Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Harmonet idézetek (38)

2007.12.26

Hajlamosak vagyunk arra, hogy kritizáljuk önmagunkat. Remekül felismerjük a bennünk lévő rosszat vagy a hiányosságainkat. Folyton ostorozzuk magunkat azért, hogy nem csinálunk mindent helyesen és azért, hogy még mindig nem vagyunk tökéletesek. Eléggé fájdalmas így élni. Ha állandóan ostorozzuk magunkat, semmit nem fogunk megtanulni. Pedig azért vagyunk itt, hogy tanuljunk.

Van-e, amit bűntudatból vagy muszájból teszel? Mi lenne, ha megkérdeznéd magadtól, mi az, amit igazán szeretnél megtenni, amire vágysz? Tedd, amit helyesnek érzel, és elégedett leszel. Élj szenvedélyesen és odaadással, úgy hogy tartalmas és élvezetes legyen Életed.

Szerencsére Istent elhagyni lehetetlenség, így tőle való elszakadásunk nem más, mint egy kivételesen hű rémálom.

 

Ez a világ olyan, mint egy híd. Haladj át rajta, de ne építsd rá a házadat.
Indiai mondás

 

Esténként elalvás előtt döntsd el, hogy holnap is ugyanaz akarsz-e lenni, mint aki tegnap voltál. Azokkal a gondokkal, érzésekkel, félelmekkel, vágyakkal, tervekkel, kétségekkel stb. Nem muszáj változtatnod, és nem muszáj olyannak lenned.

 

Problémáink forrása: ugyanazt csinálni, mint eddig,és közben más eredményekben reménykedni. /Régi kínai bölcselet/

 

Részei vagyunk a Teremtőnek, Isten bennünk van. Senki nem férkőzhet közénk. Egyek Vagyunk.

 

Aki önmagán mulatni tud, soha nem unatkozik.

 

A világ minden általad jónak tartott dologban bővelkedik,és könnyen hozzájuthatsz ehhez a bőséghez.

 

Pici kis vízcseppecske vagy, de nélküled nem áll össze a tenger. Éppen azokra az egyedi értékeke van szüksége a világnak, amelyeket csak Te tudsz nyújtani.

 

Gyönyörû színekbe csomagolt ajándékként fogadom életem perceit.

 

Jogod van ahhoz, hogy megváltoztasd a véleményedet.

 

Add meg másoknak, amit magadnak kívánsz.

 

Ha a szeretetből fakadó tettet választod, a teljes dicsőségét megtapasztalod annak, Aki Valójában Vagy, és Aki Lehetsz.

A fizikai világba lépéssel lemondtál arról, hogy emlékezz Önmagadra.
Elfelejtetted magaddal azt, Aki Valójában Vagy.
Ezáltal lehetővé válik, hogy a választásod alapján legyél az, Aki Vagy.

 

Isten a megfigyelő, nem a teremtő. És készen áll a segítségedre. Isten önmaga képére és hasonlatosságára teremtett téged. Minden mást te teremtettél, és te teremtesz azon erő révén, mellyel Isten megajándékozott.

Minden ember különleges, és minden pillanat egyedi és pótolhatatlan.
Egyetlen ember, egyetlen pillanat, sem különlegesebb a másiknál.

 

Aki az önismeret útjára lépett, sohasem fogja a másikat okolni a rossz közérzetéért.

 

Mindannyian mások vagyunk,Bár egyben másban hasonlítunk,Tanítsuk meg gyermekeinknek a szeretet dalát:hogy ahány ember, annyiféle csodálatos világ.
/Bródy János/

 

Ami körülvesz, az nem a valóság. Gondold meg ezt. Emlékezz, honnan jöttél, hová tartasz, és miért teremtetted a zűrzavart, melynek közepében ülsz.

 

Szabadságodban áll meggondolnod magad.

 

A világ leckekönyv, amelyben az összeadást gyakorolhatod.
Ez nem valóság, de kifejezheted benne a valóságot is, ha úgy kívánod.
Úgyszintén szabad ostobaságot írnod belé, vagy hazugságokat, de lapjait ki is szakíthatod.

 

Azért, hogy szabadon, boldogan élhess, fel kell áldoznod az unalmat. Nem mindig könnyű ez az áldozat.

 

Az emberek leginkább akkor tartják a haragot, ha lelkük mélyén maguk is sejtik, hogy nincs igazuk.

 

Az öröm egész lényemet kitölti, s ez környezetemre is kiárad.

 

Szabad és kell önmagunkért is élni.

 

Jogod van ahhoz, hogy `nem`-et mondjál, anélkül, hogy bűntudatot éreznél.

 

Válj valóban Teljessé, és a mindenek elérkezned hozzád.

 

A középpontban mindig elérhető a béke és a nyugalom.

 

A meleg szív = könyörületes szív.

 

Könnyebb a lábadat védeni egy szandállal, mint szőnyeggel borítani az egész földet.

 

Amikor bűntudatod van, akkor nem a bűnödet gyűlölöd, hanem saját magadat.

 

A lélek birodalmában nem gyalogolhatsz más lámpásának a fényében.

 

Semmit sem kell tenni, vagy megszerezni ebben a világban, mert minden, ami szükséges itt van a jelenben.

 

A betegség az EGÉSZség hiánya.

A betegség gondolata idézi elõ a fizikai problémát.


A hiánytól való félelem megnyilvánult a hiány megtapasztalásában.

 

Belső szépségünket és mélységünket úgy tudjuk fényesíteni,
ha tudatosítjuk a szeretet örök jelenvalóságát.

 

Gondolataink küldöttek és mágnesek.
Nagyon vigyázz rájuk, csak sikeres, és szeretetteljes gondolatokat tarts fenn.
Ezzel biztosítod, hogy szeretetet és sikert hívj magadhoz.

 

Megbocsátok magamnak, elfogadom önmagam és bízom magamban.

 

Csak akkor tudsz a sikereid forrása lenni, ha belátod,hogy a kudarcaidnak is te vagy a forrása.

 

Ha megpróbálunk az igazság és a tudás döntőbírájaként viselkedni,
az istenek hangos kacaja fogja meghiúsítani e tervünket.
/Albert Einstein/

 

Ha nagy céljaid vannak, tedd meg feléjük a lehető legnagyobb lépést.
Lehet, hogy az adott lépés aprónak tűnik, de bízz abban, hogy az adott pillanatban ez jelenti számodra a legnagyobb előrehaladást.

 

Nem számít, mit teszünk, míg képesek vagyunk elfogadni önmagunkat.
És ha elfogadjuk önmagunkat, nem számít, mit teszünk.

 

Istentől kaptuk azt, akik vagyunk,hogy kikké válunk, az a mi ajándékunk Istennek.
Azt hiszem, az embernek saját kezébe kell vennie az életét./Arthur Miller/

 

Jómódunk valódi mértéke az, hogy mennyit érünk a pénzünk nélkül.
Nem azt kell célul tűznünk magunk elé, hogy biztonságban érezzük magunkat, hanem azt, hogy képesek legyünk elviselni a bizonytalanságot./Erich Fromm/

 

Ha nem tudjuk, milyen kikötő felé tartunk,nincs számunkra kedvező széljárás.
/Seneca/