Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Álom-

2010.09.22

      

 

Semmihez sem fogható az a borzalom, amit a zuhanás okozott álmomban. Letaszítottak? Eldönteni nem tudom, hogy az- az erős érzés, ami átjárt valós volt-e? Annyi szent, hogy nagyon fényes volt minden mi körbe vett, nagyon világos átlátható,(ami nem jellemző álmaimra), és nagyon jóságos emberek vettek körül a sürgősségi osztályon ahova bevittek. De ne menjek annyira előre.

 

A nyitó kép egy piac, ahol minden régi kacat az újjakkal együtt megtalálható volt. Ideiglenesen felállított polcokon sorakoztak a különbözően megformázott edények. Voltak üvegből, fémből, cserépből, bádogból, vasból készültek, ugyanakkor néhány darabon szembetűnő volt a hivalkodó megmintázás! Csak ámultam.

 

 Busszal mentem oda, ehhez annyit kell tudni, hogy életemben soha nem szerettem buszozni. A piacon rengeteg ismeretlen embert láttam, beszélni talán csak eggyel beszéltem, ismerőssel, eggyel sem.

 

A háttérben lányom hangja- útbaigazított, hogy melyik járattal jöjjek vissza. Különös érzés nem látni, de hallani a számomra oly kedves hangot.

 

A piaci forgatag egy zárt terű kiállító teremre váltott. Óriási ellentét a két megjelenítés között: egyik zajos, ricsajos emberekkel telítve, a másik egy steril helység, ahol embert csak véltem látni, vagy éreztem lézengeni.

 

Megint az ismerős hang, hogy nézzek ki az ablakon, ott alant találom a visszaúthoz a megállót.

 

Arra gondoltam, hogy van valahol egy lejárat, vagy csigalépcső, de ahogy a peremhez értem, már késő volt megállni, zuhantam is, egy ott lézengő embert is magammal rántva. Nem ismertem, de férfi volt, öreg, és gondozatlan külsejű. A zuhanás alatt eltűnt, elnyelte egy láthatatlan dimenzió.

 

Esés közben arra gondoltam, hogyan lenne szerencsés esnem. Ha oldalra a csípőm törhet el, ha hátra a fejem zúzom össze, ha előre az arcom. Ehhez képest a hasamra estem, igazi valós fájdalommal megtűzdelve. Senki nem volt arra. Kúsztam a földön, segítséget kérve, olyan ismerős érzések kerítettek hatalmukba.

 

A következő kép már a sürgősségi osztály, ahol sokan voltak és villámgyorsan kezelésbe vettek. Amilyen gyorsan foglalkozni kezdtek velem, ahhoz képes semmit sem csináltak, majd elkezdtem hörögni, ami annyira valósághű volt, hogy gondolom a fuldoklásom is igazi lehetett. A nyelőcsövemnél lyukat fúrtak és egy toll üreges felét helyezték bele, hogy levegőhöz jussak. Majd váltott a kép, én egy széken ültem, velem szemben két igen szép ember kérdezgetett, nevem, családi állapotom felől. Nem tudtak írni, én kellett mindent kitöltsek.

 

Fájdalmas volt az ülés, be is pisiltem, de csak álmomban. A vizeletem a szék alatt zavaros, néhol véres volt és nagyon sok. Tisztultam? Kiengedtem magamból az érzelemmel kapcsolatos lerakódásokat, a fájdalommal járó bánatot? Kitisztultam a kapcsolataimban, értem ezt gyermek, férj, testvér?

 

Vagy másra akartak utalni? Arra, hogy kértem az Égieket, most már ne nyomják a szeretetet felém, elég volt, pihenni akarok.

 

Hét éve napra pontosan (2003.07.03) kaptam meg a képességet, hogy kommunikáljak a szellemvilággal, eleinte automatikus írás formájában, majd ráérzések, képek- lenyomatok alapján,  meditáció közben sugallatokat kapva. Ez is kissé zavarosnak tűnik már így a távlatból, mert nagyon nehéz hét év volt, annak ellenére, hogy folyamatosan kaptam az üzeneteket. Ha nem így tettek volna a folyamatos szeretetrezgés adásával, talán össze is roppanok! Balesetek, halálesetek a családban, kudarcok a munka és önmegvalósítás területén.

Azt mondják az öregek, hogy: akit szeret Isten, az, sokat szenved, mert halmozottan kapja a csapásokat. Nem tudom, hogy mások esetében igaz-e, de az enyémben igen! Amióta megkaptam az „ajándékot”, nagyon nehéz dolgokkal kellett szembe néznem, ami úgy a család, mint a baráti szférát érintette.

 

Tanultam-e a tapasztalások során, nem tudom, de már szeretnék egy kicsit pihenni, hogy ne gondoljak folyamatosan a mindennapi megélhetésre, a gyermekek egészségére, a családtagjaim elvesztésére, vagy, hogy a könyvem létrejöttét mi akadályozta meg.

Holott úgy érzem próbáltam segíteni, ugrottam szeretettel a viszonzás elvárásának kizárásával. Hol a hiba, ennyire „szeret” isten, hogy a problémák tömkelegét zúdítja rám? Vagy én értelmezem rosszul a kapott üzeneteket?

 

Egy drága kedves barátom egyszer azt mondta, hogy az élet cummpázások tömkelege, lehet ehhez fűzni valamit? Hát nemigen! Ugyanakkor a másik dimenzióba újra átéljük azt? Másoknak, magunknak okozott fájdalmas szituációk újra játszásával?

Nem tudok már semmit! Eddig szentül meg voltam győződve, hogy a másik világ határtalan szeretettel van az élővilág iránt, hogy OTT már nincs fájdalom. A földön lévők minél közelebb engedik magukhoz a spirituális érzéseket,- az isteni rezgéseket ima és meditáción keresztül, annál szeretettelibb életet élhetnek.

 

Ez a valóság, vagy csak lila hőbörgés az egész, azért, hogy a kihasznált, agyongyötört emberek valahogyan túléljék a megaláztatást, kizsákmányolást.

 

Annyi könyvet olvastam ezzel kapcsolatban, de sehol sem kaptam választ a miértjeimre, mindenki csak találgatott: ha átmész a másik dimenzióba, akkor –fogadnak, hangokat hallasz, ismerőseiden keresztül üzenetet adnak át. És ezzel nincs lezárva,- kezdődik egy új élet- látó lesz belőled, vagy halló, netalán telepata, és mindenféle csoda ember, valamiben kiemelkedően jó leszel, és így tudsz embereket manipulálni, vagy… így válik igazi segítő belőled. Semmi viszonzást nem várva. De? Csak akkor tudod ezt tenni, ha van egy másik jövedelemforrásod, és abból tudsz magadról és környezetedről gondoskodni, vagy- a hátad mögött áll egy ember, aki anyagilag tud támogatni. És hol marad a harmadik kategória?

 

Fűzi Erzsébet, a SPŐK közvetítője

www.spok.gportal.hu