következtében rendülnek meg a természeti erők!

Az óceánok óriási erőket tartalmaznak, napos szép időben kellemes pihenést és kikapcsolódást nyújtanak. De lent a mélyben azok az ellentétes erők más jelen vannak és forronganak. Ezek a forrongások hozzák majd létre azokat a katasztrófákat, amelyek a természettörvény többi erőinek megrendüléséhez vezetnek.

A világnak nem lesz egyetlen pontja sem, ahova elbújhatnának az emberek. Az Isten akaratával és Isten törvényét sárba taposó embereknek a legmélyebbre épített bunkerjai sem adnak semmiféle menedéket! Nem lesz hova elmeneküljenek! 

(Saját megjegyzés: az Énok –kulcsok, mely írás az 1960-as években keletkezett már leírta, hogy a Föld mélyéből fog kiindulni a katasztrófa, és nem lesz hova elbújni. A Föld köpenye szinte ki fog fordulni magából. Tűz fogja elpusztítani a Földet

Az energia megmaradás törvénye miatt az emberek negatív gondolatai helyet keresnek magukban, és a természeti erőkben lecsapódnak!) 

Az óceánok vize, az óceánok ereje, az óceánok mélye lesz az emberek katasztrófáinak az elindítója, illetve maga az ember volt az elindítója a maga katasztrófájának.

Mert miként más katasztrófák előtt a hosszútűrő Isten bizonyos korszakokig várt, hogy az emberek megjavuljanak – így mondja az Írás – az emberek nem javultak meg, és ennek következményeként érték őket a katasztrófák. 

A teremtő isten tűrésének ez a mostani korszaka a leghosszabb ideje az első hold kidobatása óta tart. Amikor ennek a tűrésnek vége lesz, és a természeti erők megrendülnek, már nemcsak bizonyos embercsoportokat fog érinteni, nemcsak bizonyos földrészek elsüllyedését fogja eredményezni, hanem az egész föld tűzzé fog válni!

Az erők tömörülnek, osztályozódnak. Ezekben az erőtömörülésekben különböző érzések, vágyak égnek, amelyek el nem éghetnek, de égnek mindaddig, amíg le nem választatik a salak az aranyról, amíg el nem választatnak a „kecskék a juhoktól”. Azaz az ellenszegülő szellemek és ellentétes erők tűzkarikában kidobatnak.

Az erők szétválasztása már napjaitokban folyamatban van. A „kecskék a juhoktól” való elkülönülése nemcsak a mi részünkre, hanem a látó ember számára is láthatóvá vált.

Ezzel egyidőben – tehát nem később: pár tíz év múlva a jelenben – elkülönül az anyagban is az, ami érték, tehát amiben olyan érzések és vágyak foglaltatnak, amelyek megmaradhatnak az új Föld gerincének, azoktól, amelyek innen ki kell, hogy dobassanak. 

Ezek az elkülönülések az óceánok vizében, a tűzhányók mélyében, a különböző hegyvonulatok mélységeiben, a síkságok fertőzött talajaiban, a légköri elektromosság különböző formáiban már történnek.

Ezek az elkülönülések lassan bontakoznak ki!

(Megjegyzés: de egyszerre fognak majd hirtelen katasztrofálisan hatni). 

Az ember megnyitotta azokat az ajtókat a természetvilágban, amelyeken keresztül előjönnek azok a félelmetes és veszedelmes dolgok, amiket nem képes többé megfékezni! 

Mint a tűzzel játszó gyermek, azt hiszi, hogy képes akármelyik pillanatban azokat megállítani; hogy mindazt, amit az atomkutatás és az atomrobbantások terén cselekszik, büntetlenül megteheti. Azt hiszi, hogy az atomtudósok valami hatalmasat alkottak, előbbre vitték az emberiséget, holott óriási veszélynek tették ki a Földeteket. 

A természeti erők, mint mondom mindenütt a megrendülés jeleit mutatják!

És ezért a mi feladatunk az, hogy bár a természeti világ megrendülését megakadályozni nem vagyunk képesek, lelassítjuk ezt a folyamatot, hogy idő és alkalom maradjon a megtérésre azoknak, akik még menthetők.

Azok menthetők meg, akik hiszik azt, amit Krisztus és a Szentlélek tanít és nem tesznek úgy, mintha a veszély nem állna fenn; mintha Krisztus nem állna itt az ajtó előtt; mintha Krisztus második eljövetele nem következnék be. Mert bekövetkezik! 

Krisztus második eljövetelének idejét senki, még az ég angyalai sem tudják.

DE amilyen a világ helyzete, ahogyan a természeti erők csoportosulnak, ahogyan az ember lázadása egyre nagyobb és nagyobb a teremtő Istennel szemben, már mutatja, hogy az idő közel van!

És megmutatja majd mindabban, ahogyan elszárad, kiég az a növényzet, ami az embernek és állatnak táplálékul szolgálna.

És ezt a tudomány minden ismerete ellenére sem lesz képes megállítani!

És ez még nem a vég!"

A Föld sorsát teljesen a rajta lévő emberek irányítják, a sok sok kis emberi testben lévő szellemi lény összességének tette, gondolata határozza meg a Földünk sorsát. Így lesz az amikor bekövetkezik a korszakváltás (dimenzióváltás más megfogalmazás szerint), amikor az emberi lelkek szint "vallanak" a láthatatlan törvények előtt, és elérjük azt  a pontot bekövetkezik drasztikusan a változás. Nincs középút, "vagy velem vagy ellenem"! Mindenkinek színt kell vallania, hogy a jót vagy a rosszat választja, és erre rákényszeríti az élet a történéseivel az összes embert. Van aki megszelídül, és rájön a helyes útra, lesz aki gyilkolni fog és a sötét utat követi, és sajnos ebből van a legtöbb, csak körbe kell nézni a világban! 

A pólusváltás se azért fog bekövetkezni, mert Isten gondolt egyet és "fordított egyet a földünk tengelyén", hanem mi magunk hoztuk ezt létre! 

Itt két csodálatos részlet Zita médium közléséből erre vonatkozóan: 

"A Föld mágneses pólusai meggyengültek. Mit gondoltok mitől? Az erők mindig attól gyengülnek meg, ha a jó megkevesbedik a Földön, ha ezek a jó célra kapott erők rossz kezekbe kerülnek, és azokat a rossz megvalósítására használják.

Viszont az, hogy a föld mágneses ereje az északi és déli pólusnál meggyengült, mit gondoltok emberek, nem vezet ez majd a Föld eresztékeinek meggyengüléséhez, széteséséhez, földcsuszamlásokhoz, tűzhányók kitöréséhez, földrengésekhez, cunamikhoz? Altatjátok önmagatokat? Elhiszitek azt, hogy a Földön minden rendben van? És ezt mindenki részére mondom: elhiszitek, hogy a magatok lelkében minden rendben van? Elhiszitek, hogyha nem épít az ember a maga lelkében oltárt, és ezen az oltáron nem hamvassza el mindennapos áldozatként a maga bűneit, úgy is rendben vannak a dolgok? " 

"Én pedig azt mondom néktek, nem háborúra, hanem harcra van szükség! Az önmagatok bűnei, helytelen, rossz természete elleni küzdelemre. Megfelelő krisztusi harcmodorral leküzdeni mindazt, ami ellene van mind-annak, ami szent a világban, amit az ember - minden emberi lélek kivétel nélkül - beleadott bűneivel a világba. Csak az egyik előbb ébred annak a tudatára, hogy valami nincs jól az életében, változásra szorul, a másik jóval később. Sokan azt gondolják, hogy a változás minden esetben jó dolog, és ragaszkodni a régi dolgokhoz minden esetben maradi dolog.

Nem így van! Mindent alaposan meg kell nézni, vizsgálni. Felkapott mondás, hogy változásra, reformra van szükség. Közben reformnak nevezi azt is az ember, amikor valamit rosszabbra fordít, holott csak akkor van arra szükség, amikor valami nem jól megy, amikor valami nem vált be, ami az embernek nem boldogulására, megszentelődésére, hanem hátrányára van.

Megreformálni azt kell, amit az ember helytelenül cövekelt le emberi igazságával, emberies akaratával, mellőzve az istenit, mellőzve azt, ami az önmaga és a felebarátja megszentelését segíthetné elő. 

            A Földnek vannak szent helyei, amelyeknek szentnek is kellett volna maradniuk. Van úgy, hogy az ott lakók, és van úgy, hogy idegen hadak, hordák szentségtelenítik meg ezeket a szent, szakrális helyeket. Megmérgezik behatolásukkal és tetteikkel, ezáltal eldugaszolják a tiszta erőforrást, és akkor hiába várják, hogy az emberek sorsa jobbra forduljon. De ugyan mitől, kitől, és hogyan fordulhatna jobbra? " 

Megjegyzem ahogyan a földet képesek vagyunk átalakítani, ez ugyanúgy hatással van a közvetlen környezetünkre is, azaz legelőszőr pont itt fejti ki a  hatását.

Sokan nem értik, hogy miért olyan pechesek és szerencsétlenek, és nem képesek rájönni, hogy ezt saját maguk teremetik meg saját maguknak! 

És álljon itt az egész mediális közlés egyben, ahogyan a médiumon keresztül megkaptuk szellemi Tanítónktól: 

 

SZÜKSÉGES NÉKTEK MEGSZENTELŐDNÖTÖK 

            Az alábbi manifesztáció a clevelandi magyar Spirituális Körben hangzott el.

 Zita médium által     2010.nomber 7.

 

            Az én Atyámnak, Istenemnek nevében szeretettel köszöntelek benneteket testvéreim.

            Szent, szent, szent a Seregek Ura. Szent a mi Atyánk, Istenünk és az Ő Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus. A földi élet célja a megtérés, és ezáltal a megszentelődés. Aki életének napjaiban az ő megszentelődését elmulassza, annak nehéz és fájdalmas sors jut a későbbiekben, a halál utáni állapotban. Sok mindennek meg kellene szentelődnie a földi életben, de az emberek még arról is igyekeznek ezt a szent áhítatot levenni, amire valaha a megszentelődés kegyelme rásugárzott.

Így történt, hogy az utolsó idők emberének sajnos már semmi sem szent. Sem a Szentek szentje, sem az Istennek törvénye és akarata, sem az Isten embereknek adott kijelentései, sem az Ó- és Újtestamentumban foglaltatott teljes Szentírás, sem azok a szakrális helyek, ahonnan erőt me-ríthetne, nem a másokkal való küzdelemhez, hanem saját bűnös természetének leküzdéséhez. Valahogy a lényeg elveszett az emberek életében. Fontos lett, ami egyáltalán nem fontos, lényeges lett a lényegtelen, és a Szent dolgok ellen nagy árulás történt.

            Valaha régen a választott nép szellemi vezetői részére is csak ritkán nyílott alkalom, amikor a Szentek szentjébe, okkal és céllal beléphettek. Előtte már hosszabb ideig készültek erre a nagy pillanatra és tisztában voltak ennek felelősségével csakúgy, mint ahogy a Frigyládába rejtett dolgok szentségével is. Tisztában voltak Isten első kijelentésével, majd a későbbiek folyamán a próféták által hirdetett isteni üzenetekkel járó kötelezettséggel és felelősséggel is, amit azért kaptak, hogy különbséget tudjanak tenni Isten akarata és a saját maguk akarata között, és ezáltal megszenteltessen életük.

            Az emberi akarat nem szent, ezért többnyire az életet sem tartja szentnek. Pedig a teremtő Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus, az angyalok, a Messiások világa mellett az életet is szentnek kellene tartania még a földi világban, ezek között a lefokozott, bűnnel terhelt körülmények között is. De mivel az ember a maga életét meg nem szenteli, embertársai életét még kevésbé tartja szentnek. Nem törekszik arra, hogy szentté váljon, ne pedig holttá bűnei által. Mert ugyan élni látszik, de valójában lelkéből hiányoznak azok a kellékek, amelyek a megszentelődést létrehoznák számára.

Ha ez megtörténne életében, akkor mindaz, ami lelkéből kiárad, mint gondolat, érzés, beszéd és cselekedet, az a környezetére megszentelődően hatna.

De nem ez történik. Minden, ami az emberből kiárad, újabb bajok, nehézségek, fájdalmak, szenvedések, hiányok kiindulópontja lesz. A fényt és a világosságot, amely a Szentekből és emlékükből áradhatna a világra, azt újra és újra a sok nemtelen, rossz, gonosz emberi megnyilvánulás megsötétíti, és a fény helyett újra és újra a sötétség növekedik mind a földi világban, mind az emberek lelkében. Pedig a fejlődéséhez mindkét világban világosságra és éltető melegre van szükség. A világosságot az Isten igazsága adja, az éltető meleget pedig Isten szeretete.

Mindazok, akik megmaradtak Isten törvényeiben, akik nem sodródtak a törvénytelenségek talajára, a bűnökbe, a hitetlenség állapotaiba, azok tudják, hogy ki a Szent, és miért kell az élet megszentelődésére törekednie minden emberléleknek, mondhatnám minden bukott teremtménynek. Mert ha ez a megszentelődés nem következik be, akkor az élet nagyon megszegényedik, megsötétedik, boldogtalanná válik, szűk keretek közé szorul, egyre fájdalmasabb, egyre terhesebb lesz, és az egyik ember egyre inkább terhére lesz a másiknak, és természetesen az egész földi életnek. 

            A növény- és állatvilágnak szelleme nincs, de van az élet-princípium-ból kiinduló élete, és minden, ami él, vágyja a szeretetet, a megszentelődést, vágyja, hogy a gonosz, a súlyos bűnökkel terhelt világok az ott élők által tisztává, boldogítóvá, örömteljessé alakuljanak át. Bár a növény- és állatvilágnak szelleme nincs csak lelke, de életük kizárólagos célja mindig nemesebb magot teremni, az életet minél több szépséggel, örömmel, harmóniával, fénnyel, illattal ellátni, telíteni és megújítani.

A növény- és állatvilágnak egyaránt az a célja, hogy minél közelebb kerüljön az élet forrásához, a mi Atyánk Istenünkhöz. Az ember pedig hihetetlenül hosszú idő alatt, ennyi veszteglés után az idegenben, még mindig nem ébredt öntudatra, még mindig nem érti, hogy a Földön rábízatott az ő egyszerű testvéreinek élete is, hogy neki kellene átalakítani, átformálni, megbecsülni, értékelni és megszentelni minden életet. 

            Az ember évezredek óta üt-vág maga körül, pusztítja az életet, ahol csak lehet, és ezáltal új és új fájdalomhullámokat hoz létre az erők világában. Már Mózes kőtábláira is felíratott, hogy ne ölj! Ennek ellenére az ember továbbra is öl, gyilkol, nem egy esetben ebben leli kedvét. Nem kíván kibékülni az ellenségével, amíg az úton van, hanem annak megsemmisítésére törekszik. Azt hiszi, ha eltünteti ellenségét a Föld színéről, akkor megszabadult tőle.

Fel sem ötlik benne, hogy ő maga tette embertársát ellenségévé. Fel sem ötlik benne, hogy az Úr mindnyájunkat békességre, és boldogságra hívott elő. Fel sem ötlik benne, hogy az ellenségből barátot kellene alakítania, hanem egyre több gonoszságot művel a maga önzésétől, bűneitől, hatalmi törekvésétől indíttatva. Úgy gondolja, hogy azok az emberek, akik a bűn, a gyilkolás, a háborúk ellen emelik szavukat, nem elég értelmesek. Úgy gondolja, a háborúra szükség van, amiből következően abban hisz, hogy a megsemmisítésre, a tönkretételre, a gyilkosságra, mások szenvedtetésére is szükség van.

            Én pedig azt mondom néktek, nem háborúra, hanem harcra van szükség! Az önmagatok bűnei, helytelen, rossz természete elleni küzdelemre. Megfelelő krisztusi harcmodorral leküzdeni mindazt, ami ellene van mind-annak, ami szent a világban, amit az ember - minden emberi lélek kivétel nélkül - beleadott bűneivel a világba. Csak az egyik előbb ébred annak a tudatára, hogy valami nincs jól az életében, változásra szorul, a másik jóval később. Sokan azt gondolják, hogy a változás minden esetben jó dolog, és ragaszkodni a régi dolgokhoz minden esetben maradi dolog.

Nem így van! Mindent alaposan meg kell nézni, vizsgálni. Felkapott mondás, hogy változásra, reformra van szükség. Közben reformnak nevezi azt is az ember, amikor valamit rosszabbra fordít, holott csak akkor van arra szükség, amikor valami nem jól megy, amikor valami nem vált be, ami az embernek nem boldogulására, megszentelődésére, hanem hátrányára van.

Megreformálni azt kell, amit az ember helytelenül cövekelt le emberi igazságával, emberies akaratával, mellőzve az istenit, mellőzve azt, ami az önmaga és a felebarátja megszentelését segíthetné elő. 

            A Földnek vannak szent helyei, amelyeknek szentnek is kellett volna maradniuk. Van úgy, hogy az ott lakók, és van úgy, hogy idegen hadak, hordák szentségtelenítik meg ezeket a szent, szakrális helyeket. Megmérgezik behatolásukkal és tetteikkel, ezáltal eldugaszolják a tiszta erőforrást, és akkor hiába várják, hogy az emberek sorsa jobbra forduljon. De ugyan mitől, kitől, és hogyan fordulhatna jobbra?

Akik az emberiség életének jobbra fordításán dolgoztak, azokat többnyire mindig üldözték vagy megölték. A prófétákat is üldözték, mert a hatalmon lévők féltek a próféták beszédjétől, az igaz szótól. Féltek attól, ami nem a Föld származéka volt, féltek Krisztustól, Aki az égből szállott alá, Aki a menny küldöttje volt.

Azonban, akinek szeme volt a látásra és füle a hallásra, az megértette, hogy mindaz, ami történt, az égiektől származott. Ugyanis, ami a Föld származéka, az a bűnből ered, a bűnből táplálkozik, az a bűnt sokasítja, és ha az ember nem hagyja el bűneit, akkor összekovácsolódik, eggyé forr velük, amiért azok kedveznek neki, többnyire előnyöket biztosítanak a testi énje számára. Nem mennyei mannával táplálkozik, nem igényli a tiszta szellemi táplálékot, hanem helyette inkább a húsos fazekakból szeretne jóllakni, és lelki moslékkal akar táplálkozni.

            Azoknak a helyeknek védeleméről, amelyeket Isten, mint tiszta és szent erőforrásokat adott az emberek részére, légyenek azok az óceánok mélyén, hegyvonulatokban vagy bárhol elrejtve, eleve gondoskodott. Valaha szent városok is voltak, mint például Jeruzsálem is. Voltak és vannak még ma is a Föld más pontjain is szent helyek mindaddig, amíg az ember önakaratilag ezeket a helyeket is be nem szennyezte, vagy szennyezi.

Mint mondottam, vannak dolgok, amiknek szentnek kellett volna maradniuk, de sajnos az utolsó időkre már nagyon kevés szent, tiszta forrást találhat az ember, ha pedig talál is, gyorsan tönkreteszi, megsemmisíti, mert az önző ember még a szent helyeket is feláldozza anyagias, testies céljai érdekében, ezzel tönkretéve, megszentségtelenítve azokat. Elhiszi, ha ezekre ráteszi kezét, akkor az az övé lesz, azzal biztosítja a Földön a jövőjét.

Nos, nem! A földi élet nem örök élet. A földi élet határait a tudomány ismeretei révén esetleg ki lehet tolni addig a határig, amíg a teremtő Isten azt megengedi, de egy perccel sem tovább.

            A teremtő Isten megengedi, hogy az ember a maga akarata, erőszakossága révén cselekedje azt, amit jónak lát. Csakhogy amit jónak lát, az tulajdonképpen rossz. De cselekszi, cselekedheti, mert Isten hosszútűrő, Neki ezer esztendő annyi, mint az embernek egyetlen pillanat, türelmesen várja, hogy az ember megtérjen. Vár, hogy az ember, ha a más kárán nem, majd a maga kárán csak tanul.

Sajnos Isten hosszútűrése sem minden esetben hozza meg az eredményt, mert az ember nagyon lusta, rossz tanuló. Ráadásul mindig meg van győződve arról, hogy ő látja helyesen a dolgokat. Kérdés, hogy milyen szemszögből nézi az eléje táruló eseményeket, és az is kérdés, hogy a rá háruló kötelezettségeket és felelősséget felvállalja-e, vagy azt másokra akarja hárítani? 

Az ember nagyon hajlamos arra is, hogy a felelősséget elhárítsa magától. A katarzistól, az önmagával való szembesüléstől fél, mert az nagy fájdalommal, végső soron pedig hibáinak, bűneinek beismerésével jár. Azért nem akar szembenézni önmagával, hogy ne kelljen akár önmaga, vagy pláne mások előtt megszégyenülnie. Pedig a törvény előtt mindenképpen meg kell szégyenülnie az embernek bűneiért, a bűneihez való makacs ragaszkodásért. A törvény ugyanis nem ismer kegyelmet.

            A törvény a kezdetek kezdete, a világ teremtése óta fennáll, így a törvények tartják fent a világot, Isten általuk kormányozza a világmindenséget. Vannak a törvényen belül élők, a törvénytisztelők, és vannak a törvényt megszegők, a törvényen kívül esők. Nem abban az értelemben, ahogy az ember törvényesnek vagy törvénytelennek ítél meg valamit, hanem erkölcsi szempontból. Az erkölcsi törvényeket az ember vagy tiszteli és szentnek tartja, vagy éretlenségében újra és újra megszegi, lábbal tapossa. 

            Az erkölcsi törvények láthatatlanok, ezért mivel azokat testi szemeivel nem látja az ember, sok esetben kijelenti, hogy nem is léteznek. Pedig a természeti törvényeket sem látja, de működésükben mégis tapasztalnia kell.

 Akár saját fizikai testét veszi górcső alá, akár a természeti világot, az évszakok változását, tavasszal a mag kikeltét, a fák rügyezését, tehát bármit vesz maga elé, látnia kell, hogy a törvény van és működik.

Mert mi tartja össze a szőlőszemet, hogy a belső nyomás azonos maradjon a külsővel és ne pukkadjon szét? Mi tartja pályájukon a naprendszereket, és a bolygókat? Mi serkenti és hogyan az ember fizikai növekedését? Mi az, amivel ha koncentrál, hihetetlenül nagy mennyiségű információt képes tárolni? Mi az, ami az értelmes beszédre képessé teszi? Mi adja az intelligenciáját? Mi adja a koncentráló vagy megfigyelő készségét?

Millió és millió kérdés ma is megválaszolhatatlan még a tudomány részéről még akkor is, ha csak ezt a földi világot, vagy csak ezt az egyetlen naprendszert nézzük, amiben ti éltek. Hol van még akkor az Ég a Földtől? Az égiek élete, ereje, tudása, ismerete a földi emberétől? Hiszen Krisztusnak egymagában több volt az ereje, mint a földi lakók össz ereje. Hiszen mindent átlátott, mindenbe belelátott, mindent képes volt helyére tenni, helyreigazítani, tisztává tenni és meggyógyítani. Tudomása volt és tudomása van mindenről a kezdetek kezdetétől az idők végezetéig.

            Ezzel szemben az ember tudása, ismerete, elgondolásai, képességei nagyon is végesek. Ahogy az idő elszáguld felette és teste hanyatlásnak indul, hihetetlenül sokat veszít tudásából, ismereteiből, erejéből. Ennek el-lenére a legtöbb ember még ebben az öregedő állapotában sem tér észhez, még akkor sem érzékeli, hogy mi is a szent, miért is van szüksége a szentekre, a szent forrásokra, a szent erőkre, a szentek tisztaságára, a szentek vagy az igaz hősök példamutató életére. Ugyanis nem a kreált „hősök” példájára van szüksége az emberiségnek, és nem azoknak példájára, akik valami folytán meggazdagodtak, nem is a nagy hadvezérekére, akik emberek százezreit, millióit gyilkolják le.

            Rendet kellene hát tenni az emberi lelkekben és az emberi fejekben, mert nagy ott a káosz. Olyan egyéneket helyez piedesztálra, olyan dolgoknak tulajdonít nagy értéket és tisztel szent célként, szent elvként, szent erőként, amit és akit az nem illet meg. Mert először is a mi Atyánk, Istenünk szent. Aztán szent a Föld, a haza, az élet, amiből az ember a Földön vétetett. Aztán szent a maga és a felebarátjának, sőt még az ellenségének az élete is, és szentek mindazok az igazságok, amiért emberek életüket áldozták. De az sem mindegy, hogy miért áldozza fel valaki az életét. Arról beszélek, amikor Istenért, hazáért, embertársaiért hozza ezt az áldozatot.

            A testi ember még a legkevesebb áldozathozatalra sem képes. Nem képes a maga akaratáról, a maga előnyéről, kedvteléséről, a maga kényelméről, és sorolhatnám, mi mindenről nem képes lemondani. Hol van ez a magasabb, a szent célok érdekében hozott véráldozattól, hol van ez az életáldozattól? A szent elvek, a szent elgondolások mindig azt tűzik ki célul, hogy senkit le nem hagyni, a legmélyebben lévőt, az út porában maradtat is felsegíteni.

Ugyan mit gondoltok, hosszú évtizedek óta, több mint kilencven esztendő óta mi miért jövünk közétek? Akkor is ha húszan, akkor is, ha tízen vagytok, miért jövünk közétek? Mert senkit nem hagyhatunk lent a föld porában, mert az egyetemes isteni fejlődés mindnyájunk számára azt írja elő, hogy fel, fel, fel a magasba! Azt írja elő, hogy mindazt, amit a bukás következtében a bűn hozott létre, attól segítsük megszabadítani azokat, akik hajlandók erre, akik az önmaguk akaratával is hozzájárulnak ehhez. Mert sem a mi szerető Atyánk, Istenünk, sem mi, az Úr jelentéktelen kis munkásai, erőszakot nem alkalmazunk.

Az igazság a nagyon régiek, a választott nép idején is, aztán a mi Urunkon, a Jézus Krisztuson, majd a Szentlélek munkásain keresztül is az ember elé tétetett, de az isteni gondviselés meghagyja az embert a választási lehetőségeiben. Szabad akaratánál fogva választhatja a jót vagy a rosszat, választhatja a haladást szolgálót, vagy az őt visszahúzót. Választhatja a harcot, a küzdelmet az isteni jó, az igazság megvalósításáért, és választhatja a háborút az anyagi javak, a hatalom megszerzése érdekébe is. Rajta múlik mit, és hogyan választ.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                           

            Mi nem befolyásolni, hanem megvilágosulttá akarjuk tenni az embert, hogy lásson. A megvilágosodása révén kell mindenkinek eljutnia egyszer oda, hogy tisztán álljon előtte mindaz, amit cselekedett, amit tett, amibe erőit, elgondolásait, képességeit, anyagi javait belefektette. Ha igazán megbánja bűneit, Krisztus érdemeinél fogva bűnbocsánatban részesülhet.

Ha viszont keményen és makacsul ragaszkodik bűneihez, annyiféle szenvedés teljes következményen kell keresztülmennie, hogy a végén mégiscsak be kell látnia, el kell jutnia arra a pontra, arra a felismerésre, hogy elég volt a moslékból, elég volt a bűnből, és annak következményéből.

El kell jutni arra a felismerésre, amire a tékozló fiú eljutott. Amíg az atyjától kikért örökség el nem fogyott, addig az abból adódó előnyös körülmények között jól érezte magát. Addig úgy gondolta, ő gátlás nélkül mindent megtehet, mint ahogy a mai emberiség többségének sincsenek gátlásai, hogy a bűnt, a rosszat, az élet ellen törőt újra és újra elkövesse.

            De egyszer a nagyon sok is elfogy, mert nincs az a sok, ami el ne fogyna. A ti életetekben sem, akármilyen hosszan éltek. Nincs az a hosszú földi élet, aminek egyszer vége ne szakadna. Nincs az a nagy tudás, amire az embernek egyszer rá ne kellene jönnie, hogy az mennyire kevés. Nincs az az erőmennyiség, ami egyszer el ne kezdene fogyatkozni, míg végül még az egykor erős ember is alig tudja a lábát megemelni. Tehát mindennek vége szakad egyszer, és ekkor jő a nagy baj.

Amikor a földi élet mulatságai, az idő haszontalan múlatása elmúlik, kérdem én, mi lesz veled ember? Ki fog téged a porból felsegíteni? Ki fog téged az élők és holtak birodalmát elválasztó folyón átszállítani? Ki fog téged felvilágosítani, felkarolni, hogy ne maradj a sötétségben, a nyomorúságban, a szenvedésben, a félelemben, a bizonytalanságban, és igen: a felelősségre vonásban?

            Tehát minden tékozló fiúnak egyszer csak rá kell döbbennie, hogy nincs tovább, mivel immáron a disznók eleségével sem lakhat jól, és akkor majd eszébe jut mindegyiknek az ő szerető édesatyja. Akkor mégiscsak elvágyik majd abból a világból, ahol utolérték a következmények.

Ugyanez vonatkozik a szellemvilági állapotokra is: egy eltékozolt földi élet után nem abban az állapotban találja magát a lélek, amelyet szeretne magának, és akkor rá kell döbbennie, hogy vagy elfogadja a mi Atyánkat, Istenünket, és követi az Ő akaratát, vagy továbbra is hátat fordítva, rosszabb lesz helyzete, mint annak előtte volt.

            Ezért nem kell haragudnotok, nem kell gyűlölködnötök, bosszúállásra gondolnotok azokkal szemben, akik ezt a sok-sok gonoszságot megengedik maguknak, belehozzák a világba, és tönkretesznek vele emberi életeket, mert én mondom, jaj azoknak! Mert akiknek jelen napjaitokban, vagy a múltban, tíz, húsz, ötven, hetven évre így tönkretették életüket, bizony nehéz volt azt elviselniük.

Mi ismerjük azokat, akik a nagy nyomorúságokból jöttek, és még jönni fognak egészen az idők végezetéig, az átalakulásig, azonban az az ötven, hetven vagy száz év mégsem egy örökkévalóság. Testvéreim, annál az ítéletnél, hogy valakit egy örökkévalóságra bűneibe zárják, szörnyűbb dolog nem létezik a teremtmény számára.

            Mondhatja a teremtmény, hogy hogyan engedheti meg ezt a szeretet Istene? Mi viszont kérdezhetjük, hogy lehet az, hogy a bukott teremtmény minden ismerete, tudása, Istennek új és új kegyelme, hosszútörése ellenére sem jutott el a megtérésig? Hogy lehet, hogy évszázadokig, évezredekig megmaradt a bűneiben? Hogy lehet, hogy az égiek minden munkája, és Krisztus Urunk hatalmas áldozata ellenére is makacsul ragaszkodik bűnös tulajdonságaihoz, amelyekkel tönkreteszi a maga és mások életét is?

            Okkal és céllal kapta a választott nép Mózest. Okkal és céllal kapta az emberiség és minden bukott teremtmény Krisztust, és bár már csak rövid ideig, de okkal és céllal hangzik még ma is a szó a Szentlélektől. Ezért kérdem, hol vannak azok az emberek, akiknek erre az igazságismeretre lenne szükségük? Hol vannak, mivel töltik idejüket, mit hallgatnak, mire figyelnek oda, mi a fontos a számukra, minek tulajdonítanak olyan nagy jelentőséget most, amikor az idő kedvezhetne a számukra, és amikor az idő már oly rövid? Hiszen már ki sem merítheti a jelenlegi generáció a tudáshalmazát, hiszen az idő rövidsége miatt már nem érhet el karrierjének csúcsára sem. 

Az egész Föld a lejtőn rohan lefelé, már minden elmozdult, nyög a Föld, és minden az összeomlás állapotában van. Ezt a veszedelmet pedig már semmi fel nem tartóztathatja! Mit akar elérni azzal, amit cselekszik? Miért ágyazza be magát a hitetlenségbe? Miért fontosak számára a jelentéktelen dolgok? Miért nem fordul Krisztushoz? Hisz Krisztus az Úr, Krisztus az igazság, Krisztus az élet mindenki számára.

Az öt világvallás akármelyikéhez tartozik is az ember, Krisztus a mi mentsvárunk, a mi menedékünk. Ő kapott minden hatalmat égen és földön, a mi Atyánktól, Istenünktől. Az Ő hatalmától nem kell, hogy féljen és megriadjon az ember, mint ahogy fél a világ fiainak hatalmától. Ugyanis, ha ez a hatalmasság legyőzi őt, nincsenek lehetőségei.

            Nem látjátok, hogy manapság nép nép ellen, nemzet nemzet ellen támad? Nem látjátok a felbomló családokat? Kimutatásaitok szerint a házasságok 60%-a válással végződik. Nem látjátok az összeférhetetlenséget ember és ember között? Nem látjátok, annak ellenére, hogy azt mondják, nem lenne szabad kirekesztően, megkülönböztetően viselkedni emberekkel szemben.

Más sem történik, mint az egyik ember elhatárolódik a másiktól! Nem fog össze a szeretetben, a békességben, nem fog össze azért, hogy szebbé, jobbá váljék a világ. Mert, hogy szebbé, jobbá válhasson, tökéletesebbé kellene válnia az embernek, de egyre tökéletlenebb. Egyre nehezebben érti meg, hogy mit nem szabadna tennie, és mi az, amit feltétlenül meg kellene cselekednie.

            A Föld mágneses pólusai meggyengültek. Mit gondoltok mitől? Az erők mindig attól gyengülnek meg, ha a jó megkevesbedik a Földön, ha ezek a jó célra kapott erők rossz kezekbe kerülnek, és azokat a rossz megvalósítására használják.

Viszont az, hogy a föld mágneses ereje az északi és déli pólusnál meggyengült, mit gondoltok emberek, nem vezet ez majd a Föld eresztékeinek meggyengüléséhez, széteséséhez, földcsuszamlásokhoz, tűzhányók kitöréséhez, földrengésekhez, cunamikhoz? Altatjátok önmagatokat? Elhiszitek azt, hogy a Földön minden rendben van? És ezt mindenki részére mondom: elhiszitek, hogy a magatok lelkében minden rendben van? Elhiszitek, hogyha nem épít az ember a maga lelkében oltárt, és ezen az oltáron nem hamvassza el mindennapos áldozatként a maga bűneit, úgy is rendben vannak a dolgok?

Elhiszi az ember, ha az örökmécses nem ég lelkében Isten imádatára, ha az nem terjeszt világosságot szíve bensőjében, hanem bűneivel a sötétséget növeli önmagában és a világban, hogy akkor minden rendben van? Hogyha káromolva, gyalázkodva, és csak negatív értelemben beszél Istenről, Krisztusról, Máriáról, vagy a Szentekről, akkor minden rendben van?

Elhiszi az ember, hogy az egyházi vezetők hallgatása most, amikor igenis sok minden ellen szavukat kellene emelni, az rendben van? Vagy akik az egyházon belül a szavukat merik emelni, azokat esetleg elhallgattatják, kiközösítik, eltávolítják, mert azt nem akarják hallani? De hát minket sem akarnak hallani! Azonban, mivel ezt ők választották a lehetőségek közül, ennek kárát is ők fogják látni.

            A világosság Krisztussal a világba jött. Ő a világ világossága. A Szentlélek minden igazságra fényt deríthetne, de a Szentlélek munkáját valahogy egész másképp képzelik el. Hisz azzal sincsenek tisztában, hogy ki és mi is a Szentlélek, és hogy annak hogyan, miként és kik által megy, vagy mehet végbe a munkája.

Itt az ideje annak, hogy a homályos foltok, amelyek az emberi meg nem értés, félreértés, vagy félremagyarázás által jöttek létre mind az Ó-, mind az Újtestamentumban, azok végre megvilágosodjanak az ember előtt. Miért? Azért, mert most van itt az idő, az alkalom és a lehetőség. A lehetőséget pedig észre kell venni minden tekintetben, és azzal élni kell tudni.

            Aki anyagias ember lévén figyelmét arra összpontosítja, hogy észrevegye az ő gyarapodását szolgáló lehetőségeket, és azokat fel is használja, akkor az anyagilag gyarapodik. De ha ez így működik anyagi értelemben, mennyivel inkább így kellene működnie szellemi vonatkozásban is, hogy az ember észrevegye ezeket a kegyelemből kapott lehetőségeket, hogy megnyílt az ég, és hogy a szellemi világ hírt ad magáról, szeretettől indíttatva elhozza az emberiség számára az isteni igazságot. Békességre hív benneteket, a szeretetben való összetartozásra, jó szándékra, és jóakaratra.

De amíg ez meg nem történik, már pedig nem ez történik, addig magyarázhatnak egy akolról, egy pásztorról, hogy ennek, vagy annak a vallásnak van igaza, ez is, az is majdnem azt mondja, mint a Szentlélek küldöttjei.

Én azt mondom nektek, nem azt mondja! Mert még a hajszálnyi eltérések is egész más irányba vihetnek el dolgokat. Könnyen tévútra kerül az ember, akár a fel nem ismerés, akár a meg nem ismerés, akár a szándékosság révén.

            Tehát nagyon oda kell figyelni, hogy mi az, ami elfogadható, mi az, ami megtartó és előbbre vivő, mi az, ami a megszentelődéshez vezet, és mi az, ami eljuttathatja az emberi lelket a békesség világaiba. Azokba a világokba, amelyről Krisztus azt mondta, hogy: „Én most elmegyek, hogy helyet készítsek nektek”, és azt is világosan mondta: „Az én országom nem e világból való.”

Az ember hihetetlenül ragaszkodik az e világhoz, az általa kiformált világhoz, a földi világhoz, mert nem tud hinni igazán a fizikai test halála után elkövetkezendő örök életben. Pedig van, létezik, hisz feltámadásával Krisztus mindenki előtt bizonyította ezt. Mi is bizonyítjuk minden eljövetelünkkel, hogy a láthatatlan világ létezik, és ez a láthatatlan világ kell majd, hogy helyet adjon minden Földről távozó léleknek; olyan helyet, amit földi életével a maga számára készített.

Mi azért jövünk, hogy a hely, amit magatoknak készítetek, az a békesség és a boldogság világa legyen számotokra. Azt szeretnénk, ha nem- csak kevesek értenék a szót, hanem hogy az egész emberiség eszmélni kezdene. De sajnos nem ez történik, mert lehetőség ugyan van, de nincs bennük készség a jóra. Ez okozza az emberiség vesztét, azaz azokat a szomorú és nehéz körülményeket, amelyek előtt áll az emberiség.

            Szentelődjetek hát meg a Seregek Urának szent dolgai által, mert szent, szent, szent a seregek Ura, Istene. Azoké a seregeké, akik Krisztus útját választották, és akik ezáltal bemehettek, és bemehetnek az én Atyámnak közösségébe.

            Isten legyen mindnyájatokkal.

Isten veletek!

 

Amerikai szellemkutatók mediális közlései: 

http://data.hu/get/3014202/Amerikai_szellemkutatok.zip

http://data.hu/get/5986578/Amerikai_Szellemkutatok_2011-12_medialis_kozlesek_.zip

 

--Seng--

 

teli-kep-01.jpg