Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


„a halottakról vagy jót, vagy semmit”

2019.10.30

 menyorszag-kapuja-02.jpg

 

Halálunk után nagy valószínűséggel találkozunk életünk cselekedeteinek következményeivel. Erről minden vallási irányzat, mely elismeri a túlvilági életet említést tesz. Van aki életfilmnek hívja, van aki egy köztes létnek, ahol felgyorsítva viszontlátjuk földi munkásságunk eredményét. Miután erről a szintről már ember nem jött vissza ebbe az életbe, egyedül a szellemi közlésekre és azoknak az embereknek az elbeszéléseire kell hagyatkoznunk, akiknek megengedett volt az átjárás a két világ között.

 

Összegezve a különböző népek elbeszéléseit megállapítható, hogy a földön elkövetett hibás és rossz cselekedeteinket viszontlátjuk, illetve átéljük újra, de most azoknak az embereknek érzéseivel átitatva, akiket megbántottunk. Visszakapjuk, átérezzük az esetleges nem megfelelő cselekedeteinket. Ez igaz az előző fejezetben említett öngyilkosokra is, akik vergődnek öngyilkosságuk súlya alatt és átélik ezerszeresen tettüket. Semmi sem marad „büntetlenül”, a karma nagyszerű törvénye fenntartja az egyensúlyt, mely a világegyetem és a teremtés alapjául szolgál. A kozmosz örök törvénye biztosítja mindenki számára, hogy minden variációt, élethelyzetet kipróbálhasson szellemünk a fejlődése érdekében. Mindenki volt (vagy lesz) gazdag és szegény ember, tudós és szántóvető. A lehetőséget megkapjuk, ki kell használnunk minden helyzetet, s ezért nem szabad a nehezen megkapott életet eldobni.

 

Egy halottnak a halála után nehéz helyzete van, mert felkészültségétől függően éli át az új „élethelyzetet”. Megtapasztalja a „továbbélést” és találkozik a saját cselekedeteinek eredményével, megtudja, hogy valójában milyen ember is volt Ő! Ebben a nehéz helyzetben minden felé küldött gondolat el jut hozzá,  s ha gondolatunkkal nem jót gondolunk róla, akkor nehezítjük az amúgy sem szerencsés helyzetét. Azt el kell hinnünk, hogy tévedhetetlen, tiszta ember nincs közöttünk, lehet, hogy azt hisszük, hogy életünk szép volt és töretlen, makulátlan, de mikor meglátjuk majd cselekedeteinket egy másik nézőpontból,  egy külső szemlélő szempontjából, akkor fogunk rádöbbenni arra, hogy milyen emberek is voltunk valójában.  Ha tudni szeretnéd valójában, hogy milyen vagy, ne a tükörbe nézzél és a gondolataidat hallgasd meg, hanem kérdezd meg egy külső szemlélőtől, mert azt Ő tudja megmondani igazán. A gondolatod nagyon szeret Téged, a saját nézőpontból vizsgált cselekedetre még ha rossz is, mindenki tud magának felmentést adni. Fejlődésünk szempontjából már hatalmas lépésnek számít, ha felismerjük a saját hibáinkat, önkritikát gyakorlunk és ha lehet megpróbáljuk kijavítani, amit elrontottunk, még azon az áron is, hogy meg kell alázkodnunk tetteink következménye miatt. Higgye el mindenki, ha valamit ki tudunk javítani még ebben az életben, annak a végső elszámolásban komoly pozitív eredménye lesz. S egyszer mindenkinek az „ítélőszék” elé kell állni, s mindenki saját magának lesz a bírája. Saját magunk fogjuk átérezni a cselekedeteinknek következményeit, saját magunk fogjuk az ítéletet is kimondani tetteink felett. Az idő egyszer mindenki számára véget ér, elfutni az elszámolás  elől nem lehet. Olvastam egyszer egy keleti történetet a halálról, megpróbálom felidézni  a mesét:

 

Történt egyszer nagyon régen, hogy a sah sétált a kedvenc virágos kertjében, mikor a szolgái jelentették, hogy a lovásza szeretne beszélni vele. Leült a padra és kíváncsian várta, hogy mit szeretne ilyen sürgősen tőle a szolga.

  

-         Kedves Uram – kérte a szolga – kérlek azonnal engedj el. Találkoztam egy órával ezelőtt a Halállal és közölte velem, hogy lejárt időm és holnap este hét órakor értem jön. Fiatal vagyok, családom van, kérlek engedd meg, hogy még időben elmeneküljek innen.

 

-         Rendben van – felelte a sah – ülj fel a leggyorsabb lovamra és menekülj, amilyen messze csak bírsz. De hova tudsz menekülni előle egy nap alatt? 

  

-         Uram, Teheránban él a nővérem, ha egész nap vágtatok estére oda érek, és ott nem fog rám találni.

  

A sah utasítást adott a többi szolgának, hogy nyergeljék fel a legjobb lovat és útjára bocsátotta lovászát.

  

Másnap vacsora után újra a pompázó virágoskertjében sétált, gyönyörködve a színekben és illatokban, mikor látja, hogy fekete köpenyben egy alak sétál szintén a kertjében. Közelebb érve hozzá ijedten állapította meg, hogy a Halál jár a kertjében.

  

-      Értem jöttél? – kérdezte megszeppenve a Haláltól.

  

-         Nem – válaszolta a Halál – Neked még nem jött el az időd. Megpihentem egy kicsit a kertedben, gyönyörködtem a virágaidban, mert nagyon szépek.

Sétáltak a kertben együtt,  nyugodtan beszélgetve, majd egy idő múlva a Halál megállt és így szólt:

  

-         Sajnos most már búcsúznom kell, mert már háromnegyed hét van és  nekem hét órakor dolgom van  Teheránban, indulnom kell    S elbúcsúzott, majd eltűnt az éjszaka sötétjében.

--Seng--

 

menyorszag-kapuja-01.jpg