Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tapasztalatgyártó lények vagyunk?

2008.04.04

Valamikor amikor megszülettünk boldog tekintettel csodálkoztunk a világra, nem voltak félelmeink, nem voltunk irigyek, haragosak, féltékenyek, dühösek. Csodás ártatlansággal néztük a körülöttünk mozgó, lüktetõ életet, nem ismertük semminek a nevét, a színét, csak azt tudtuk, hogy van körülöttünk valami, ami csodás és meg kell ismerni. Aztán folyamatosan megismertettek bennünket azokkal a fogalmakkal, amiket az emberek folyamatosan generációkon keresztül adnak át a gyerekeiknek rutinból, ahelyett hogy elgondolkodnának rajta valóban az igazat tanítják a gyermeküknek, vagy csak a saját igazságukat, hiedelemrendszerüket .

Mi van akkor, ha a virág amit a kezünkbe tartunk mondjuk nem is piros, mint ahogyan édesanyánk mondta?

Azok a fogalmak amikkel a körülöttünk levõ életet felcímkéztük miféle igazságnak, valóságnak felelnek meg?

Mi értelme az egésznek? Talán az egész emberiség tévúton járt idáig, és még valami fontos hátra van az emberiség történetébõl? Mi az oka annak, hogy újra és újra visszaszületünk ide erre a csodás kék bolygóra?

Nem emlékszünk vissza a kezdetekre, csak általunk gyártott magyarázatokat kreálunk mindenre és próbáljuk megérteni, mint egy „csekély értelmû medvebocs”.

Mi van akkor, ha esetleg az a kis fickó, aki éppen most érkezik ide, már indulás elõtt eldöntötte hová jön és mit akar észlelni, érzékelni ebbõl a földi létbõl?

Akkor feltételezhetõ, hogy nem egyedül fundálta ki az egészet, de akkor kik lehetnek akik ebben még részt vesznek .

A többség azt mondja ez badarság. Persze az öt érzékszervvel ami testünk felépítésébõl megadatott csak ennyit észlelünk.

Mi van akkor, ha sokkal több van körülöttünk mint amit felfoghatunk?

Ki lehet az a lény aki testünk ablakaiból kinéz a világra és az észlelt dolgokat azonnal képekké, történetekké rakja össze?

Hol van az a hatalmas videotéka, ahonnan ezeket a történeteket bármely pillanatban képes újra átélhetõ történetekké varázsolnia? Kik azok az emberek akik ezekben a filmekben szerepelnek és kik azok akik az álmainkban elõjönnek és nem tudjuk kik õk? Mi az a hang ami néha bennünk megszólal és beszél hozzánk, figyelmeztet dolgokra és mi nem hallgatunk rá, mert azt gondoljuk hogy bolondok vagyunk?

Sok ezer hasonló kérdés merül fel az emberben akkor, amikor egy kicsit csendben tud lenni és csak magára figyelni. Ilyenkor olyan kérdések és válaszok kerülnek elõ valahonnan, amit nem igazán értünk. Nem merünk róla beszélni senkivel, mert attól félünk, hogy kinevetnek, hülyének fognak tartani bennünket, még azokkal az emberekkel sem, akikkel együtt élünk. Inkább folytatjuk megszokott életünket, körül vesszük magunkat zajos elfoglaltsággal, más emberek életének értékelésével, mert ez kényelmes és nem kíván semmilyen erõfeszítést és nem fájdalmas. Így kialakul életünk sablonja, a megszületünk, felnevelnek bennünket, aztán fellázadunk a kamaszkorban ez ellen, de késõbb megadjuk magunkat a társadalom és a környezetünk elvárásainak, és ugyanúgy élünk tovább mint szüleink és elõdeink.

Mi van akkor, ha a Föld ahol élünk egy beállított ciklus szerint mûködik és ennek a lusta tespedésnek vége?

Miért nem következett be az a bizonyos apokalipszis, amit 2000-re jósoltak ?

El tudjuk-e azt képzelni, hogy az a lény, aki bennünk él és idõnként hozzánk szól, de mi egy fikarcnyit sem törõdünk vele nem is olyan régen részt vett egy szavazáson, aminek nagyon komoly tétje volt?

Arról kellett döntenie mindenkinek egységesen, hogy részt vesz egy olyan kísérletben, ami még a világegyetem történetében sosem történt meg. És a döntés megszületett. Minden egyes ember hozzájárult, hogy a Föld amin élünk egy magasabb szintû létformába fog átlépni.

Hûha, miket ír ez az ürge össze-vissza. Ez az ember meghibbant.

No, akkor tegyünk egy kis kirándulást a kezdetekhez. Menjünk ki egy játszótérre és nézzünk körül egy kicsit.

A játszótér

Itt a korosztályok teljes palettája és viselkedési formája megtalálható. A legkisebbek békésen szunyókálnak a gyerekkocsiban, velük még sok gond nincs. Esznek, alszanak, mosolyognak, idõnként sírnak, ha valamire szükségük van. A nagyobbacskák már tanulnak járni, nekik már fogni kell a kezüket és vezetgetni, leülni velük a homokozóba és megtanítani azokra az alapvetõ dolgokra, hogy mi forma, hogyan kell ezeket létrehozni, milyen technológia kell hozzá, hogy ez megmaradjon. A játékaik egyszerûek, de ahogy figyeljük az idõsebbeket, egyre inkább észrevehetõ, hogy több odafigyelésre van szükség. Mozgékonyabbak, több olyan dolgot akarnak tenni, amit a szülõk vagy nagyszülõk nem tartanak helyesnek, mert veszélyes. Így elkezdik õket saját félelmeiken keresztül nevelni, illetve korlátozni õket a megismerésben saját, illetve elõdeik által beléjük nevelt hiedelmek szerint. Megtanítják nekik a saját tapasztalataik szerint felcímkézni a világot, úgy ahogyan valamikor ezt velük is tették.

Nem figyelnek oda arra az idõszakra, amikor a gyerekek állandóan azt kérdezik, hogy miért ?

Pedig itt volna alkalom azon gondolkodni, hogy tényleg miért is???

Aztán a gyerekek elkezdenek egymással ismerkedni és kommunikálni egymással, és játszani egymással. Ha megfigyeljük õket akkor láthatjuk, hogy a játékukban már itt megjelenik az õket körülvevõ világ, a környezetük ahol élnek, és az emberek viselkedésmintái akik õket körülveszik.

De a világon bárhol is vagyunk mindenütt a legtöbbször a szerepjátszást játsszák. Babákkal a kezükben élethelyzeteket teremtenek, újabb és újabb szituációkat, amiket teljes átéléssel játszanak és igen nagyon dühösek ha valami badarság, például vacsora vagy alvás miatt félbe kell szakítaniuk.

Mi ez az ösztönös dolog ami miatt mindenhol a világon ez történik?

Lehetséges hogy ez volna az a játék amit életnek, tapasztalásnak nevezünk és egész életünkben, életeinkben ezt csináljuk?

El tudjuk azt képzelni, hogy a következõ mese vagy esetleg kitalált történet igaz lenne?

A mese amit elmondok szintén lehet valóság vagy mesének tûnõ történet.

Biztosan mindenki megtalálja a skatulyát, amibe belerakhatja és lesz aki gondolkodik rajta, hogy ez nem is hangzik mesének.

Minden mesének vagy történetnek van valóságos alapja, mert mindegyiket emberi gondolat hozta létre, ami valamilyen emberi tapasztalásból, érzelemmel társítva jön létre.

Szóval ahogy minden „jobb sorsra érdemes” mese kezdõdik: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy óvoda ahol csupa egykorú, angyalarcú, kisgyerek játszadozott és azon tanakodtak mit is játszhatnának, mert már valami újat akartak kipróbálni.

A játszószobába voltak játékaik, amiket már õk találtak ki és jókat játszottak velük, de volt egy kis gond minden kitalált játékot csak úgy tudtak játszani, hogy õk mozgatták a játékaikat, azok nem voltak képesek önálló életre.

Így is végtelen sok lehetõség volt, amit kipróbálhattak, de igazán az tûnt a legizgalmasabbnak, ha saját teremtményeik „bõrébe” bújva, saját maguk kezdik el a saját önálló játékukat.

Elõször ki kellett választani a helyszint, amire a legalkalmasabbnak egy csodás kék bolygó tûnt, amit már régen kitaláltak és meg is valósítottak. Ide telepítették elsõ játékaikat, amik furcsa szerzetek voltak, mindenféle amit csak kitalálni lehet a legparányibbtól a leghatalmasabbig mindent. Semmilyen szabály nem volt, sem arra hogy milyen figurát hoznak létre, sem arra hogy mit játszanak majd velük.

És ekkor furcsa dolog történt, annyira belefeledkezdtek ebbe a játékba, hogy elfelejtették kik is õk valójában, viszont a játékuk addigra annyira eldurvult, hogy már a játék helyszíne is kezdett veszélybe kerülni.

Minden figura pusztulása után újabbat és rémségesebbet találtak ki és elfelejtették azt az angyalarcú kisgyereket, akik õk valójában voltak.

Hatalmas állatokat alkottak, amik a bolygó növényzetét pusztította, de voltak olyanok is, amelyek ezeket a hatalmas növényevõket falta fel.

A játék teljes káosz és pusztulást hozott volna, ha az óvoda felügyelõje idõben nem vet véget ennek az önpusztításnak .

A megfelelõ pillanatban véget vetett a játéknak és elvette az életerõt a kék bolygótól.

Az angyalarcú gyerekeknek természetesen semmi bajuk sem lett hiszen õk csak részt vettek a játékban és csak a játékoknak lett végük, õk ugyanolyan biztonságban és szeretetben éltek tovább mint azelõtt.

A gyerekeknek és a rájuk ügyelõnek is fontos tapasztalatot hozott az elsõ játékos kísérlet, de mivel az oviban minden nap játszani kell, mert ez így van rendjén, ezért a következõ napon új játékba kezdtek, de elõtte megalkották a szabályokat amiket mindenkinek be kellett tartania!

A következõ játékhoz szükség volt egy ember nevû figurára, aki a játék legfontosabb eleme lett, mert most már nem csak egy játékszer volt mint az elõzõ játékban, hanem érzelmeket is kapott amikkel kontrolálni tudta mi a különbség a pusztítás és a teremtés között és lett tudata is, így képes volt nem csak elõre írt „forgatókönyv” szerint élni, hanem a tapasztalatait amiket a játék során összegyûjtött, meg is tartotta, elraktározta, így elindult az életében egy tapasztalatokra épülõ tudás, amibõl természetesen a gyerekek és a játékot nagy szeretettel figyelõ is tanult és így élethelyzeteket teremtett.

Másik fontos szabály az emberek teste mint fontos jelmeze, ennek mûködésnek, csak addig mûködött, amíg az eredeti tervben szerepelt, de amikor elhasználódott, akkor a gyermek, aki az emberdíszletbe bújt kilépett a játékból egy idõre, hogy amit tanult azt megérthesse és a következõ játékot a társaival megtervezhesse.

A test amit használt elromlott, a következõ játékhoz másikra lesz szüksége amit mindenkor õ választ ki magának, mindig olyan amilyet éppen szeretne abban a játékban.

Minden egymást követõ játékban gyûjtött tudás és tapasztalat örökre az övé maradt és megosztotta a társaival is, mert együtt hozták létre, így bármilyen testet és élethelyzetet választhatnak maguknak, szabadon dönthetnek az elõre meghatározott szabályok korlátai között.

Az egyik sarkalatos szabály az, amikor valaki bekapcsolódik a játékba, akkor egy rövid idõ múlva el kell felejtenie ki is ö valójában, mert ha ez nem így lenne nem tudná teljes átéléssel élni a saját kiválasztott szerepét.

Ismét elkezdõdött a játék egy új szakasza, az új szabályok szerint.

Elõször egy szõrös figura volt igen hasonlított egy majom formájú emlõshöz, igen egyszerûen élt, mert tapasztalatai még nem igen voltak, de egyszerû eszközöket tudott alkalmazni és a saját életét fenn tudta tartani, ugyanis amikor valaki bekapcsolódik a játékba és beköltözik a jelmezébe, akkor az az energia ami az óvoda termében létezik, az létezik a jelmezben is, de ezt a játékos nem tudja, ezért táplálnia kell a jelmezét, hogy „életben” maradhasson.

Harmonikusan élt a környezetével, nem voltak nagy igényei, csak a létfenntartására törekedett.

Csak annyit használt és vett el az õt körülölelõ világból, amire a napi szükségleteire szükséges volt. Nem halmozott fel élelmet, semmi olyan dolgot ami csak kolonc lett volna a nyakán.

Bármikor jöhetett-mehetett a világban csak annyit vitt magával amit fizikailag elbírt és szükséges volt a fennmaradásához.

A tapasztalatok amiket naponta összegyûjtött nem volt sok, igazából nem történt vele sok izgalmas, lassan haladt a játék, a kis szõrös figura fejlõdése.

Ekkor az oviban döntés született, megváltoztatták a „jelmez” genetikai felépítését, hogy a fejlõdés gyorsabban haladjon.

Egy külsõ genetikai módosítást végeztek a kis figurákon, olyat ami már bevált egy másik óvodában, ahol szintén volt már hasonló, de céljaiban más játékos tapasztalat gyûjtés.

Egy teljesen új életciklust is be kellett állítani, azért mert az elsõ „állatkísérletek” külsõ beavatkozás nélkül hatalmas károkat okoztak volna az oviban is.

Kellett egy olyan játékidõt kialakítani ami az adott pillanatban teljesen leállította a játékot és egy teljesen új játékfeltételekkel újrakezdést biztosítson a résztvevõknek.

Szükséges volt, mert a játékba egyre többen és többen akartak részt venni és mivel a játék neve: szabad akarat játéka, ezért sosem volt tudható merre halad és milyen vége lehet.

Az emberek a szabad akaratuk, érzelmeik és gondolataik által az óvoda általános szeretet energiáját változtatták a saját vágyaik, elképzeléseik szerint.

Elindult egy új játék, új szabályokkal, feltételekkel, olyan szereplõk részvételével, akiknek már saját fejlett tudatuk volt, így képesek voltak teljes átéléssel részt venni az emberi kísérlet nevû játékban. Beállították az emberek genetikai kódját úgy, hogy egy általános tapasztalatszerzési idõ után új jelmezbe kellett költözniük, mert az elõzõ elkopott, elhasználódott.

Ennek a folyamatnak fontos szerepe van, mert ha már egy szereplõ egy élethelyzetet létre hozott megtapasztalt, akkor kezdjen egy másikat, egy újat, ami más lehetõségeket teremthet, új és soha meg nem ismétlõdõ történetet hozhasson létre. A szereplõk között sosem volt olyan, aki több életidõt töltött volna egyazon feladat teljesítésével.

Az életidõ lejárt függetlenül attól, hogy a feladat sikerült-e vagy sem. Senki nem bírált, büntetett, dicsért. Csak nagy szeretetben átbeszélték a tanultakat és neki fogtak a következõjáték tervezéséhez.

Az emberek linearitásban éltek, mert mindig minden pillanatban három dolog volt érthetõ az életükben, a múlt ahonnan indultak, az akkori éltük kezdete, aztán a jelenük amiben éltek és a jövõjük, a sorsuk, amirõl mindig azt hiszik eleve elrendelt.

Teljesen elmerültek a játékban, teljes átéléssel játszották életrõl-életre, folyamatosan egyre többen és többen.

Emberi közösségeket építettek fel, társadalmakat, amiket leromboltak majd ujjá építettek, aztán ismét leromboltak és ismét ujjá építettek. Szabályokat, törvényeket alkottak, amiket folyamatosan változtatni kellett ahogy változott az életük.

Ezek a közösségek, társadalmak a legegyszerûbbtõl a legbonyolultabbakig változtak, hogy mindent megtapasztalhassanak amit csak lehet a szabad akarat adta lehetõség által.

Kultúrák születtek ezekbõl, melyek a szabad akarat elvén más és más fejlettségi szintre jutva ,de egy katasztrófa hatására mindig elpusztultak ,majd minden kezdõdött elölrõl.

Minden esetben voltak kiválasztottak, minden idõben a Földön voltak, õk hordozták és hordozzák azt a tudást, õsi bölcsességet ami szükséges ahhoz, hogy sose feledkezzenek meg arról kik is valójában és amit valóságnak érzékelnek az nem más mint a teremtés kollektív angyali játéka.

Voltak idõk, nagyon sötét idõk amikor ez az emlékezés teljesen reménytelennek tûnt, ekkor beléptek a játékba a messiások akik közvetlenül kísérelték meg gyógyítani az emlékezés teljes hiányát.

Õket majd minden kultúrában Isten fiának nevezték, különlegességük, bölcsességük, jóságuk, a bennük lévõ szeretet miatt.

Mindegyikõjük arra próbálta figyelmeztetni a játékosokat, hogy sose merüljenek annyira a játékba és elfeledjék kik is õk valójában. Az életük nem dráma, szenvedés hanem az isteni szeretet egy formája.

Minden messiás különleges „úton „ érkezett és mindegyik elmondta, hogy sose, soha ne bálványozzák istenítsék õket mert mindenki isten része és ez a valódi csoda mindenkiben benne van. Ennek a megkeresése és megtalálása a valódi célja az életjátéknak.

Nos mivel a játékosok nem értették meg a segítõ szavakat és a szándékot, vallásokat, magyarázatokat, oltárokat, cipelhetõ tárgyakat készítettek a messiások képmására és a szavaikat leírták majd a saját igényeik szerint értelmezték.

A kialakított társadalmakban fontos vallási csoportok alakultak ki, mindenki a saját választott messiását akarta elfogadtatni isten fiának és ennek megfelelõen igaz hitre téríteni a többi csoport játékosait.

Ebbõl aztán egy hosszú ideig tartó cirkuszt sikerült összekovácsolni, ahelyett hogy az egyszerû üzenteken gondolkodtak volna.

Igaz ezek már igazán nem is léteztek, mert mindenki alakított rajta ahogy amilyen módon továbbadta értelmezte, sõt kialakult egy társadalmi réteg aki kisajátította ezen tanítások értelmezésének jogát. Ilyen módon elvéve az esélyt mindenkitõl, a játékosoktól, hogy maguk találják meg az útjukat hazafelé.

Kitaláltak mindenféle félelmetes világot arra a helyzetre ha valamelyik játékosnak lejár az ideje, hogy ha nem az õ elõírásaik szerint játszott akkor micsoda csúnya helyre fog kerülni majd és büntetést fog kapni.

No ezzel sikerült egy jó hosszú idõszakra sötétbe zárni mindenkit, közben még azt is sikerült elhitetniük, hogy õk az egyetlenek akik kapcsolatban vannak az otthonnal és csakis õk ismerik a hazavezetõ utat, így a játékosok ezt továbbadták minden újonnan érkezõnek akiknek eszébe sem jutott ezt megkérdõjelezni, igaz-e vagy sem. Elfogadták és eszerint éltek.

De volt mindig egy-két lázadó aki ezeket nem fogadta el és kutakodott az igazság után. A legtöbbjüket a hosszú sötét korszakokban elpusztították vagy bolondnak kiáltották ki.

Õk voltak minden idõkben azok, akik megkérdõjelezték az éppen akkor és ott mûködõ társadalom hitelességét, és mint lázadók próbálták megváltoztatni, felébreszteni a játékosokat a változás szükségszerûségére.

Ezek a lázadók voltak azok, akik mindig az összes óvodában ezt a küldetést vállalták azért, mert a változást, a mozgást, a fejlõdést, a teremtést vinni kell tovább folyamatosan új és új tapasztalatok megszerzése felé, addig amíg a szabad akarat játékideje tart.

Százszor, ezerszer jöttek a játékosok tanultak, távoztak, majd ismét jöttek tanultak, és ismét távoztak hatalmas mennyiségû tapasztalatot összegyûjtve és segítve átadva ezt a többieknek, mert az óvodákban mindenhol folyik valamilyen játék és ezek tapasztalata mindegyik közös tudását eredményezi .

Talán lehet valami igazság ebben a történetben és eljött az idõ, amikor ennek a fajta földi tapasztalatgyûjtésnek vége?

Lezárul egy hosszú idõszak, aminek minden megélt tapasztalata feldolgozásra kerül és mostani életünkben történõ események visszatükrözik elõzõ életeink minden tanulságát. Megismertük, megteremtettük magunknak az összes olyan a Földön megélhetõ játéknak minden formáját, ami az elválasztottságról szól, és eljött az idõ, hogy egy teljesen új emberi létformát hozzunk létre, melyben az egység és a szeretet, a környezettel való harmónia lesz a megszerzendõ tapasztalatok célja.

Hol tartunk most ?

A káosz teljes mélységében ahol az egymástól elválasztottság dominál. Életünk minden részét behálózza ez az állapot.

 

Luther Márton aki átformálta a világot

Valamikor néhány évszázaddal ezelõtt, amikor a sötét középkor után egy bátor ember ki merte mondani, hogy minden embernek joga olvasni a szent könyveket, és saját maguk szerint értelmezni.

Ekkor történt egy nagy fordulat, mert az emberek addig a vallások hatalmának kiszolgáltatva fértek csak Isteni kapcsolathoz, de legalábbis így hitték. Aztán kezdtek rájönni a korrupcióra, amit az írni, olvasni nem tudó emberekkel mûveltek.

Egyre többen tanultak és így terjedtek a világban új tanok és igazságok, de ezzel egy idõben fokozatosan megszûnt a vallás befolyása, elvesztették az emberek a vallás iránti hitüket és bizalmukat és Isteni valójuk helyett egy új istent kezdtek imádni, a pénzt, az anyag, a kézzelfogható dolgok istenét.

Elindult egy átalakulás, ami az élet kényelmesebbé történõ, és az „egyszer élünk mindent most akarok” életformát hozta létre.

A bölcsesség és a tudomány hatalmas egysége egyre kisebb szeletekre lett szabdalva, egy-egy ember, embercsoportok szakterületekre szakosodtak, egyre jobban szétszabdalva azt ami a szemünk elõtt van, benne élünk, az életet, a természetet és az emberi testet mint a lélek jelmezét, közlekedési eszközét.

Ismét csapdába estünk mint a mesében, elfelejtettük kik vagyunk valójában.

Tárgyak halmazát ontjuk a világra, amire valójában semmi szükségünk nincs, és a kényelmünkért feladjuk az életterünket ahol élünk. Azzal ámítjuk magunkat, hogy ez a fejlõdés és ennek így kell lennie.

De mi van akkor, ha az életterünket tönkre tesszük. Átköltözünk egy másik bolygóra, hogy azt is kizsákmányoljuk?

Egy csapdába estünk ismét. Vergõdünk benne és keressük a kiutat, a megoldást.

 

Háború vagy nagy lépés a béke felé?

A huszadik században gyártottunk két világháborút, megismerve a pusztítás legszörnyûbb formáját.

De ezután valami furcsa dolog történt. Elindult egy folyamat ami azóta is tart. Az emberek kezdték megérteni mit is jelent a béke, a szeretet. Az emberek tömegével kezdtek tiltakozni minden vérengzés, erõszak ellen, bárhol is legyen a világban. Mozgalmak indultak a környezetünk, a természet, az élet megmentéséért. Ezek mind azt mutatják, hogy a nagy változások mindig az ellentétes oldal legsötétebb idõszaka után indulnak el.

Akkor gondolkozzunk el talán azon, hogy most amikor a káosz legmélyebb pontján vagyunk mindenhol a világban, a zavarodottság, a meg nem értés, a társadalmi válság teljes mélypontján, akkor lehetséges, hogy egy új boldog, békés világ születik a háttérben ?

Ki vagy kik mûködtetik ezt az egészet?

Tudósaink, akik a nagy torta kicsiny szeleteit ismerik, sokan tudják, mérik a Föld változásait és értetlenül állnak olyan tények elõtt, amiket nem mernek az embereknek átadni, mert meghazudtolná addigi nézeteiket, munkájukat, pedig a változások amik zajlanak tények és az információs forradalom révén egyre inkább eljutnak az emberekhez, akik kisebb csoportokban ezeket ismerik és beszélnek róla. Manapság már nincsenek titkok a világban.

A média, ami a társadalmat irányító csoportok kezében van, igyekszik ezt minden erejével elnyomni és az elválasztottság érzését kelteni, egyre inkább elveszti hitelességét. Olyan tömény káoszt hozott létre, amitõl az emberek kezdenek teljesen megcsömörleni, kezd elegük lenni az egészbõl.

Saját csapdájukba esnek azáltal, hogy minél több félelmet akarnak kelteni az emberekben, azok egyre inkább szabadulni szeretnének ettõl, mert békességre, nyugalomra vágynak.

A világban új tanok terjednek, amik az együttérzésrõl, szeretetrõl, a másik ember elfogadásáról és az emberiség egységérõl szólnak.

Egyre gyorsabban tejednek ezek a fórumok a világban, egyre nagyobb tömegek mozdulnak meg minden olyan alkalommal, amikor a béke és az emberi élet, veszélybe kerül.

Hogyan lehetséges ez? Mi lehet a háttérben?

A világot elárasztják az ezotéria, az Isteni megismerés a saját igazi valónk felismerésérõl szóló könyvek, kiadványok, internetes oldalak.

Miért is?

Térjünk vissza egy kicsit az oviba, ahol a játék folyik. Az egyik teremben kitalálnak egy nagyon klassz játékot aminek a játékideje földi idõ szerint 200.000 év. A játék célja a minden szélsõséges dolog megtapasztalása, ami csak lehetséges. Mivel viszont a két szélsõség feltételeit meg kell teremteni, akkor kellett két olyan angyal aki ezt a játék kedvéért felvállalta. Az egyik legyen mondjuk a sötétség, a másik a fény.

Nem messze a Földtõl egy fényes bolygón, nevezzük Vénusznak ahol az egész játékot figyelemmel kísérik élt egy ikerpár, aki ezt a feladatot vállalta, a szeretet játékterét biztosítva a többi angyalnak.

Kellett egy hely, egy átjáró, amin keresztül az angyali lelkek a Földre jöhetnek, egy olyan zsilipelõ rendszer, ami lehetõvé teszi a földi leszületést. Ez legyen mondjuk az Orion csillagrendszer, aminek két fontos csillaga legyen mondjuk a Szíriusz A és B, és hogy a minta, a tudás, a visszavezetõ út minden leszületés alkalmával megõrizve legyen, ezért ennek a két bolygónak a pályája mint tudás és alapvetõ ismeret minden ember legapróbb részeiben megjelenjen, de hogy mindegyik egyedi legyen, ezért néhány bolygó kellett ami az emberi jelmezekre hatással van, így létre hozva a lehetõségét annak, hogy minden leszületés egyedi és megismételhetetlen.

Ezek a bolygók a Földdel és a Vénusszal egy naprendszert alkotva teremtik meg az életteret a játékhoz.

A naprendszer egy központi nap körül kering, aminek egy ciklusa a Földön több ezer évnek tûnik.

A Föld mint közvetlen tere a játéknak, mint minden más a játékban szorosan kötõdik az emberekhez hiszen egymás nélkül nem mûködne a játék. Minden ember, minden érzelmére reagál és azt mintegy végtelen kapacitású számítógép tárolja.

És az élet, a játék, a tapasztalás zajlik az elsõ pillanattól a mai napig.

A Földet, mint emberekkel együtt lélegzõ és élõ részt idõnként megmérik, no nem súlyra, hanem tudatosságra, mennyire haladt elõre a szélsõségek megtapasztalása, mennyire tudtak együtt mûködni a játékban.

Aztán a beállított játékidõ végéhez közeledve az utolsó mérés meglepõ eredményt hozott. Az emberiség egy olyan meglepetést okozott, ami nagy izgalmat keltett. A Föld frekvenciája, rezgése, a szeretet vibrációja egy olyan magas szintre került, hogy dönteni kellett hogyan tovább?

A döntést viszont csak minden résztvevõ egyhangú beleegyezésével lehetett meghozni, mert itt a dolgok másként mûködnek mint a földi társadalmakban, itt nincs többség, demokrácia, itt egység van.

Ki az aki döntött és mi itt a földi életünkben miért nem tudunk róla ?

A döntést mi hoztuk meg, pontosabban minden apró részünk ami ismeri angyali létünket.

Minden játékban részt vevõ egyhangúlag a folytatás mellett szavazott, így a sok prófécia által hirdetett világvége elmaradt, ehelyett néhány év felkészülés után az emberek saját kezükbe kapták a lehetõséget egy teljesen más elveken mûködõ játékká alakítsák a földi játékot .

Az emberi játék megfigyelõi, segítõi között nagy izgalom támadt amikor a szavazás megtörtént, mert ilyen esemény még nem történt a teremtés kezdete óta. Segítõ energiák özönlenek be a naprendszerbe, segíteni a folyamatot. Ennek a csapatmunkának a hatására a folyamat felgyorsult, a bizalom és a szeretet sosem tapasztalt áradata ömlik felénk.

Az izgalom teljesen indokolt, hiszen senki ne tudja megmondani mit hoz a következõ pillanat, de mindenki bízik abban, hogy az ébredés, a kollektív akarat megtalálja a testünk legapróbb részeiben is fellelhetõ kódot, a hazavezetõ utat, a felismerést hogy kik is vagyunk valójában, mit teremtettünk és teremthetünk, mit tapasztaltunk és tapasztalhatunk még.

Mostani életünk teljes zûrzavarában, amikor minden a feje tetején áll, és az emberek csak egymás energiájából képesek élni, amiket konfliktusokkal mûködtetnek valami furcsa dolog mûködik a háttérben .

A földi játék végéhez közeledve a játékmesterek egy még nem próbált kísérletet tettek, hogy a sötét és a fény tapasztalását a fény, a hazavezetõ út irányába tereljék .

Önkéntesek a Föld felemelkedéséért

Önkénteseket kerestek a galaxisokban, olyanokat akik átlagos földi családokba születnek, nevelkednek, élnek és egy adott idõben, mintegy jelzésre elindulnak egy olyan irányba ami számukra a haza vezetõ utat jelenti, ezzel mutatva a lehetõséget a többieknek.

Sok önkéntes érkezett folyamatosan a földre, élték az átlagos életüket, aztán egyszer csak történik valami az életükben, ami teljesen megváltoztatja õket egy adott pillanatban.

Nem minden önkéntes jár sikerrel, mert nem veszi észre a saját lehetõségét vagy annyira elmerült már a földi játék drámáiban, félelmeiben, hogy a feladat fényének tüze már nem tud lángra gyulladni benne.

Akik észre veszik a jelzést azok számára fokozatosan kinyílik a tudás kapuja, és folyamatosan ismerik meg a hazatérés módját, lehetõségeit, ezzel egyre közelebb kerülnek teljes lelki békéjükhöz és belsõ harmóniájukhoz. Eltûnnek a félelmeik, a bizonytalanságuk, mert felismerik az életük minden pillanatában fellelhetõ jelzéseket, amiket nekik raktak le az útjuk során, hogy sikeresen teljesítsék önkéntes feladatukat.

Miért kell ez?

A földi történelem során voltak próféták, messiások akik ugyanezt a szerepet vállalták, de sajnos minden alkalommal csak a tudás magját sikerült elültetni az emberekben, mert minden esetben vallást kreáltak belõlük az emberek és nem az eredeti egység, hanem a megosztottság irányába mentek tovább.

A tanításaikat eltorzították, átírták és olyan magyarázatokkal egészítették ki, ami az adott vallás hatalmának fenntartásához kellett, és az emberek megosztottságának érzését tovább mûködteti.

Ezek a messiás kísérletek helyezték el a tudás és bölcsesség energiamintáit a földön, amik útjelzésként szolgálnak a mai önkénteseknek.

De kik ezek az emberek, akik ezt a feladatot vállalták ?

Nem tudhatjuk, nincs egyiken sem különleges jelzés vagy megkülönböztetés, látszólag teljesen olyanok mint mindenki más, de van valami ami mégis észrevehetõvé teszi õket, bárhol vannak is, az emberek tekintete ha csak egy pillanatra is megakad rajtuk.

Nem a külsejük miatt, hanem mindenki érzékeli a hazavezetõ út kódján keresztül a jelzést, ami neki szól.

Õk nem mágusok, guruk vagy messiások, hanem emberi szem számára nem észrevehetõ jelzõfények amikre nem a szemünk reagál, õk inkább energia lenyomatot hordoznak amiket mindenki érzékel.

Õk az úttörõi ennek a folyamatnak, õk rögzítettek energia mintákat a Föld minden területén, ezzel kialakítva a lehetõséget egy további csapat részére, akik már egy teljesen más, új kódokkal, energia mintákkal születnek a Földre a huszadik század végén.

Ezek a csoportok a béke és a teljes változtatás elõfutárai, akik segítenek a régi dogmák, életformák teljes átalakulásában. Rajtuk már megfigyelhetõek az új generáció jellemzõi, okosak, csak az õszinteséget fogadják el, fellázadnak minden olyan ellen, ami nem õszinte és nem az egység és a szeretet elvein mûködik.

Nekik sem könnyû a feladatuk hiszen a legnagyobb káoszban kell rátalálni erre a kincsre, ami bennük van. Sokan zavarodottak mert a nagy zajban és számukra teljesen furcsa és érthetetlen társadalomba, mely nekik teljesen idegen, ott kell megtalálniuk a helyüket, a feladatukat.

Az õ különlegességüket egyenlõre nehezen ismeri fel ez a zavarodott társadalom, próbálják õket belepréselni az általános, megszokott életvitelbe, de ez nem mûködik .

De mivel a világon mindenhol egyre többen vannak, így már nem lehet nem beszélni róluk és nem venni észre azt a folyamatot amit õk mûködtetnek. Nem taníthatunk nekik olyan ismereteket a világról, amiket õk sejtszinten másképp tudnak. Nem lehet õket becsapni, félrevezetni, mert átlátnak a szitán, inkább jobban kellene figyelni rájuk, a bölcsességükre ahogyan látják a világot, mert õk hordozzák a változás magját .

Sokan közülük amiért nem értik õket, depressziósak lesznek és igyekeznek eltitkolni a világ elõtt különlegességüket, de alkalmas pillanatban ezek az elfojtások mintegy idõzített bomba felrobbannak, és innentõl bátran vállalják különlegességüket mindenki elõtt .

Ez a bomba sokuknál már felrobbant, van akinél még a visszaszámlálás tart, de a változás amiket a sejtjeikben hordoznak elkerülhetetlen .

Õk lesznek a háttérben készülõdõ új világ forradalmárai, akik nem háborúval, erõszakkal, hanem õszinteséggel és egységtudattal hozzák el a változást .

Õk teremtik meg a feltételeit és az energiamintáit az õt követõknek, akik már az új évezred gyermekei, a békések, a szelídek, akik egy olyan új földi életjáték kezdetét építik ki ami egy teljes bolygó, egy teljes emberi faj új játéklehetõségét fogja biztosítani .

Mért is van ez a hatalmas zavarodottság az emberek között?

Több generáció él most a Földön akik különféle dolgokat éltek meg, igaz ez mindig így volt, de most talán az események felgyorsulása miatt ez még jobban elõhívja a különbségeket.

Az idõsebbek még részesei voltak a háborúnak, de akik utána születtek azok éltek diktatúrákban, majd a hatvanas évek fiataljai elkezdték felforgatni az addigi társadalmi normákat. Mindennapossá váltak a háborúk elleni tüntetések, a háborús uszítás ellen. Új világszemlélet kezdett kialakulni: „a szeress, ne háborúzz”.

A világ akkor két nagyhatalom mindennapos csatáját, küzdelmét élte, a teljes megosztottságban. Az ellenségeskedés, a folyamatos félelemkeltés, a kémkedés, az uszítás idõszaka volt.

A közvélemény befolyásolása, félelemben tartása mindkét oldalon más módszerrel történt, de az emberek béke és nyugalom utáni vágya mindkét oldalon ugyanúgy mûködött. Ezt a hatalmas változást, béke utáni vágyat semmilyen erõszakos vagy diktatórikus hatalom sem tudta elnyomni. Egyre hatékonyabb béketárgyalásokat folytattak a nagyhatalmak képviselõi a társadalmi nyomás hatására.

Azt hitték, hogy ezzel elkerülhetik a változást, de ekkor már az emberekben olyan nagy volt az elégedetlenség, hogy bármikor számítani lehetett a lavina elindulásának.

A hatvanas évek kezdeti lázadásai után két évtized alatt teljes, totális változás történt a világban. Elkezdõdött a világháború utáni világfelosztás teljes reformja, a nagyhatalmak bármennyire is küzdöttek a szétesésük ellen ez bekövetkezett, igaz csak az egyik, de a megmaradt sem mûködik sehogy sem. A politikusok elvesztették az emberek bizalmát a világon mindenütt. Bárhol a világon egyre több pénzt költenek választási kampányokra, hogy az érdeklõdést valahogy fenn tudják tartani, de kevés sikerrel. Egyre kevesebben mennek szavazni, a fiatalokat pedig egyáltalán nem érdekli az egész. Teljesen mindegy ki nyer egy adott ciklusban, akkor is csak be nem váltott ígéreteket, acsarkodást és meg nem értést kapnak minden aktuálisan hatalmon levõ választási nyertestõl. Mivel a politika, a hatalom egyre kevésbé tud hatni az emberekre, ezért egy másik kétségbeesett próbálkozás tombol a világban, a kollektív félelemkeltés. Erre minden lehetséges formát felhasználnak, de legfõképp a médiát.

Ontják a borzalmat a szörnyûséget az emberek fejére, filmek özönével árasztják el a világot, de nem veszik észre, hogy a saját csapdájukba sétálnak bele. Amikor az emberek ilyen töménységben tapasztalják meg a sötétséget, akkor ösztönösen elkezdik a fényt keresni és meg is találják.

Egyre nagyobb az igény a csendes, békés környezetre, a baráti beszélgetésekre, nyugalomra és megértésre. Talán azon önkéntesek segítettek ebben a változásban , akik hajdanán ezt elvállalták ? Talán a mai napig sem tudnak róla milyen fontos a létük és a feladatuk? De talán jobb is így, mert lehet hogy ha ismernénk õket, akkor a hajdani messiások sorsára jutnának. Nem kell keresni, kutatni utánuk, mert már a fáklya amit hoztak a következõ csapatnál van.

Úgy gondolom inkább mindenki bátran higgye azt, hogy õ is önkéntes és hordozza, majd adja át mindenkinek a békesség és a szeretet érzését, mosolyogva járjon abban a hitben, hogy õ is játékmester ugyanúgy mint mindenki aki valaha a földi tapasztalás próbáját kipróbálta, mindegy hányszor.

Az önkéntes mindenkiben ott van, mindenki a sötét és a fény játékának mestere, az összes dolog ami történik, történt valaha is és történni fog a mi gondolataink, érzelmeink által létrehozott tapasztalatok, amelyek az emberek sok ezer egymást követõ életében hoztak és fognak létrehozni . Amit idáig gyártottunk, azok biztos helyen vannak, sosem tûnnek el, ezek lesznek az alapjai a következõ életek megtervezésének.

Most amikor a nagy játékciklus befejezõdött és megengedtük magunknak egy bátor döntéssel a folytatást, már nincs semmilyen elõírt terv ami segítséget, útmutatást adna krízishelyzetekben hogy mit tegyünk. A folytatást senki sem ismeri csak bizakodni lehet ,hogy felismerjük azt a csodás lehetõséget, ami az emberiség elõtt áll. Minden pillanatban döntenünk kell folyamatosan, hogy hogyan reagálunk életünkben bekövetkezõ eseményekre. Milyen érzelmekkel fogadjuk életünk kihívásait. A régi, sok életünkben belénk rögzült reakciókkal, vagy egy teljesen más érzelem alapján.

Ez a kulcsa az új lehetõségünknek. Rátalálunk-e arra a bennünk elbújt kisgyerekre, akik érkezésünkkor minden ítélkezés nélkül elfogadta a világot olyannak amilyen. Most ebben a testünkben, mindegy mennyi ideje használjuk már, tudunk-e újra örülni annak hogy a megismerés lehetõsége ismét a kezünkbe került .

Egy olyan lehetõség birtokában vagyunk, amilyen még a teremtés kezdete óta sosem volt lehetséges. El tudunk-e fogadni bárkit és bármit a környezetünkben olyannak amilyen, hiszen mindenki egy közös célért munkálkodik bárhol a világon. Mindenki a sötét és a fény két szélsõsége közti teremtést végzi, tapasztalatokat gyárt és él meg minden pillanatban. Mindennek helye van a világban, az életnek, a pusztulásnak, az újjászületésnek. A sötét évszázadok után, amikor a pusztítás minden formáját kipróbáltuk és rájöttünk arra, hogy ezek is csak az igazi létformánk, a szeretethez vittek közelebb, van-e bátorságunk ahhoz, hogy látszólagos kényelmünket és biztonságunkat félretéve elgondolkozzunk azon, hogy lehetõségünk van egy új , békés, biztonságos, mindenki számára bõséget biztonságot nyújtó világ létrehozására, vagy inkább hagyjuk a régi ragaszkodós, szokásokkal telepakolt, jól bevált életünket foltozgatjuk. Ellenállunk-e egy olyan döntésnek amelyet okosabbik, mindent ismerõ énünk hozott az új lehetõség reményében, vagy maradunk a szokásainknál és így belsõ feszültséget hozunk létre saját magunkban azáltal, hogy folytatni akarjuk azt a tervet ami valójában már nincs, az ideje lejárt.

Felismerjük-e azokat a jelzéseket, amelyeket az belsõ hangunk események formájában elénk tár, vagy egyre több zajjal, viszállyal körülvéve magunkat menekülünk folyamatosan a változás lehetõsége elõl. Ez az a döntés amit meg kell hoznunk folyamatosan, ami csak az egyén szintjén történhet. Minden egyéni döntés az egység része. Nem lehet nem dönteni. Akkor, ha valaki azt hiszi hogy most elodázta a döntést , az saját magát csapja be, hiszen az is egyfajta döntés hogy másra testálom az életem lehetõségeit, igaz ez nagyon kényelmes, mert ha nem úgy alakulnak az események ahogyan vártuk , akkor ráfoghatjuk a másikra. De ezzel a lehetõség máris máshoz került, így nekünk szóló lehetõség más címre utazik tovább. Aztán csalódottak vagyunk mert, mindig más jár jól, irigykedünk egymásra, holott a lehetõség a miénk volt, csak vagy nem vettük észre, vagy nem voltunk elég bátrak és túlságosan ragaszkodtunk a régi módszerekhez.

 

A világ új lehetõség elõtt áll, ami a személyes döntéseken múlik.

Megismertük az elválasztottságot, annak minden formáját, de teljesen mindegy ki honnan, a világegyetem mely részérõl jött ide a Földre a szabad akarat játékát megismerni és abban részt venni, akkor is észre kell vennünk, hogy egy nagy közös egység részei vagyunk mindannyian, közös céllal ami az elválasztottság minden megszerzett tapasztalata után újra felismeri az egységet.

A Föld mint elválaszthatatlan részünk mutatja mindenkor hogyan állunk most éppen. A változásaival jelzi vissza miként haladunk az egység, a béke, a szeretet felé vagy a régi szokásaink szerint próbálunk még evickélni.

A zavarodott világ az emberekben zajló folyamatokat tükrözi vissza.

Mi az oka ennek , miért nem tudják az emberek kezelni azt a hatalmas feszültséget ami bennük van? Életek ezreinek elfojtásait cipeljük magunkban és be kell vallanunk voltak korszakok a történelmünkben amikor rendesen riogattuk egymást mindenféle módon . Gondoljunk csak vissza a „sötét középkorra” , amit nyugodtan nevezhetünk így , mert azt hiszem ez volt a játék azon idõszaka, amikor valóban a sötét oldal megtapasztalásának egyik legszélsõségesebb formáit sikerült megélnünk, de ez szükséges volt, mert ez is meg kellett tapasztalnunk. Ezen életek mintái bennünk vannak és vittük magunkkal mostanáig. Most viszont le kell raknunk ezt a nehéz csomagot, szabaddá kell tenni magunkat, levetni a félelem mintáit .

 

A kollektív tisztogatás

Az átmenet idõszaka amiben most élünk, kollektív nagytakarítás ezen a téren. Mindenkinek lehetõsége van arra, hogy ezektõl megszabaduljon és a helyét békességgel, szeretettel töltse fel.

Az emberek lelke vágyik a régóta várt szabadságra, viszont a teste még nem engedi el. A Föld alaprezonanciája emelkedik amivel természetesen az emberi test is magasabban rezeg, de a lélek vágya erõsebb mint amilyen ütemben a test változik és ráadásul ha ragaszkodunk eddigi életvitelünkhöz az még jobban növeli bennünk a feszültséget.

Egyre türelmetlenebbek vagyunk, és egyre inkább fokozódik bennünk a béke, a nyugalom, a szeretet utáni vágy.

Álmaink egyre éberebbek, egyre kevesebbet és rendszertelenebbül alszunk. Sok olyan álmunk van ami mélyen bennünk marad és nem felejtjük el. A testünk furcsa reakcióit nem értjük, néha ólomnehéznek tûnik, néha olyan könnyûnek hogy mintha nem is benne lennénk. Vannak idõszakaink amikor mély depresszióba süllyedünk, aztán másnap majd elszállunk a boldogságtól, de aztán tudjuk, érezzük, hogy ezt egy újabb depis idõszak fogja követni .

Pontosan az történik velünk mint a Földdel amin élünk, a változás globális mérleghintáján himbálózunk mindannyian, addig amíg tudatosan nem tudjuk befogadni az állandó változás igazságát és megérteni azt hogy ahogyan az egyénileg kezeljük saját életünket, úgy alakulnak a világ eseményei .Az egyensúlyunkat kell megtalálni aminek egy fontos része a ragaszkodásunk természetének megismerése .

 

Néhány régebbi gondolat a ragaszkodásról, elengedésrõl:

Az élet minden napján, percében, pillanatában az emberi gondolatok milliárdjai indulnak, perdülnek ki az univerzumba és teremtenek folyamatosan.

Minden gondolat teremt, létrehoz valamit. Nincs jó vagy rossz gondolat, nincs semmilyen szûrõ vagy törvény ami kiválogatná mi a helyes, mi a jó, csak szabadon szárnyalnak és teremtenek .Valahol valamilyen formában egyszer fizikailag is megjelennek.

A szinkrónia vagy más néven a véletlenek, a gondolatok „teremtményeinek” találkozása, megfelelõ pillanatban, megfelelõ helyen és megfelelõ szereplõkkel.

Ezek a szereplõk gondolták, érezték, vágyták valamikor azokat az eseményeket, amelyek az életükben bekövetkeznek, és szinkronba vannak mások gondolataival, vágyaival.

Gondolataink érzelemmel átitatva vágyak lesznek amik minden esetben valóra válnak, kivétel nélkül. Az, hogy úgy érezzük ezek nem így történnek az a türelmetlenségbõl adódik. Vannak találkozások, amelyek csak másik létidõben jönnek létre, vagy csak hosszú idõ elteltével, amikor már régen elfelejtettük.

Vannak életünket befolyásoló események, de vannak amik csak egy mosolyváltás erejéig fontosak és szinte észre sem vesszük mi történt és már megyünk is tovább. Ezek mind gondolatok által létrehozott szinkron események. Ha körülnézünk a világban és megfigyeljük egy „civilizált” ember életét, akkor láthatóvá válik a hajdan volt gondolataink, vágyaink eredménye, az a világ, amit teremtettünk. Az éltünket teljesen átszõtte az évszázadokon át tartó, az emberi életet kényelmesebbé tévõ koncepció, amit úgy tûnik sikerült létrehozni és rendesen túl is teljesíteni. Az életünket átszövi a megálmodott tárgyak áradata, azon rendszerek melyek ezek eladását, illetve az emberi gondolatokra való erõs hatására, az emberek gondolatait arra kényszeríti , hogy folyamatosan az új és legújabb tárgyakkal vegye körbe magát.

Mivel ezek esetleges elvesztése fájdalmasnak tûnik, ezért be is biztosítjuk. Szépen lassan bezárjuk magunkat egy olyan börtönbe, ahonnan kimenekülni majdhogy lehetetlennek tûnik.

Az emberek egymáshoz is ugyanilyen módon viszonyulnak, be akarják biztosítani az életük minden részét és kialakítanak egy mindenki által elfogadott rendszerben élnek, elfogadták a születünk, tanulunk, éljünk a lehetõ legtovább, öregség, halál, a balesetek, a sors mûködését.

Ebben a börtönben vergõdik az emberiség , amibõl kitörni csak egyetlen lehetséges út van, a ragaszkodás megszüntetése mindenhez, legyen az tárgy vagy személy.

Nem azt jelenti, hogy mindenki menjen az erdõbe remetének, hanem azt hogy legyünk bátrak és ne ragaszkodjunk semmihez. A tárgyaink abban a pillanatban, hogy hozzánk kerülnek, már az enyészeté, nem birtokoljuk csak használjuk õket. Ha ezt sikerül megérteni, akkor minek kell biztosítani õket, úgyis hamarosan tönkremennek, vagy máshoz kerülnek. Ugyanez igaz az emberekre is ,akik körülvesznek bennünket és azt hisszük, hogy állandóan velünk kell legyenek és óvni, vigyázni kell rájuk.

Emiatt a beteges mindenhez ragaszkodásunk miatt a gondolat, a teremtõ szabad gondolat, ami teremthetne folyamatosan mást, szebbet, boldogabbat, békésebbet, nem hoz létre mást, mint börtönfalak között élõ szûkösködõ és egymás energiájából élõ emberek társadalmát.

Aki rájön erre az egyszerû igazságra és sikerül kilépnie ebbõl a börtönbõl, annak kinyílik a világ, újra szabad gondolkodóvá válik, elfogadja az élet hömpölygését maga körül, megérti, hogy minden változik mindig folyamatosan és ennek a folyamatnak az áramlásában nem lehet gátat emelni, mert az egy idõ után a nagy nyomás hatására mindenképpen összeomlik és a változás folyik tovább a maga útján.

Mindig lesznek akik szabad gondolkodókká válnak és az õ gondolataik, érzelmeik hozzák létre a világ nagy változásait.

Ma egyre többen vannak, akik megunták a pénz istenének imádatát, a felhalmozást, a stresszt, az aggódást az állandó félelemben élést, és keresik a kiutat ebbõl a zsákutcából. Õk azok, akik nagy változásokat hozzák létre, õk az úttörõk, akiket a szülõk, a barátok, a társadalom különcnek nevez, de a világot mindig az ilyen emberek vágyai, gondolatai változtatják meg.

Többen és egyre többen keresik a megoldást, miként lehet kilépni ebbõl a kalitkából, és mint a madarak újra szabadon, igazán szabadon élni.

Õk azok akik rájöttek miként lehet a társadalomban úgy élni, nyitottan, a más ember energiájától függetlenül, szabad, békés gondolatokkal, érzelmekkel segíteni, hogy ezen gondolatokkal, amit a szeretet vezérel, egy új békés világot teremteni.

Mivel a Föld rezgése, frekvenciája az emberi tudatosságra reagál, így biztonsággal megmondható mi fog történni ha ezen gondolatokat, érzelmeket létrehozó emberek száma tömeges lesz (jelenleg több millióan élnek a világban).

A világ hatalmas változás elõtt áll emiatt. A változás gyorsan, néhány év alatt lezajlik, mert ezen tömeges gondolati, érzelmi energiák olyan energiák és tudás beáramlását teszi lehetõvé, amire az emberiség történetében még soha nem volt példa. A jelen világ két részre fog szakadni. Azokra akik maradnak a börtönükben és a régi séma szerint küzdenek a túlélésért, elfogadják a hanyatló társadalom illúziójának elvárásait, törvényeit, évezredes dogmáit.

Ez változás az új szabad gondolatok révén, olyan energiák, tudás, tapasztalat, szinkron események mûködését indítja el, aminek a hatása minden emberi képzeletet felülmúl. Ezek az energiák mindig a rendelkezésünkre álltak, bármikor elérhetõk voltak és lesznek is, csupán az emberi tudatosság, a saját börtönében való sínylõdése miatt nem volt képes ezekhez hozzáférni.

Ahogyan változik a gondolat-érzelem által létrehozott energia áramlása, úgy emelkedik egyre magasabbra és magasabbra a Föld rezgése, frekvenciája, amit a börtönükben élõk nem tudnak befogadni mert más ,alacsonyabb frekvencián rezegnek és nem képesek ráhangolódni, ami zavarodottságot, depressziót, betegségeket eredményez, és ez újra termeli ezen gondolatok eseményeit.

Ez mindaddig fennáll, amíg észre nem veszi a kiutat a börtönébõl. Ezt bárki, bármikor megteheti mindenki és dönthet a saját szabadsága mellett.

A ragaszkodás, a birtoklási vágy ami ebben a börtönben tartja az embereket.

Mindent birtokolni akarnak, tárgyakat, barátokat, családot. Mikor megértik, hogy ez hiábavaló mert semmit nem birtokolhatunk, nem sajátíthatunk ki, mert semmi nem a miénk, akkor szabaddá válnak, újra észreveszik a természet, a mindenség szépségét és akkor megnyílik újra az igazi szabad gondolat-érzés világa, elindul azon energiák áramlása felénk, ami mindig csak arra várt, hogy újra felfedezzük, ami által megtudhatjuk mennyire nem vagyunk csak földi elmúló emberek, hanem ennél sokkal-sokkal többre vagyunk képesek, alkalmasak.

Aki újra szabad akar lenni, az a környezete részérõl nagy ellenérzést, visszatartást fog tapasztalni, mert azt hiszik ez a látszólagos biztonságukat fenyegeti. Nem akarják meglátni, hogy minden a világban pillanatról-pillanatra változik, de ezt a változást nem akarják befogadni a saját életükben a ragaszkodásuk, a félelmeik miatt. Igyekeznek manipulálni, visszatartani azokat akik nem akarnak tovább félelemben élni, akik keresik a saját igazságukat és nem fogadják el tovább azokat az elvárásokat amiket a társadalom fantomja rájuk terhel. Ahogyan szünnek a félelmeik ,úgy nyílik meg elõttük a világ, megtalálják saját önbecsülésüket, értékességüket, rájönnek arra micsoda hatalmuk van.

Ezt a hatalmat nem arra akarják használni, hogy mások felett uralkodjak, mint ahogyan ezt idáig az emberek tették, hanem egy új, szabad, félelmektõl mentes világ teremtésére.

Nagyon sok családban zajlik jelenleg ez a folyamat, ami legtöbb esetben konfliktusokat hoz létre elsõsorban a családban élõ emberek között, ezen frekvenciamódosulások okozta ingerültség, zavarodottság, depresszió miatt.

A ragaszkodás nélküli élet nyugalmat békességet hoz létre, míg a ragaszkodás, az állandó félelem, veszteségektõl való félelmet teremti meg.

Egy szûkebb környezetben ezek az energiák nem tudnak egymás mellett mûködni, létezni.

Ilyenkor meg kell érteni az elválás szükségességét, ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindenki aki a ragaszkodás börtöne mellett dönt az örökre menthetetlen, hanem pontosan azt hogy az õ igazságát, szabad akaratát tiszteletben tartva felkínáljuk neki a lehetõséget a változásra.

Mindenki vágyik a szabadságra az önkifejezésre, az élet kalandjában részt venni.

Ez megvalósítható minden társkapcsolatban, ha a kölcsönös tisztelet egymás igazsága iránt, és nem a kölcsönös elvárások és megfelelések nyomása alatt akarunk élni.

Ha a gondolataink szabadok, félelmektõl mentesek, akkor egy teljesen új világ nyílik meg elõttünk, amelyek idõvel megszüntetik a problémákat, gondokat és egy új minõségû életet élhetünk.

Vége azoknak az idõknek amikor a nõknek csak feladataik nyomása alatt kellett végig szenvedni az életüket, néhány ritka boldog pillanatért cserébe. Õk is megérdemlik hogy szabad, szárnyaló gondolataik legyenek és alkossanak kedvük szerint.

Akkor ha ez egy családon belül megvalósul, akkor a gyermekeink akik a családban állandóan fennálló feszültségek miatt egyre kiegyensúlyozatlanabbak, egy új boldogabb életet élhetnek, hiszen tõlünk tanulnak, minket figyelnek.

A társadalom ezt a változást nem szeretné, mert ez teljesen felborítaná az eddig mûködõ dogmákat, törvényeket, de már késõ, a változás javában folyik, és visszafordítani nem lehet.

A hatalom a médián keresztül irtózatos nyomás alatt tartja az embereket, folyamatosan félelmetesebbnél félelmetesebb dolgokkal bombázza az elméket, ezzel próbálja menteni a menthetetlent.

Az embereknek hamarosan elegük lesz ebbõl a nyomásból, mindenki megértésre, szeretetre, békére, normális emberi kapcsolatokra vágyik.

Több ezer évet töltött az emberiség, szenvedéssel, háborúkkal, fanatikus vallások tanításaival, akik az embereket bûnösöknek kiáltották ki és állandó rettegésben tartották, sosem létezõ bûneik miatt.

Ez tartotta meg a hatalmukat. Ha az emberek megértik, hogy a gondolat teremt és nincs rossz vagy jó gondolat csak gondolat, akkor nem ítélkeznek egymás felett, mert senki nem követett el semmi bûnöset.

Nincsenek vétkeink, bûneink csak a gondolataink által megvalósult események, amiket bármikor, megértésre, barátságra, szeretetre, békességre lehet cserélni és akkor ez lesz az eredménye.

Ezek nem ideák vagy nagy gondolatok, ez maga a létrehozható új világ valósága.

Minden az egyén szintjén kezdõdik, minden változást csak saját magunk tudunk létrehozni.

Nem kell várni már „megváltóra”, gurukra, meditációs technikákra, hanem saját magunk gondolatainak éber õrévé válnia.

Ez a változás már világméretûvé vált, és folyamat mûködik egyre gyorsabban egyre nagyobb lendülettel.

Úgy gondolom, ha ez az egyik fontos kulcskérdése a jövõnknek, a Föld jövõjének. Semmi okunk bárki cselekedeteit bármilyen oldalról megítélni hiszen, mi is ugyanazt tesszük, tapasztalatokat gyûjtünk egymás segítve egy közös cél érdekében. Képzeljük el azt hogy néhány generáció múlva az emberek teljesen békességben egy földi paradicsomban élnek, csodálatos környezetben, ahol nincs többet hazugság, álnokság mert ismerjük egymás gondolatait, érzéseit.

Ez nem egy agyilag elszállt ürge álmai, hanem egy létrehozható emberi valóság, aminek változó testünk, DNS-ünk és gondolataink, érzelmeink teremtõ ereje minden fizikai lehetõségével már rendelkezik.

Volt már az emberiség történelmében egy idõszak, amirõl keveset tudunk, de a sötétség és a fény kísérlete innen indult, Lemúriának hívták más néven a Paradicsomnak.

Most újra megvalósítható, de azzal a tudással amit évezredek alatt tapasztaltunk, azzal bõvült a kollektív ismeret.

A jövõnk a kezünkben van, semmi nagy dolgot nem kell tennie senkinek csak a saját békességét, harmóniáját megteremtenie és a végeredmény globális szinten ugyanaz lesz .

 

Megjegyzésként két elgondolkodtató kérdést vetnék fel:

Miért is hívjuk a Vénuszt Esthajnal csillagnak?

Miért van az , hogy a világon bárhová is megyünk és egy kisgyerek kezébe egy körzõt adunk azonnal a teremtést kezdi mintázni? Egy pont után egy kör, azután a kör kerületére hatszor új köröket rajzolva elkészül az élet virágának alapsémája.

Ez is véletlen?

--Pumukli--