Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mindenszentek

2019.10.30

Mindenszentek

mindenszentek-svedorszag.jpg

A Mindenszentek ünnepe a katolikus keresztény egyház saját ünnepe, ami a történelem folyamán összekapcsolódott az ősszel tartott ősi kelta Samhain pogány ünneppel is, amelyet azonban már az ókereszténység korában krisztianizáltak. A Samhain pogány ünnep jelentette a kelta népek számára az újév, valamint a tél és a sötétség kezdetét. Úgy hitték, hogy az ünnep éjszakáján az előző évben meghalt emberek lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel az év során elhunyt lelkek ezen az éjjelen vándorolnak át a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat.

A keresztény közösségek a hetedik századtól kezdődően egyes helyeken elkezdtek ünnepet tartani az elhunyt valamennyi katolikus szent tiszteletére. Így a pogány halottakra emlékező ünnep Mindenszentek ünnepeként élt tovább.

Britanniának Rómával való kapcsolata idején több, a kelta ünneppel rokon római ünnep is egybemosódott, habár nem az őszi napéjegyenlőség körüli időpontban tartották.

A római Feralia a holtak emléknapja volt, melyet február 13-21. között ünnepeltek. Virággal díszítették a sírokat, ételeket és sót helyeztek rájuk. Ideje alatt bezárták a templomokat, s nem kötöttek házasságot.

Úgy hitték, hogy az elhunytak lelke ezekben napokban feljön a sírra, s fogyaszt az ételekből, mert szünetelnek az alvilági büntetések és a manesek (manes = elhunytak lelkei) is pihennek. Február 22-én pedig minden római család megülte a caristiát, a kölcsönös szeretet ünnepét és egymást megajándékozva, vidámsággal oldották föl a Feralia komorságát.

A másik római ünnep a Pomona-nap volt, Pomonának a gyümölcstermésért felelős isteni szellemnek, a gyümölcsfák és kertek istennőjének, numennek az ünnepnapja.

A kereszténység elterjedésekor az őskeresztény gyakorlat az volt, hogy a Biblia kijelentéseivel ellentétes ünnepeket nem fogadtak el, így lehetőség szerint a keresztény szokásokat a pogány ünnepekhez igazították azok elsorvasztása helyett. Így ez a pogány ünnep a keresztény mindenszentek ünnepe lett (omnium sanctorum). III. Gergely pápa a 8. században a korábban május 13-án ünnepelt Szűz Mária és a mártírok (dedicatio Sanctae Mariae ad Martyres) emléknapját november 1-jére helyezte át.[7]

Írországban az október 31-éről november 1-re virradó éjszaka az All Hallow's Eve, „Mindenszentek éjszakája” nevet kapta. November első napja volt a keresztény ünnep napja, All Saints' Day (All Hallow's Day, „Szentek napja”). Később ez a kettő sok helyen összemosódott.

A keresztény Keleten már 380-tól megtartották az összes vértanú ünnepeként. A nyugati keresztény egyházban 609-től ünneplik, attól az évtől, amikor IV. Bonifác pápa Rómában átvette és május 13-án Mária és az összes vértanú tiszteletére felszentelte az eredetileg a pogány istenek tiszteletére épült Pantheont.

A 8. században uralkodó III. Gergely pápa tette a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává. 835-ben IV. Gergely pápa a mindenszentek ünnepét november 1-jére helyezte és egyetemes ünneppé tette, Jámbor Lajos frank császár pedig az egész Frank Birodalomban hivatalosan is elismertette.

A hagyomány szerint VI. León bizánci császár terjesztette ki az ünnep hatályát a vértanúkról minden szentre, miután templomot emeltetett szent életű felesége emlékére. Mivel azt nem engedték, hogy a templomot a császárnénak szenteljék, León úgy döntött, hogy a mindenszenteknek dedikálják.

 

greg4papa.jpg

 

IV. Gergely pápa, aki 835-ben egyetemes ünneppé tette a Mindenszentek ünnepét

A kereszténység elterjedésekor az őskeresztény gyakorlat az volt, hogy a Biblia kijelentéseivel ellentétes ünnepeket nem fogadtak el, így lehetőség szerint a keresztény szokásokat a pogány ünnepekhez igazították azok elsorvasztása helyett. Így ez a pogány ünnep a keresztény mindenszentek ünnepe lett (omnium sanctorum). III. Gergely pápa a 8. században a korábban május 13-án ünnepelt Szűz Mária és a mártírok (dedicatio Sanctae Mariae ad Martyres) emléknapját november 1-jére helyezte át.

 

A római katolikusoknál november 1-jén tartott főünnep.

A dátumot átvették a görög katolikusok is. Ekklesziológiailag a diadalmas Egyház (Ecclesia triumphans) ünnepe, amely a mennybe jutott, megdicsőült lelkek társasága. Őket a „szentek egyezsége” köti egybe a földön élő lelkekkel (küzdő egyház, Ecclesia militans) és a tisztítóhelyen szenvedőkkel (szenvedő egyház, Ecclesia patiens).

A katolikus egyházban a mindenszentek napján tartott szentmisék állandó könyörgése: „Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat.”

A katolikus litániákban Szűz Mária egyik megszólítása: Mindenszentek Királynéja és a Szép Szeretet Anyja. Ezzel a megszólítással Máriának külön ünnepe van, május 31-e, ami a mindenszentek ünnep középkori dátumával egyezik meg.

A mindenszentek litániája ősi könyörgő imádság, amelynek szerkezete a többi litánia mintája lett.

 

A keleti egyházban

A keleti egyházban a 380-as kezdettől megemlékeztek az összes vértanura, különböző dátumokon. A keleti katolikus egyházakban: Szíriában május 13-án, Antiochiában a pünkösdöt követő első vasárnapon, az örmény egyházban a Szent Kereszt felmagasztalását követő tizedik vasárnap utáni szombaton, a koptoknál pedig október 23-án.

 

Az ortodoxoknál

Az ortodox kereszténységben a régi hagyományt követve a szentekre megemlékező mindenszentek vasárnap (görögül: Áγιων Πάντων, Agiōn Pantōn) a pünkösdöt követő első vasárnap.

 

Reformátusok, evangélikusok

Míg a Mindenszentek ünnepe a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a reformátusoknál nem egyházi ünnep sem a halottak napja, sem a mindenszentek, mert helytelennek ítélik a katolikus halotti kultuszt, és a katolikus szenteket sem ismerik el. Az evangélikusok megtartják a Halottak napját, de a Mindenszentek ünnepét nem, bár elismerik a szentek létezését. A reformátusoknál a Halottak napi szokások a gyertyagyújtás és sírgondozás új keletű és katolikus hatásra kialakult szokás.

Szokások

Sok európai országban – köztük Magyarországon és valamennyi magyarlakta területen – szokás, hogy az emberek meglátogatják és rendbe teszik elhunyt hozzátartozóik sírját, virágot visznek és gyertyákat, mécseseket gyújtanak mindenszentek napján, illetve a halottak napján. A gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a "temetők nagy keresztjénél", a "mindenki keresztjénél" elimádkozzák a mindenszentek litániáját, és megáldják az új síremlékeket. Magyarország egyes vidékein régebben harangoztattak is a család halottaiért. Magyarországon a sírok virágokkal és koszorúkkal való feldíszítése a 19. század elejétől terjedt el német katolikus hatásra. E szokást nem csak a katolikusok, hanem a protestánsok és a nem hívők is átvették. Mivel a krizantém fehér és színes változatai Mindenszentek és Halottak napja körül nyílnak, Magyarországon leginkább ez a virág az, amivel a sírokat díszítik. Az Ipoly menti falvakban, ha valaki nem tud elmenni a temetőbe az otthon gyújt gyertyát a halottja tiszteletére. Régebben azt figyelték, hogy kinek ég el hamarabb a gyertyája, mert a népi hiedelem szerint az hal meg előbb a családban akié előbb elalszik. Vannak, akik a gyertyagyújtás szokásáról kereszténység előtti eredetet feltételeznek. Ők azt tartják, hogy azért gyújtanak lángot a sírokon, hogy a tévelygő lelkek melegedni tudjanak a gyertyák lángja mellett, illetve, hogy visszataláljanak sírjaikba, és ne nyugtalanítsák az élőket.

Magyarországon nagyon sok templomot szenteltek a mindenszenteknek és sok oltárkép ábrázolja őket. A Mindszent nevet településeknek is adták, mint a Baranya megyei Okrimindszent (ma Kisszentmárton) és Mindszentgodisa, a Szepes vármegyei Szepesmindszent, vagy a Csongrád megyei Mindszent.

A mindenszentek tiszteletét őrzi Mindszenty József (Pehm József) hercegprímás neve is, aki 1942-ben magyarosította vezetéknevét Mindszentyre, melyet szülőfalujáról, Csehimindszentről vett fel.

Krizantém, a halottaink virága Magyarországon

 

krizantem.jpg

 

Mindenszentek az irodalomban

 

„Emlék az, ami itt suhan el velem messze, az éjben

Emlék ez a hajó, emlék a város emlék vagyok én

Elszáll és múlnak az évmilliók s nem lesz pillanat, egy se

Robogó légigép visszarohanó Lethe-hajók

Ablaka mellől lesve ki fekete ködben

Hogy egymást messe mégegyszer szempillantásra a két út

Elvillanva hogy lássalak s te is, és intsünk az ablakon át

Csak ennyit, szervusz, isten veled, isten veled! élet,

Ifjúság, remegő remény, mámor, félszeg, gyönge mosoly

Halk, tehetetlen kis tiltakozás az Éjszaka ellen”

– Karinthy Frigyes: Mindszenti litánia (részlet)

 

„És nem véletlen az se, hogy az egyház épp ide, a tél küszöbére, az elmúlás kezdetére helyezte – s egymás mellé – mindenszentek és halottak napját, ünnepét. Tette ezt nyilván ama nagyszerű ellentmondás jegyében, melynek a halál csak látszata, tartalma azonban az élet, s tegyük hozzá, a szó legigazibb, legemberibb, tehát leginkább szellemi értelmében – élet. Halottaink szeretete elsőrendűen az élet iskolája. Igaz, nem az élet mechanikus folyamatainak, amelyeknek a nagy természet engedelmeskedik, hanem annak a másiknak, mely teremtő ellentmondásként épp a tél küszöbén kezd új munkába, fokozott kedvvel és lelkesedéssel. A külső kép: a hervadásé, a halálé és a menekülésé. Egyedül az ember függeszti szemét a mindenség lankadatlanul működő csillagaira, a távoli és nagy egészre, s azon is túlra… ”

– Pilinszky János: A tél küszöbén (részlet)

 

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Mindenszentek