Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Értekezés a meditációról

2008.12.20

 


"Az emberi öntudatnak színvonala nagyon különböző. Az öntudati állapotnak végletei között számtalan fokozat van.

Az ezoterikus munkával azt akarjuk elérni, hogy öntudatunkat a lehető legmagasabb fokra fejlesszük, és azon állandósítsuk is. Ennek elérését szolgálja az okkult tudományos meditáció.

A sors keresztjét hordozó ember a sötétségben tapogatódzik és csak szenvedések, és hosszú életek árán szerzett tapasztalatok segítségével kezd lassan ébredezni.

Az az ember, aki megértette, hogy a személyisége nem valóság, hanem káprázat, öntudatosan rálép az úgynevezett belső ösvényre, és öntudatosan fejleszti annak fokozatait, amíg sikerül neki teljes öntudattal átlépni a ki nem nyilatkoztatott világ küszöbét.

Így kell értelmezni azt a Krisztus-i mondást, hogy, aki nem lép át a "tű fokán" nem léphet be "Isten országába".

A meditációs gyakorlatoknak éppen az a célja, hogy megtanuljunk a "tű fokán" átlépni. Ezt csak úgy érhetjük el, ha keresztül megyünk (képletesen) a "misztikus halál" kapuján, amikor ugyanis levetünk magunkról minden anyagi vonatkozást, alsó ÉN-ünket (személyiségünket) és így a személyiségünket átváltoztatva, megtaláljuk a magasabb ÉN-ünket, mely lényegünk magva és vezetője.

Ez a folyamat egy belső átélés kell, hogy legyen olyan formában, hogy meditálás közben kizárjuk tudatunkból a külvilágot, annak hiúságait, anyagias vágyait, csábításait, hibáit és visszavonulva Felsőbbrendű ÉN-ünkbe, eggyéválunk a bennünk latensen jelenlevő krisztusi erővel, Krisztussal.

Ez egyszersmind "Isten országa" is, melyet a mustármaghoz hasonlít Jézus (Márk IV. 32-ben), mely ugyan a legkisebb, de ha földbe vettetik és felnő, minden veteménynél nagyobb lesz és az égi madarak fészket raknak alatta.

Ha nem volnánk annyira a földiekbe bonyolódva, akkor értenénk az isteniekhez és tapasztalnánk valamit a "mennyei" szemlélődésből is.

Miután Isten mindenütt jelen van, meg kell, hogy tudjuk találni valamelyik aspektusában.

Ezért kell a legnagyobb akadályt lebontanunk, mely az Ô hozzá elvezető utat elzárja, és ez a személyiségünk, a "Persona".

Ennek az átváltozásán, lebontásán munkálkodunk meditáció alatt. Ha a fejlődést nem szolgáló, személyes vágyat és titkos óhajt feláldozzuk Istennek, akkor őt nem testben, hanem lélekben és igazságban imádjuk, amint ezt János ev. jelzi a IV. 24-ben.

Ha ezt elértük, minden önzetlen kérésünk meghallgatásra talál.

Máté mondja a VII-ik vers 8-ik sorában: "minden kérő megnyeri azt, amit kér és minden kereső megtalálja amit keres és a zörgetőnek megnyittatik".

Isten tehát mindig kész arra, hogy magához emeljen, ha személyiségünk falával nem zárkózunk el előle. A meditáció tehát olyan út, melyen kívülről befelé haladunk. Kapuja a koncentráció: figyelmünk összpontosítása és fegyelmezése tehát cselekvés, öntudatos ébrenlét. Ez átsegít az elmélyülésbe, a tulajdonképpeni meditációs állapotba, mely öntudatos félálom, tehát itt a mentálunk ki van kapcsolva és a gondolkodás zűrzavara le kell, hogy legyen küzdve, hogy kezdetét vehesse a szellemi szemlélődés.

Magasabb foka a kontempláció, amikor gondolataink háborgása teljesen elcsendesül és beáll az öntudatos álom állapota: csendesen, magunkba mélyülve egyesülünk a szellemi világgal. Ez tehát önmagunk által előidézett TRANSZ-állapot.

Még magasabb foka az illumináció: az anyagtól való teljes felszabadulás, minden vágy kialvása, ez azonban nem megsemmisülés, hanem az örök megdicsőült életnek és boldogságnak a szemlélése és átélése.

Máté evangéliuma 10-ik versének 39-ik sorában, Jézus így szól: "aki életét megtartja, elveszti, aki elveszti én érettem, megtalálja azt". Jézus utal tehát a misztikus vándornak erre az útjára, amelyen az ezoterikus tanítvány a külvilág kísértéseit felismerve, azokról lemond, és befele fordulva megismeri belső szellemi életét.

Amilyen mértékben sikerül tudatunkból kizárni a külvilág hiábavalóságait, olyan mértékben tárul ki lelkünk, szellemünk a tiszta szellemi hatások számára.

Az adoráció állapota egyenlő az úgynevezett "uniomistica"–val, melyben a karma szétfoszlik, és szellemünket betölti az objektív megismerés teljessége, ami egy téren és idôn kívüli állapotot jelent. Ebben az állapotban az asztrális és mentális emóciókat leküzdöttük és a nagy "csend", a mélységes nyugalom árad el belőlünk. Ha éberséggel befelé hallgatózunk, meghalljuk azt a belső hangot, amelyet mi okkultisták a "Csend hangjának" nevezünk.

Amikor a meditációs utat magyarázom, az evangélium tanításaira hivatkozom, mert igazolni óhajtom, hogy igenis az ezoterikus iskola "Út Krisztushoz", hiszen az egész folyamat, a meditáció útján való felfejlődésünk krisztusi tanításokon alapszik, csak jól meg kell őket érteni.

A meditációs gyakorlatok helyére nézve szintén evangéliumi tanításra hivatkozom. Jézus többek között ezeket mondta: " Te pedig, mikor imádkozol, menj be a te titkos házadba és ajtód bezárva, imádjad a te Atyádat, aki titkon van: és a te Atyád, aki titkon van, megfizet neked nyilván" (Máté ev. 6/6). Jézusnak ez a tanítása egyrészt utal arra, hogy elmélyülés céljából vonuljunk vissza a mi csendes zavartalan magányunkba, bezárva érzékszerveink ajtaját a külvilág hatásai előtt.

A fentiekből kitűnik, hogy az okkultizmus és minden, ami vele összefügg, a legtisztább fehér mágia, melyet Krisztus tanított. Az erre vonatkozó tanítások egész tömkelege, mint okkult gyöngyszemek vannak a Szentírásban elrejtve. Célunk az, hogy ezeket a gyöngyszemeket megtaláljuk, kibányásszuk, megértsük és magunkban asszimiláljuk, feldolgozzuk. A gyakorlatok lassú, de komoly kitartó törekvés mellett, biztosan sikerre vezetnek, mert ez az evolúció, a fejlődés célja a pionírok, az úttörők számára. A haladás a szellemi ösvényen azonban teljesen egyéni, tarthat néhány hónapig, több évig vagy egy egész életen át, míg az első eredmény mutatkozik. Attól függ, ki hol áll fejlődésének fokozatán.

A gyakorlatokat légzési gyakorlatokkal kezdjük, majd koncentrációs gyakorlatokkal folytatjuk, míg beevezünk az igazi elmélyülésbe.

Jeladásunkat belső élményeink szerint ellenőrizhetjük, ezek jeleiből tudjuk meg, hogy jól meditáltunk-e vagy sem. Gondolatainkat kicserélhetjük egymás között, hiszen kölcsönös diszkrécióra adott becsületszavunk kötelez.

Misztikus ösvényen szerzett bizonyosságok azt a biztos tudatot nyújtják nekünk, hogy igenis van egy túlvilági társadalom, melyhez tartozunk, ez az "Isten-országa", a szellemi és örök princípiumok világa, továbbá, hogy Isten-országához lassan, de biztosan közeledünk és ennek felismerése bizony semmiféle földi örömhöz sem hasonlítható boldogság.

Ehhez csupán befelé fordulás, állhatatos, soha meg nem szakítható gyakorlás szükséges kapcsolva a magasrendű etikai élettel, melyre köteleztük magunkat, és amely az önzetlenségből fakadó szeretet szolgai munkájában jut kifejezésre, amivel aztán a csakrák fejlesztése párosul.

A szellemi felszabadulás, az Unió-misztika átélésének csodálatos tartalmát, megrendítő nagyszerűségét emberi szavakkal nem lehet kifejezni.

Képzelhető-e magasabb élmény élő ember számára, mint eggyé válni a bennünk szunnyadó Krisztussal, megismerni a láthatatlant, a mindenütt jelenlévő isteni erőket, a szeretetnek, bölcsességnek, szépségnek és az életünknek ki nem apadó forrásait, megismerni azt, Aki mindenhol jelen van, megismerni a "kenyeret", amely minket éltet és táplál. Ez az a "kenyér", amelyről János ev. 6/57-ben van szó, az a kenyér, mely a "mennyből" száll alá és "miként engem az élő Atya küldött és én az Atya által élek, aki engem eszik az is él általam".

Nincs más út. Az anyagvilágon keresztül kell törtetnünk, át kell hatolnunk irdatlan bozótján vigyázva, hogy el ne tévedjünk, mert ha eltévedünk nagyon nehezen fogunk kijutni a világosságra."

 

www.vegzet.hu