Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Karma-

2011.11.13

Míg pár évvel ezelőtt még egyáltalán semmit sem hallottam a „karma”-ról, mostanában meglepően sok helyen ütköztem bele ebbe a kifejezésbe. Néha érdekes dolgokat, néha számomra egészen meghökkentőket hallottam róla. Egy fogalom, amit sokan, sokféleképpen magyaráznak. Talán mert nem a mi kultúránk része, hanem a számunkra misztikusnak számító Kelet vallási és filozófiai rendszerébe tarozó kifejezés, ezért nehezen megfogható számunkra, Nyugatiaknak. Ezért úgy gondoltam, hogy igazán azok tollából érthetjük meg, akik maguk is Keleten születettek, s emellett vették a fáradságot, hogy a mi számunkra is próbálják tolmácsolni saját kultúrájuk hitrendszerét.  

karma4.jpg

 

 

Sant Kirpal Singh (1894-1974) Indiában élő keleti Mester, aki az egyesült államokbeli és európai utazásai során sok hívet szerzett hazáján kívül is.

A Sant Mat tanításait frissítette fel és terjesztette el szerte a világon. Az ő gondolatain keresztül szeretném bemutatni a karma lényegét.

  

Részletek „Sant Kirpal Singh: KARMA az akció-reakció törvénye” című könyvéből:

 

            A „karma” kifejezés gyakran előfordul a különböző indiai filozófiai és vallásos írásokban. S valóban, oly sokszor idézik papok és prédikátorok, hogy sokan a karmát képzeletbeli kőnek tekintik, melybe belebotlunk a spirituális üdvözülés ösvényén. Mivel a kifejezés a Nyugat számára ismeretlen, ezért általában nem megfelelően, hiányosan magyarázzák. Az alacsonyabb szintű régiók mestereinek mindegyike a tettek általi kiszabadulásról beszél, anélkül, hogy a hozzá kapcsolódó kötöttség és annak gyümölcsei vagy eredményei felől kérdezne. Ez azonban részigazság és fél tudás.

 

            Az ember minden cselekedete, tudatos vagy sem, karmát képez, függetlenül attól, hogy rejtett vagy gondolat formájú stádiumban, mentális vibrálásként, szavakkal kiejtve vagy a fizikai tettel ténylegesen kifejezésre juttatva jelenik-e meg.

 

            Hogy az olvasó meg ne zavarodjon a karma kifejezéstől, legjobb, ha megértjük a szót helyes összefüggésében. Eredetileg a karma szó áldozati szertartásokat jelentett, rítusokban és jadzsnákat, melyeket a Szentírásokba foglaltaknak megfelelően mutattak be az emberek. Később azonban beleértettek mindenfajta erényt, társadalmit és öntisztítót, mint pl. igazságosság, tisztaság, önuralom, önmegtartóztatás, ahimszá, egyetemes szeretet, önzetlen szolgálat, a karitatív és emberbaráti cselekedetek minden fajtája. Röviden, nagy hangsúlyt helyeztek az „atamguna”-k kifejlesztésére, melyek célja a kedélyelme fegyelmezése, és a mentális energiák helyes irányba terelése a megkötöttségben lévő „atman” vagy lélek kiszabadításának magasabb célja érdekében.

 

            A karmák általában tiltott, megengedett és elrendelt karmákra osztjuk. Minden lealacsonyító és lefokozó karma (nashed) tiltottnak minősül, mivel a vétekben éles a bűn, és a bűn zsoldja a halál. Ezeket „kukarmák”-nak vagy „vikarmák”-nak nevezzük. A következők azok a karmák, melyek felemelők, és segítik az embert, hogy magasabb síkokat érjen el, mint pl. Swarag, Vaikuntha, Bahisht vagy Paradicsom. Ezek a „sukama” karma vagy „sukamák”, azaz olyan karmák, melyeket az ember jószándékú vágyai és törekvései megvalósításaként tesz. Mint ilyenek megengedhetők és megengedettek. Végül ott vannak azok a karmák, melyek teljesítése kötelező, ahogy az írások írják elő a különböző társadalmi osztályokhoz tartozó emberek számára. (A brahmanok vagy a papi osztály az írások tanulmányozásával és tanításával foglalkozik; a ksatriják vagy a harcosok rendje a védelmet szolgáló harccsapatok; a vaisják vagy azok, akik kereskedelmi és mezőgazdasági foglalkozásokat űznek és a súdrák, akik az előző három osztályt szolgálják.) Vannak karmák, melyek az ember különvöző életszakaszaihoz tartoznak, melyeket „ásrakáknak” nevezünk: brahmacsári, frihasztha, vánaprasztha és szannjászi. Nagyjából megfelelnek a tanulás, az emberré válás előkészületének, a neveltetés idejének; a családalapítás kötelességének, gondoskodás a hozzátartozókról; elfordulás az anyagi dolgoktól, lemondás a szerzetesi vagy remetei életszakaszban az erdő magányában mély meditációba merülve. Végül következik a spirituális zarándoklat, a szellemi megtisztuláshoz vezető utolsó fokozat: kiteljesedik, beérik az ember egész élettapasztalatának a gyümölcs, melyet továbbad embertársainak.  (Minden életszakasz 25 év, ha az élettartamot 100 évben határozzuk meg). Ezeket „nitja” karmáknak nevezzük, melyeknek gyakorlása egyserűen kötelező az ember hivatásában és az adott életszakaszában.

 

            Mint a morális életvitel kódexe, a karma törvénye értékesen járul hozzá az ember erkölcsi és anyagi jólétéhez itt a földön, és kikövezi az utat egy jövőbeli jobb élethez. Az emberi élet minden területén – világi; anyagi vagy gazdasági; vallási és spirituális, másképp a „Káma” (a vágyak elérése); az „Artha” (nyereség, gyarapodás és anyagi jólét); A „Dharma” (a világegyetemet fenntartó vallási és erkölcsi alap); és a „Móksa” (felszabadulás, üdvösség) fogalmai mutatják, milyen fontos szerepet játszanak a tettek vagy karmák. Természetesen a benső tisztaság jelenti a mozgatóerőt az ember törekvéseinek végső sikeréhez. Hogy a karmák meghozzák a kívánatos gyümölcsöt, azokat céltudatos, célratörő figyelemmel és szeretetteljes odaadással teljesítsük.

 

            Ezeken kívül létezik a karmának egy másik formája is, a „niskama” karma, vagyis amit kötöttség nélkül teszünk, nem kívánjuk annak gyümölcsét. Ez felülmúlja az összes többi karmaformát, melyek többé-kevésbé a kötődés forrását adják. Ez a típus kissé segíti az embert, hogy kiszabaduljon a karmikus kötöttségből, de nem a karmikus visszahatásból. Megjegyezzük azonban, hogy önmagában a karmának nincs semmiféle kötő hatása. Csak a vágyból született karma vagy a „kama” az, ami kötődéshez vezet. Ezért tanította Mózes, hogy „Ne vágykozz!, Buddha és a szikhek tizedik guruja, Guru Godind Singh is ismételten kihangsúlyozta a vágynélküliség szükségességét. Így a karma az összes emberi törekvés eszköze és egyben célja is. Karmával győzi le és haladja túl az ember a karmáját. Így a karma az összes emberi törekvés eszköze és egyben célja is. Karmával győzi le és haladja túl az ember a karmákat. Bármely kísérlet a karma törvényének megkerülésére épp annyira értelmetlen, mint saját árnyékunk átlépése. Valamennyi között a legmagasabb szintű a „nekharma” vagy a „karmarehet”. Ez azt jelenti, hogy a karmát az Isteni Tervvel összhangban végezzük, az Istenerő tudatos munkásaként. Másrészről pedig legyünk tétlenek a tettben úgy, mint a nyugvó pont az örökké forgó Életkerékben.

 

            Buddha is kihangsúlyozta az állandó törekvést és küzdést, hogy végső győzelmet arathassunk a karma törvénye fölött. A jelent meghatározhatja a múlt, de a jövő a miénk, mindegyikünk saját célratörő akaratától függően. Az idő végtelen. Úgy is tekinthetjük: a múlt elkerülhetetlenül a jelenhez vezet, a jelen pedig a jövőhöz. A karma csak akkor nem hat többé, amikor elértünk a legmagasztosabb szellemi állapotot, túl a jón és a rosszon. Ezen ideál megvalósításakor véget ér minden küzdelem. Innen kezdve felszabadulunk, és akármit teszünk, az minden velejáró kötöttség nélkül marad. Az örökké forgó Életkerék hajtóerejét a karmikus energiából nyeri. Ha maga ez az energia kimerül az óriási Életkerék megáll. Ekkor elérjük az idő és időtlenség metszéspontját, egy pontot, mely ugyan állandó mozgásban van, de bensőben mégis nyugalomban áll. A karma kulcsot szolgáltat az életfolyamatokhoz. Az emberi tudat lépésről- lépésre halad, mígnem az ember valóban fölébredt lény vagy Buddha lesz (A Megvilágosult vagy a Szent Fényt Látó).

 

            Néhány szóban: a karma törvénye hajthatatlan és kérlelhetetlen természeti törvény, melytől senki sem menekül. Ki mint vet, úgy arat – régi, megingathatatlan igazság. Ez a földi élet általános törvénye. Átnyúlik néhány felsőbb anyagi-spirituális régióba is, ezeknek a sűrűségi fokától és sajátosságaitól függően.

 

            A karma a legfelső elv. Felette áll mind az embernek, mind az isteneknek, mivel ez utóbbiak előbb vagy utóbb szintén uralma alá kerülnek. A természet különböző birodalmainak istenei és istennői sokkal több ideig szolgálnak mennyei szférájukban, mint az emberi lények; ugyanakkor nekik is testben kell legvégül inkarnálódniuk, mielőtt kiszabadulhatnának a születések karmikus körforgásából.

 

            Van-e erre gyógyír? Csupán a sors végzet puszta játékszerei vagyunk, és utunkat előre meghatározott rendben járjuk végig? A dolognak két oldala van. Bizonyos mértékig szabad akarattal rendelkezünk, amellyel irányíthatjuk utunkat, fölépíthetjük vagy szétrombolhatjuk a jövőnket. Sőt az élő jelent is nagymértékben alakíthatjuk saját előnyünkre. A Teremtőjével egylényegű lélekkel ellátván az ember hatalmasabb, mint a karma. A benne lévő Végtelen segíthet, hogy átlépje a véges korlátait. A cselekvési szabadság és a karmikus kötöttség pusztán két aspektusa a bensejében megtalált valóságnak. Csak a mechanikus és anyagi része alávetett a karmikus megszorításoknak. A valóság és élő lélek megvalósítja a veleszületett istenséget. Hogyan valósíthatja meg azonban a valódi és eredeti formát (szárup), az atmant? Ez az, amit sürgősen meg kell tanulnunk, ha a végtelen karmikus hálóból kiutat keresünk.

  

A szentek a karmákat három meghatározott kategóriába osztották: 

 

            1. Szamcsita: összegyűjtött és tárolt karmák, melyek messze visszanyúlnak az ismeretlen múlt inkarnációinak hosszú sorába.

 

            2. Pálabdha: vezettetés, sors vagy végzet, vagyis a szamcsita karmáknak azon része, mely egy ember élő jelenét képezi; senki sem kerülheti el, bármennyire is szeretné vagy próbálkozik vele.

 

            3. Krijamána: azok a karmák, amelyeket az ember szabadon megtehet jelenlegi földi létében, miáltal meghatározhatja jövőjét, legyen az jó vagy rossz.”

  

XIV. Dalai Láma (1935-) tibeti egyházfő, a tibeti emigráns kormány vezetője, Nobel-békedíjas. Dharmszalában (Észak-India) él, száműzetésben. Tőle a karmáról és szenvedésről szóló pár sort vettem alapul az összeállításomhoz. 

 

 Részletek „Őszentsége a Dalai Láma ősi bölcsességek, modern világ” című műből:

 

„Mivel úgy látszik, a karma bekerült mindennapi szókincsünkbe, talán nem fölösleges, ha némileg tisztázzuk ezt a fogalmat. Karma szanszkritul azt jelenti: "tett". Hatóerőt jelöl, amiből az következik, hogy tetteink jövendő események kimenetelét befolyásolják. Merőben téves feltételezés, hogy a karma valamiféle önálló energia, amely előre megszabja egész életpályánkat. Ki hozza létre a karmá-t? Mi magunk. Mindaz, amit gondolunk, mondunk, cselekszünk, áhítunk és elmulasztunk. Miközben például írok, maga a tevékenység új körülményeket szül, további eseményeket gerjeszt. Szavaim választ váltanak ki az olvasó elméjében. Bármit teszünk, az ok és okozat, előzmény és következmény egyben. Mindennapi életünkben az étel, amelyet megeszünk, a munka, amelyet elvégzünk, a kikapcsolódás mind-mind cselekvés - saját cselekvésünk - függvénye. Ez a karma. Ennél fogva nem tárhatjuk szét a kezünket, ha elkerülhetetlen szenvedéssel kerülünk szembe. A kijelentés, miszerint minden szerencsétlenség egyszerűen a karma következménye, egyenértékű azzal, hogy teljesen tehetetlenek vagyunk az életben. Ha ez igaz volna, semmi okunk sem lenne a reményre. Ezzel az erővel akár a világ végéért is fohászkodhatnánk.  

 

Ok és okozat megfelelő értékelése azt sugallja, hogy távolról sem vagyunk tehetetlenek, nagymértékben befolyásolhatjuk további szenvedéseinket. Az öregség, betegség és halál elkerülhetetlen, de - miként a negatív gondolatok és érzelmek okozta gyötrelmek esetében abban biztosan van szavunk, hogy miként reagálunk a szenvedésre. Higgadtabb, racionálisabb megközelítést is magunkévá tehetünk, ha akarunk, és ezen az alapon mérsékelhetjük a szenvedés hatását. De ha tetszik, egyszerűen siránkozhatunk balsorsunkon. Ám ha így járunk el, elcsüggedünk, emiatt zavaró érzelmek bukkannak fel, és lelki nyugalmunk odavész. Ha nem tartjuk féken azt a hajlamunkat, hogy negatívan válaszoljunk a szenvedésre, akkor negatív gondolatok és érzelmek forrásává válik. Világos kapcsolat áll fenn tehát a szenvedés értelmünkre és érzelemvilágunkra, gyakorolt hatása, illetve az önfegyelmünk között.

  

A szenvedéssel kapcsolatos alapvető beállítódásunk erősen megszabja, milyennek tapasztaljuk. Képzeljük el például, hogy két ember ugyanabban a gyógyíthatatlan daganatos betegségben szenved. Csak az különbözteti meg őket, ahogyan helyzetüket felfogják. Az egyik páciens úgy látja, el kell fogadnia, és lehetőleg lelkiereje gyarapítására kell felhasználnia. A másik fél elkeseredik, szorong a jövője miatt. Bár fiziológiai tekintetben talán mindketten teljesen egyformán szenvednek, valójában lényegesen eltér a betegséggel kapcsolatos élményük. Az utóbbi esetben a fizikai szenvedést a lelki gyötrelmek járulékos fájdalma súlyosbítja.

 

Ez arra enged következtetni, hogy nagyrészt saját magunktól függ, milyen mértékben érint bennünket a szenvedés. Létfontosságú ennélfogva, hogy megfelelő nézőpontból szemléljük a szenvedés élményét. Ha közelről figyelünk egy bizonyos problémát, jellemzően egész látóterünket betölti, hatalmasnak rémlik. Ha viszont némi távolságból tekintünk rá, automatikusan más dolgokkal összefüggésben vizsgáljuk. Ez az egyszerű mozzanat óriási változást eredményez. Észrevéteti velünk, hogy bár az adott szituáció valóban tragikus lehet, még a legszerencsétlenebb eseménynek is számtalan vonatkozása van, sok különféle szögből közelíthetünk hozzá. Nagyon nehéz - vagy éppenséggel lehetetlen - olyan helyzetet találni, amely bárhonnan nézve egyformán sötétnek látszik.

  

            Ha tragédiák, szerencsétlenségek szegélyezik utunkat - amire bizton számíthatunk -, hasznos lehet összehasonlítást tennünk egy másik eseménnyel, emlékezetünkbe idézni egy hasonló vagy még rosszabb helyzetet, amely ha nem is bennünket, hát előttünk másokat ért. Mihelyt figyelmünk súlypontját önmagunktól mások felé toljuk el, felszabadult érzést tapasztalunk. Amíg önmagunkba süppedünk vagy túl sokat emésztjük magunkat, hajlamosak vagyunk felnagyítani szenvedésünket. Ha viszont mások szenvedésével összefüggésben tekintünk rá, kezdjük észrevenni, hogy ahhoz képest egyáltalán nem is elviselhetetlen. Ez képessé tesz arra, hogy sokkal könnyebben megőrizzük lelki békénket, mint ha minden más kizárásával saját problémáinkra koncentrálnánk.”

 

 

--Mikolta--