Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Meddig tart az Örökkévalóság?

2010.01.15

 

 

Kép

 

Sokan teszik fel nekem is és gondolom maguknak is a kérdést, hogy ha Isten valóban „Jó Isten”, „Szerető Atyaként gondunkat viselő Isten”, akkor vajon mégis miért olyan a világ, amilyen?

Hogyan engedheti meg, hogy annyi bánat és fájdalom legyen a Földön. Miért kell egyeseknek látszólag minden ok nélkül szenvedniük, éhezniük, miért vannak háborúk, gyilkosságok, erőszak?

 

Persze legtöbben, akik „ezoterikus körökben” járatosak most rögtön mondanák rá a választ, hogy „na ja, a karma”!

Igen a karma!

 

Egyre nagyobb divat foglalkozni vele. Van, aki egyenesen üzletet nyitott belőle. Elég bemenni, elmondani milyen gondunk van és kivel, az ügyeletes karma-szakértő pedig belenéz az előző életeinkbe, megmondja, hogy mostani haragosunk, menyünk, kamasz-fiunk ellen előző életeinkben milyen bűnöket követtünk el, és ezért most milyen büntetést kaptunk. De semmi baj, némi ellenszolgáltatás fejében Ő megszabadít minket ettől, „leveszi a karmánkat”. Milyen jó lenne, ha ez ilyen egyszerűen működne! Az azonban, aki igyekszik logikusan gondolkodni, és megpróbál rendszert felfedezni, az nem igen tudja ezt a lehetőséget elfogadni.

Mi értelme lenne kimondani egy büntetést, majd egyetlen suhintással eltörölni.

 

Van-e egyáltalán büntetés?

Ha van, ki az, aki kimondja, mit érdemlünk?

Miért javulnánk meg csupán attól, hogy egy-egy hibánkért megbüntettek?

Egyáltalán mi az értelme ennek a földi életnek?

Persze ezen kérdésekre meg sem próbálok örök érvényű, tökéletes választ adni, csupán néhány elgondolkodtató mondatot érdemes megfogalmazni.

 

Távolodjunk el néhány pillanatra földi életünktől, pillantsunk bele az Univerzum életébe. Létrejött valamikor, talán évmilliárdokkal ezelőtt egy világegyetem, vagy mégsem? Talán örökkön-örökké létezett, és örökké létezni is fog? Ha örökké létező, akkor mennyi az az örökké, ha volt kezdete, akkor mi volt, mielőtt lett volna? Bármilyen választ is adnánk erre a kérdésre, ha összehasonlítjuk azzal az idővel, amit egyetlen, vagy néhány száz életben itt a Földön eltöltünk, emberi elmével beláthatatlan a különbség. Pedig talán nincs is különbség. Hiszen az idő is, mint oly sok minden más, a fizikai létben élő emberi agy találmánya. De ha már kitalálta, akkor ebben kénytelen gondolkodni.

 

 

Kép  

 

Néhány pillanat erejéig szédüljünk bele abba a gondolatba, hogy összehasonlítjuk világunk időtartamát, saját földi létünk idejével, vagy azzal a néhány évvel, amit „szenvedéssel” töltünk.

 

Van egy fizikai világ, ahova leszületünk. Miért is? Talán mert a fizikai világot, csak a fizikai világban lehet megtapasztalni. Ahol nincs tűz és nincs bőr, nem lehet megtudni milyen érzés felmelegedni egy fagyos éjszakán, átforrósodni egy frissen forrázott teától, vagy megégetni magunkat, ha nem vagyunk elég tudatosak és hagyjuk elszabadulni a tűzelemet. Csak itt, a fizikai világban lehet megtapasztalni, milyen érzés ujjhegyünk gyengéd simítása szerelmünk homlokán, kezének forrósága, amikor kezünkhöz ér, és milyen érzés elszakadni a fizikai valóságtól és megélni a szellemi tudatosságot néhány pillanat erejéig, amikor eljut oda az ember, hogy elfelejtkezik az ego mindent önmagának akaró önzéséről és önmagát feladva, de szellemére rátalálva összeolvad szerelmének testével, lelkével, szellemével.

 

Régi feljegyzések utalnak rá, hogy a magyarok vallása, és igazából az ősvallás, nem más, mint a szerelem vallása. A szerelem talán az egyetlen érzés, amit nem tudunk befolyásolni, nem tudjuk kikerülni, félretenni. Ha valóban megértünk rá, akkor jön, és elemi erővel felülbírálja az ego minden más kicsinyes törekvését. Valódi eljövetelekor megértjük, mit jelent az, hogy egyek vagyunk egy másik emberrel. Ha valóban őszinte és érdek nélküli, akkor egyetlen, teljes szellemmel átélt pillanata megadhatja a teljes beteljesedést. Nem hagy űrt, hiányérzetet maga után, nem sajátít ki, nem rekeszt ki senkit, nem követel kizárólagosságot, mert a teljes lét befogadását nyújtja. Akkor a világmindenség összes másodpercében jelen vagyunk egyszerre.

 

Nem megértjük, kianalizáljuk, rendszerbe foglaljuk, megmagyarázzuk a világ, a földi élet rendjét, hanem megéljük. Szavak, értelmezések, magyarázatok nélkül, egyszerűen csak tudjuk, mert éljük. Ennek egyetlen magasabb foka létezik csupán, amikor már nem egy másik, fizikai testben lévő szellem segítsége kell ahhoz, hogy ezt megélhessük, hanem a segítségével kitaposott úton, a bennünk időközben megszületett SZERETET erejével, átéljük az ősi tanítást,” Amint fent, úgy lent, amint lent, úgy fent”, és „minden, mindennel egy”.

 

Kép

  

Ekkor képesek leszünk folyamatosan jelen lenni abban az örök, Isten által elképzelt boldog állapotban, amit nekünk szánt, amikor szellemünket megteremtette. Ekkor nem csak a fizikai életben megtalált szerelmével, de Istennel olvad össze a szellem az örök szerelmetesség állapotában. Az, hogy ez lehetséges, bizonyítják azon Szentjeink, akik fénnyé válva már megtették ezt. Aki Isten jelenlétét tudja csak néhány töredékmásodpercre is, de megérezni önmagában, az nem csak meghallja, de meg is érti Jézus Urunk szavait: „Bizony mondom néktek, Istenek vagytok!

 

De mi köze mindennek a karmához?

 

Ahhoz, hogy idáig eljusson valaki, valamikor el kell kezdenie megismerni a fizikai létet.

Mindenkinek, aki leszületik a Földre, van egy első élete, egy első ismerkedése a földi fizikai világgal. Talán ekkor még az is gondot okoz, hogy fizikai testet építsen ki magának. Majd épp úgy, ahogy egy kisgyermek, az adott életével, úgy ismerkedik a szellem a fizikai világgal életei során. Kezdetben még a legfőbb gondja a fizikai érzetek megismerése. Megismerni milyen a levegő áramlása a tüdőben, felismerni az éhség és a csillapításának módjait, a legegyszerűbb fizikai szükségletek és a külvilág közötti kapcsolatot. Ekkor még a saját szükségletek kielégítése a cél, és nem tud odafigyelni olyan finomabb fogalmakra, mint a másik ember, és annak szükségletei. A saját igényeinek kielégítése a cél, és eközben bizony megküzd az elemekkel, és a többi emberel. Igen, van úgy, hogy kezdetben azt is meg kell tanulni, hogy mások is vannak rajtunk kívül, és másoknak is vannak igényeik. Ezt akkor tudja megérteni, ha saját magán tapasztalja meg, milyen az, ha mások ezt nem veszik figyelembe. Ez a kívülálló számára persze nagyon kegyetlennek látszik, és felteheti a kérdést, miért hagyja Isten éhezni az ártatlan etiópiai kisgyermeket, mások miért veszítik el szüleiket a háborúkban, miért térnek vissza nyomorékon, miért szenvednek „gyógyíthatatlan” betegségben egy életen át? Miért büntet Isten?

 

De ez csak az ego trükkje. Saját maga hiányosságait igyekszik valaki másra, egy külső hatásra áthárítani.

 

Isten, a Teremtő, már túl van ezeken a kicsinyes eszméken. Az Ő végtelen szeretete nem a saját igényeinek, igazságérzetének, nagyságának tudatának él.

 

Nem a Nagy, felülről igazságot osztó lény, hanem Teremtő, aki jóságot, megértést, bizalmat, szeretetet teremt. Segít olyan fizikai életet kialakítani, ami minden egyes szellemnek azt adja, amire az adott pillanatban a legjobban szüksége van. A szellemnek, és nem az egonak.

Nem bírál meg senkit. Ha Ő döntené el valaki helyett, hogy adott esetben megfelelő volt-e a cselekedete, akkor az, az illető számára egy külső vélemény lenne csupán. Ha ennek okát, hatását nem érti meg, akkor a következő hasonló esetben is csak az alapján dönthetne, hogy vajon ez a külső vélemény mit mondana róla. Kitalálni igyekezne a helyes reakciót, nem szívből, lélekből helyesen cselekedni. A külső bírálat és ítélet nem érné el a célját.

 

Ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, meg kell tapasztalnunk, mi az, amiből kimaradunk akkor, ha csak a saját igényeink kielégítésére törekszünk, és ezért nem vesszük tudomásul a mások igényeit. Ha magamon megtapasztaltam mit érzek, miért nem segítem a másikat, ha az rosszul viselkedik velem vagy bánt, akkor tudni fogom, hogy ha én viselkedem így, miért az adott reakciót adja nekem. Ahogy egyre több fizikai szükséglet kielégítését tanuljuk meg, úgy ismerjük meg a másik embert és ezzel önmagunkat, Ezáltal újabb szükségletek lépnek fel, melyek már nem csak a fizikai életben maradás közvetlen feltételei, hanem egyre finomabb régiókba vezetnek.

 

 

Kép  

 

Előjönnek a lelki szükségletek. Kezdetben a birtoklás, a hatalom, az elismerés utáni vagy, majd a tudás, a szépség, a jóság, mint kategóriák. Ezeket újabb leckék során át tanuljuk meg, melyeket ismét újabb, előbb-utóbb a szellem szükségleteit kielégítő vágyak és leckék követnek. A valódi szeretet, melynek célja már nem csak a másik ember olyan irányú manipulálása, hogy a saját egom igényeit minél jobban kielégítse, hanem az önzetlen, nem kérdező, csak adni akaró Szeretet adta boldogság szükséglete, magasabb fokaként Isten szeretete, a Vele való újraegyesülés vágya. Mindenki, minden pillanatban olyan helyzetbe kerül, olyan leckét választ magának, amiből megtanulhatja, hogy az adott szinten milyen módon tudja a fellépő igényeit a legjobban kielégíteni.

 

Valóban van tehát karma, de ez nem Isten büntetése, hanem saját magunk által választott lecke. Minden, ami történik velünk, még ha véletlennek látszik is, abba az irányba terel, hogy ezt a leckét megtanuljuk. Minden egyes esemény, még ha külső okokra vezethető is vissza, saját döntéseink következménye. Így ha valaki véletlenül épp azt érezné, hogy nem a tökéletes és abszolút boldogság állapotában van jelenleg, ha bármi fáj, vagy nyomaszt, bárkivel konfliktusa van, nem jó a párkapcsolata, nem teljes az élete, akkor tudnia kell, hogy egy lecke kellős közepén van éppen. - Azt hiszem, jó páran vagyunk így a Földön. – És ha még fáj, ha bánt, ha szorít, ha boldogtalanná tesz, akkor biztosak lehetünk abban, hogy még nem értettük meg valódi üzenetét, a valódi okokat. Mert Isten valóban a teljes és tökéletes boldogságra teremtett mindannyiunkat.

 

Ha pedig megértettük, megtanultuk azt a tartalmat, azt az üzenetet, amit az adott helyzet hordoz, akkor a helyzet is megszűnik.. Vagy úgy, hogy megoldódni látszik, megváltoznak a körülmények, vagy pedig úgy, hogy rájövünk, hogy nem is olyan a helyzet, amilyennek gondoltuk. Elveszti lelki súlyát, jelentőségét. Lehet, hogy megmarad a szituáció, de nekünk már nem okoz gondot., együtt tudunk vele élni, vagy függetleníteni tudjuk magunkat tőle.

 

Kegyetlennek hangzik, de ha Afrikában éhen hal egy kisgyermek, az azt jelenti, hogy megtanulta azt, amit az éhezésből meg akart tanulni. Ő maga, és nem egy külső erő. A halál azt jelenti, hogy a jelenlegi körülményei már nem teszik lehetővé a továbbfejlődést, új helyszínre van szüksége. A fizikai test halála ajándék, mely lehetővé teszi számára, hogy legközelebb olyan körülmények közé szülessen, ahol ez már nem probléma számára, és talán épp olyan helyre, ahol tenni tud valamit a többi éhezőért. És itt, a saját tapasztalat minden bizonnyal arra fogja vezetni, hogy valóban tegyen is. Ha pedig a lecke megtanulása után ugyanabban az életben tehet és változtathat még, és fejlődhet, akkor igenis ő lesz az egyetlen, csodás túlélő, még ha minden égi és földi hatalmak is az ellenkezőjét akarnák. Ezt hívjuk mi emberek, csodáknak.

 

Egy katasztrófa egyetlen túlélőjét, a csodás gyógyulást, mely egy olyan betegnél tapasztalható, akiről már minden orvos és hozzátartozó lemondott, vagy a rózsává vált kenyeret Szent Erzsébet kötényében.

 

Kép  

 

 

 

Ha szükségét érezzük annak, hogy egy magasabb rendű hatalom tudatával magyarázzuk, akkor mindez Isten örökké teremtő és óvó szeretetének következménye.  Minden pillanatban azt adja nekünk, ami a szellemünknek szükséges, és nem azt, ami a fizikai létünknek, az egonknak. Ha ezt megértjük, rájövünk, hogy itt a Földön nincs rossz vagy jó út. Csak út van, amin haladunk, amin járva tapasztalatokat gyűjtünk és fejlődünk. –De minden úton ott van velünk Isten, hogy vigyázza lépteink. És bár az adott út néha nehéznek tűnik, fájdalmakkal jár, mégis egyetlen célhoz vezet. Ahhoz, hogy megtanuljunk élni.

 

Az egyetlen hiba, amit talán elkövethetünk, az, az, hogy nem élünk. Nem vállaljuk fel a leckéket, nem éljük át a tapasztalatokat. Itt vagyunk a fizikai világban, mi akartunk ide jönni, éljük hát meg. Megélni, pedig csak mi magunk tudjuk. Választott sorsunkat nem tudjuk kijátszani, másokat megfizetni, hogy ne nekünk kelljen tanulni belőle. A karmát nem lehet varázsütésre eltávolítani, hiszen az a sorsunk maga. Ha pedig nagyon nehéznek tűnik, gondoljunk arra, hogy magunk választottuk, és Isten senkire nem tesz olyan terhet, amit ne tudna elviselni, és biztasson az a gondolat, hogy „Mi ez, az Örökkévalósághoz képest!?”

 

 

Pécsi Ildikó „Hella”

www.hella.eoldal.hu