Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Miért keltenek bennem örömkönnyeket az Őssejtek?

2009.09.13

F. E.  2008.06.19. 20:06

Minden perc, amit a Földön töltünk értékes tapasztalatokkal jár, ezért ki kell használnunk!

 

 

 

Ha azt mondom nem vagyunk egyedül, nem mondtam újdonságot, de súrolhatja az üres frázisokat. Eddig, ha a szeretetről hallottam, ugyanaz az érzés ébredt bennem, mint az előző fogalom, vagy kijelentés. Amióta a Spők megjelent a horizontomon, mert bevallom, nem én voltam az első kiszemelt "áldozat", hogy foglalkozzak velük, azóta az egész életem megváltozott, másképpen állok ha nem is az emberekhez, de a természethez mindenesetre más a hozzáállásom.

 

Szerencsémre egy nagyon jó barátnőm körül vettem először észre Őket, aki ugyanúgy oda volt az ismeretlen felfedezéséért mint én, ő is csupa kalandnak és misztériumnak vette a spirituális utazást.

 

Közben, akik időközben találkoztunk ezen a kalandos úton rájöttünk, hogy nemcsak a spirituális gondolatokkal törődők, de a materialisták is azzal a kérdéssel foglalkoznak mint mi: hogy honnan jövünk, merre tartunk, meddig vagyunk képesek gondolati energiánkat tágítani. A szellemi-, lelkierőnk miből táplálkozik, a szívünk vagy az agyunk a lelkünk középpontja-e?.

 

Meg akartuk találni a számunkra legmegfelelőbb képességet, hogy segíthessünk embertársainkon. Ezen a felfedezőúton végül öten maradtunk, és azon vettük észre magunkat, hogy minden héten alig várjuk a találkozást.  Az észrevételeinket megbeszéltük, hol csendesen, hol vitatkozva a  a szellemvilágról, álmainkról alkotott véleményeinket eleinte őszintén kimondtunk, a tisztaság általában elfogadja az őszinteséget! Ahogy telt, múlt az idő, szemléletünk megváltozott, mert képességeink így a közösségben felerősödtek, és mindnyájunkban elkezdett dolgozni az egó, az önös tulajdonságok elsőbbrendűségének kiemelése. Közben folyamatosan kaptuk a tanításokat, személyre szabott üzeneteket, amiből csekély információ jutott tovább a gondolati burkunknál, amit kevesen hallgattunk meg. 

 

Summa summárum a többiek lelkesedése lelankadt, egyénileg elkezdtünk fejlődni, kinőtték az aktuális témákkal foglalkozó Őssejtek üzeneteit! Megértettem egy ideig együtt kellett tapasztaljunk, együtt kellett az üzeneteket magunkévá tegyünk, hogy megfelelően értelmezzük, formálódjon így személyiségünk! 

 

Végül ottmaradtam egy könyvre való anyaggal, és három év fényképeivel (több lett, mint tízezer), amit értelmezni, rendszerezni kellett.   A világegyetem hatalmas tudása itt mikroszinten elég különlegesen mutatta meg magát, mert a lemorzsolódás szinte érthetetlen vitákból indult el. Soha nem tudjuk mi miért történik, mi a célja a láthatatlan világnak velünk, mert minden okkal történik, mert a spirituális út egy ideig többszemélyes, de vannak életszakaszok, ami csak egyszemélyes, és az akaratunk és kitartásunk sokat számít!

 

Szeretem az Őssejtekkel eltöltött időt, minden percét élvezek hiszen minden részsejtben egy misztérium, csoda található, és ami kimondhatatlan erővel tölt fel és bizonyossádot ad, hogy nem vagyunk egyedüliek a világegyetemben, hogy az élet folytatódik tovább a halál után, és tudom, az idő amit még itt a fizikai síkon eltöltök, csak rajtuk keresztül láthatom tisztán, rajtuk keresztül tudom értelmezni a mellettem lévőket és a környezetemben történő eseményeket.

 

Sok mindent tanultam tőlük, amit az előző írásaimban részben leírtam, de annyit tudok, hogy elsőnek meg kell tanuljuk szeretni önmagunkat, és hinni a képességeinkben, ezen keresztül a világban is könnyebb lesz megtalálni a helyünket. Mert mindenkire szükség van, mindenki hozzátesz a tapasztalásán keresztül a kollektív tudáshoz, bővíti az Akaskha könyvtárat.

 

A másik nagyon- de nagyon fontos dolog az, hogy a napos oldalt észrevehetjük a másik ember szemein keresztül, és nem kell mindig túlmisztifikálni dolgokat, mert ebben a világban is megtaláljuk a szépséget, boldogságot, harmóniát.         

 

Mindent humorosan fogjunk fel és sokat nevessünk, még akkor is, ha sírhatnékunk van, mert a nevetés olyan rezgésekkel tölt fel, mely Isteni Önvalónkhoz emel, hiszen az Őssejtek egy másik dimenzió üzeneteit közvetítik és átveszik ezt a szeretetrezgést és segítenek, ha nem is elkerülni a katasztrófát, de megértetni, hogy ez vagy az, az ember fiatalon, vagy több családosan miért kellett- vagy kell eltávozzon! Könnyebbé válik a mindennapjaink terhét vinni és a tudat, hogy nem vagyunk egyedül energiával kell feltöltsön és akaraterővel, hogy ne adjuk fel céljainkat, álmainkat, Mert minden percben, amit a Földön töltünk felfedezzük önmagunkat, és ez értékes tapasztalásokkal jár. Ameddig fizikai testben vagyunk tegyünk egészségünkért, lelkünk gazdagításáért, szellemi képességeink maximális felfedezéséért.

 

Szeretettel F.E.

 

http://www.spok.gportal.hu