Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Idézetek Albert Schweitzertől - Az Élet tisztelőjétől

2012.09.08

Idézetek Albert Schweitzertől - Az Élet tisztelőjétől

schweitzer.jpg


„A nagy titok: úgy járni végig életutunkat, hogy ne kopjunk el. Erre az olyan ember képes, aki nem az embereket és a tényeket veszi számításba, hanem minden élményét önmagára vetíti vissza, és a dolgok végső okát önmagában keresi. Aki a saját megtisztulásán munkálkodik, attól senki sem rabolhatja el eszméjét.”

„Aki nem ismeri azt az emelkedettséget, amit akkor élünk át, amikor a pusztítási kényszer szörnyű éjszakájába beragyog a segítés lehetőségének csodálatos fénye –, az nem tudja, milyen gazdag lehet az élet.”

„Ahogyan a hullám nem önmagáért van, hanem hogy az óceán hullámzásában állandóan részt vegyen, életem sem lehet soha önmagáért, mindig csak annak átélésében, ami körülöttem van.” 

„Jónak maradni azt jelenti: ébernek maradni. Valamennyien hasonlítunk ahhoz az emberhez, aki lakatlan helyen jár nagy hidegben és hóban. Jaj neki, ha leül, hogy bágyadtságát kipihenje! Elalszik, s nem ébred fel többé. Így hal meg az erkölcsös ember is bennünk, ha belefáradunk a körülöttünk élők sorsának átélésébe, elszenvedésébe. Jaj nekünk, ha eltompul ez az érzékünk! Ezzel a legtágabb értelemben vett lelkiismeretünk megy tönkre, vagyis annak tudata, hogy mi az erkölcsi kötelességünk.” 

„Aki jó cselekedetekre szánja el magát, nem számíthat arra, hogy az emberek eltakarítják útjából az akadályokat. Sőt el kell viselnie, hogy újabbakat gördítenek elébe. Csak az az erő győzheti le őket, amely a nehézségek közepette megacélozódik és megtisztul; az az erő, amely a lázadást ismeri, kimerül.”

„A bennünket körülvevő létben csak akkor találhatjuk meg a helyünket, ha egyéni életünkben átéljük a bennünket körülvevő létben érvényesülő és uralkodó egyetemes életet. A rajtam kívül létező élet természetét csak a bennem létező élet által ismerhetem meg.”

„Csak akkor igazán erkölcsös az ember, ha engedelmeskedik annak a belső kényszernek, hogy minden hozzáférhető életnek segítségére legyen, s fél attól, hogy bármely élőnek ártson. Nem kérdezi meg, hogy egyik vagy másik élet – értéke szerint – mennyire érdemel részvétet... Neki maga az élet, mint olyan, szent.” 

„Az aktív szerepet játszó ember azonban egészen másfajta szellemi viszonyba kerül a világgal: nem csupán önmagának él. Ellenkezőleg: egynek érzi magát az összes környező élettel, átéli sorsukat, mint sajátját, minden erejével segíti őket, és nincs nagyobb öröme, mint kivenni részét az élet kibontakoztatásában vagy megmentésében.”

„Szükség van arra is, hogy mint emberek jelentsünk valamit a többi embernek. Tehát ki kell lépnünk önmagunkból, hivatásunkból, környezetünkből, ha azt keressük, hogy amellett valahol még emberi módon hasznossá tegyük magunkat.”

„Sok jellemvonásunkat, amelyek már a sajátunkká váltak, a gyengédséget, jóságot, szerénységet, a megbocsátás hajlandóságát, az igazságszeretetet, a hűséget vagy a lemondást azoknak az embereknek köszönhetjük, akik cselekedeteikkel megmutatták nekünk ezeket az erényeket, néha a fenségesen nagyban, néha a kicsiben. A tetté vált gondolat belénk esett, mint a sziporka, és új lángot gyújtott."

„Csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről. Az évek múlásával ráncos lesz az arcod, de ha kialszik benned a lelkesedés, akkor a lelked ráncosodik meg. ...  Az ember – akár tizenhat éves, akár hatvanhat – csodára szomjazik, elámul a csillagok örökkévalóságán, a gondolatok és a dolgok szépségén: nem fél a kockázattól, gyermeki kíváncsisággal várja, mi lesz holnap, szabadon örül mindennek”

„Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság, az ember, a föld és a végtelenség hírnökeit. Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet.”

„Az ember számára titokzatos módon adatnak az eszmék, amelyek lényét és életét meghatározzák. Amikor kilép a gyermekkorból, az eszmék bimbózni kezdenek benne. Ha lelkét megragadja az ifjúság lelkesedése az igaz és jó iránt, a bimbók kivirágzanak és gyümölcsöt teremnek. További fejlődésünkben az a lényeg, hogy életfánk a maga tavaszán sarjadt gyümölcseiből mennyit képes megőrizni.” 

„Csak az képes a mások életéért önmagát mélyen és állandóan odaadni, aki a saját életakaratáért való odaadásban az eseményektől való belső szabadságot megtapasztalta.” 

„A kultúra az ember és az emberiség minden területen és minden vonatkozásban elért haladásának összessége, de csak abban az esetben, ha mindez az egyén szellemi tökéletesedését szolgálja."

as.jpg

 

 

„Az igazság nincs időponthoz kötve. Mindig időszerű, kiváltképp akkor, mikor időszerűtlennek látszik. Az aggódás, amely a közeli és távoli szenvedések miatt eltölt bennünket, nem összeegyeztethetetlen egymással, ha együttesen felrázzák az embereket a közömbösségből, és felkeltik az emberszeretet szellemét."

„Még mindig megőriztem azt a meggyőződésemet, hogy az igazság, a szeretet, a békeszeretet, gyengédség és a jóság – olyan erők, amelyek minden más erőnél és mindenféle erőszaknál erősebbek. Az övék lesz a világ, amint elegendő számú tiszta szívű, erős és szívós gondolkodású ember átgondolja a szeretetnek és igazságnak, gyengédségnek és békeszeretetnek ezeket az eszméit, s úgy éli életét..."

„Ahogyan a fa minden évben ugyanazt a gyümölcsöt hozza, és az mégis mindig új, ugyanúgy a maradandó értékű gondolatokat is állandóan újra kell alkotni.” 

„Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid. Olyan fiatal vagy, mint az önbizalmad, olyan öreg, mint a félelmed. Fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed. Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság- az Ember, a Föld, a Végtelenség hírnökeit. Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet.”

"A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota:

Az akarat - és a képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon. Csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről. Az évek múlásával ráncossá lesz az arcod, de ha kialszik benned a lelkesedés, akkor lelked ráncosodik meg.

 

Gondok, kétségek, az önbizalom hiánya, reménytelenség: mind hosszú évek, melyek nem csak a testet húzzák le a föld porába, hanem a lelket is. Az ember - akár tizenhat éves, akár hatvanhat- csodára szomjazik, elámul a csillagok örökkévalóságán, a dolgok szépségén; nem fél a kockázattól; gyermeki kíváncsisággal várja, mi lesz holnap, szabadon örül mindennek.”

Albert Schweitzer  (1875. 01. 04. - 1965 09. 04.)

teológus, lelkész, filozófus, orgonaművész, tanár, orvos, Nobel-békedíjas - Az Élet tisztelője