Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Karácsonyi ajándékok egy gyermekotthon lakóinak

2010.01.06

 

  

December elején, mint már több éve mindig, jótékonysági felhívást tettünk közzé, és szervezkedni kezdtünk azért, hogy karácsonykor ismét meglephessünk ajándékokkal olyan gyerekeket, akik otthonban élnek, családtól távol töltik az ünnepet.

 

A felhívásunkra bár nem túl sokan jelentkeztek, mégis, karácsonyig nagyon sok ruhanemű, játék, édesség, és valamennyi pénz is összegyűlt.

Igazán sajnálom azt, hogy sok ember szíve nem nyílt meg, annak ellenére, hogy konkrét helyre, személyesen vittük el az adományokat. Egy tábla csoki, régi könyv, használaton kívüli játék, egy csomag ceruza….ezek mind olyan dolgok, melyek összegszerűen nem nagy értékek, de a gyerekeknek csodás ajándék!!!

 

Figyelem az embereket, s az élettől, az univerzumtól, mindent elvárnak, mindent szeretnének megkapni, de a másik oldal, az ADÁS energiája, csodája, nem működik náluk! S ez sajnálatos….Fel kellene ébredni már……

 

Mi felébredtünkJ

Lelkesedtünk, gyűjtöttünk, leveleztünk, telefonáltunk, s karácsony első napján szakadó esőben indultunk útnak Nyírszőlős felé, hogy a sok adományt elvigyük, átnyújtsuk a gyerekeknek.

  

Kép                                   Kép

       Az otthon fenyőfája                                                          Betlehem

 

 

Délelőtt 10 órakor érkeztünk, a nevelők és a gyerekek nagy izgalommal vártak minket.

 

Bepakoltunk a zsákokba, dobozokba gyűjtött ruhaneműt, melyet majd a felnőttek szétválogatnak, és mindenképp hasznosítani tudnak az otthonban élő gyermekek és fiatalok részére.

 

A pénzből, amit kaptunk, olyan hasznos dolgokat vettünk, melyeket a felnőtteknek adtunk át, és az óvodai, iskolai munkában tudnak hasznosítani: kifestők, ceruzák, színes ceruzák, vízfestékek, zsírkréták, füzetek, ecsetek, gyurma stb.

 

A sok adományokból sikerült válogatnunk minden gyereknek személyes külön ajándékokat is.

Az otthon nappalijában gyűltünk össze, és láttuk az izgalmat, a várakozást a gyereke szemében.

Mindenki megkapta személyes ajándékát, kisebb lányok babákat, kisebb fiúk autókat. Nagyobb fiúknak cd-ket írtunk, könyveket, sakkjátékot vittünk, nagyobb lányoknak hajvasalót, szépítő szereket, kulcstartókat, plüss állatokat.

 

Vettünk gyümölcsöket, és kaptunk még sok kiló szaloncukrot is, melyet ugyanúgy megkaptak a kis védencek.

 

Az ajándékok átadása után a kis lakók előadtak nekünk tornamutatványokat, táncokat, énekeltek, verseltek. Nagyon aranyosak voltak.

 

Volt, aki bújt hozzánk, voltak, akik meséltek arról, miért is kerültek be az otthonba, hogyan is élnek itt.

 

Bár a gyermekek kora eltérő, mégis a jelenleg benn élő 16 gyermek jó csapatot alkot a meglátásunk szerint. A nagyon istápolják a kicsiket, játszanak velük, felügyelik őket.

 

A gyerekek viszonya a nevelőkkel nagyon családias, ragaszkodnak, hallgatnak rájuk.

 

Mi is kaptunk a lakóktól ajándékot. Köszönetképpen a fenyőfára akasztható ezüst és arany színű angyalkákat készítettek, melyet nagy örömmel fogadtunk.

 

Később megnéztük az otthont. Egy hatalmas családi házból van kialakítva, hozzá is építettek, így egy kényelmes és kellemes közeg, légkör tudott létrejönni.

Konyha, étkező, nagy nappali, a gyerekeknek szobák, óvodai helyiség, fürdő.

 

 

Kép               Kép            Kép

 

A nappali egy része                  Óvodai rész                                Ünnepvárás

 

 

Hamar eltelt az idő, megérkezett az ebéd, így elbúcsúztunk mindenkitől és sok szeretetet, angyali energiát hagytunk ott, hiszen ezeknek a kicsiknek és nagyoknak hatalmas szükségük van erre!

 

Szívből köszönjük mindenkinek, aki érezte belül a késztetést, hogy adni kell, tenni kell, aki támogatott minket ebben az ügyben akár anyagilag, akár szellemiekben is!

Nem csak mi, hanem a gyerekek hálája is elér mindenkihez!

 

Az otthonban is jelen vannak és segítenek az angyalok, itt a bizonyíték a falon:

 

Kép  

 

 

A készített fotókon rengeteg fénygömb van, így szeretet gömbök körbeveszik a gyerekeketJ

 

Az idei évben újra elmegyünk majd a gyermekotthonba, talán még hamarabb, mint karácsony………J

 

Angyal