Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vigyázzatok magatokra!

2008.04.10

„Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék a mámortól, részegségtől, vagy a megélhetés gondjaitól; és hirtelen lepjen meg az a nap, mint valami csapda, mert úgy fog rátörni mindazokra, akik a föld színén laknak.”

Lukács evangéliuma 21:34-35

 

Egy ide illő részlet a Karma és Kegyelem anyagból:

 

„Nincsen az életnek sem örömben, sem szenvedésben elvetnivaló, felesleges élménye, nincsen egyetlen egy eldobandó érzés, megölni való vágy sem, mert ha most a lélek ezeket az igazság világosságánál nem vizsgálja, és még nem érti, azt majd a jövő megmutatja a maga tanulságaival az életben.

 

A vágyakat semmi estre sem szabad megölni, legfeljebb félreállítani. Mert hogyha megölitek azokat a vágyakat – melyek a jelen helyzetben beteljesedésük esetén nem hoznának kívánatos eredményt –, ezek csak a jelenben látszanak meghalni, a jövőben újabb vágyakat termel belőlük a lélek, amelyek magukat mindenáron kiélni igyekeznek.

Mert az érzések szintén élni akarnak, legyenek azok jók vagy rosszak. Hiszen a rossz érzések is úgy támadtak a lélekben, hogy a lélek azokat egy előző létezésben félreállította, vagy éppen megszerezte, s azok mint rossz hatások ott élnek a lélekben.

Mivel így a lélek rosszal van terhelve, ezeknek a rossz érzéseknek napfényre kell kerülniük, hogy ezeken keresztül a figyelő szellem megláthassa azokat a kudarcokat, amelyeket ezek eredményeznek, s megszégyenüljön; és amikor megszégyenül, abban a szégyenérzésben és abban a belátásban, hogy helytelen dolog volt azokat az érzéseket létrehoznia és magába táplálnia, elégnek és megsemmisülnek azok.

 

Mert ameddig az ilyen érzések szóhoz nem juthatnak, ameddig nem élhetik ki magukat, addig ott élnek és a lélek erőiből táplálkoznak, mint az élősdiek. Miattuk nem képes a jó, a hit, a bizalom, a reménység terjeszkedni, s nem képes a léleknek azt a részét magának meghódítani, ahol ezek a rejtett érzések lappanganak, és mint gonosz betegségek bujkálnak a tudat alatt, a tudat előtt, és a felfelé emelkedés, a megtisztulás és megigazulás lehetőségét gátolják.

 

Ezért van a földön megengedve a rossznak is a kiélés lehetősége; ezért van adva a bűnbocsánat, hogy amikor a lélek elfáradt a rossznak a követésében és a rossz eredményének elszenvedésében, meggyógyuljon a rosszból, a gonoszból azáltal, hogy a saját belátása folytán forduljon el mindattól a tökéletlenségtől és helytelenségtől, amit addig jónak hitt.

 

Mert az embert nem az Isten bosszúállása, vagy kérlelhetetlen és kegyetlen igazság, hanem a saját lelkében rejlő törvény kapcsolja azokhoz a létrejött és magával hozott eszmékhez, gondolatokhoz és érzésekhez, amelyeket a múlandó világba kivetít.

 

Vannak dolgok, amelyeknek rendezésére csak évszázadok múlva nyílik alkalom, hogy egy felhőt, egy fájdalmas emléket eltörölhessen az ember, mert ameddig az nincs eltörölve, bármennyire is elfelejtkezett róla, azok a felhők itt maradnak a lelkén, hiába beszél megbocsátásról, elintézésről, mivelhogy az Isten megbocsátja az ember bűneit.

 

Mert a megbánással Isten valóban megbocsátja az emberek tévedései, bűneit, hibáit, és elfedi azokat a sebeket és szakadékokat, amelyeket az ember saját életével, az ő elveinek és elgondolásainak érvényesítése által hozott létre; elfedi annál inkább, mert amikor a lélek elköveti ezeket a bűnöket, akkor még nem rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyek ezeket kisimítaná, vagy betölthetné, tehát semlegessé tenné.

 

Isten a megbánt bűnöket és tévedéseket, s az ezek nyomán keletkezett fájdalmakat és réseket betölti az Ő kegyelmével, és ideiglenesen átadja a fejlődés törvényének javulás útjára térő lelket!”

 

 

Nagyon fontos dolog, hogy amikor meghalunk tiszta fejjel menjünk át, ugyanis a másik világban és érződik a hatása annak a pillanatnak, amelyikben ért minket a halál.

Sajnos annyira tud minket befolyásolni, hogy vagy a lelkünkben hagy olyan nyomot, hogy évtizedek (vagy századok!) kellenek annak a feldolgozásához, vagy egyszerűen nagyon sokáig leszünk egy különleges állapotban, mire abból nagy nehezen ébredésre kerülünk nagyon sok idő elmúlik itt a fizikai síkon, így a lehetőségeink is korlátozottabbak lesznek.

Igaz segítenek minket angyalok, hogy felébresszenek, de akkor is hosszú időbe telik, mire újra igazi szellemi öntudatra ébredünk.

Miután az „utolsó idő munkásai” vagyunk, és közel áll hozzánk a korszakváltás, amit sokan dimenzióváltásnak, vagy rosszabbul értelmezve világvégének mondanak (ezeknek üzenem, hogy a világvége érdeklődés hiányában elmarad!), valóban sok embernek lehetséges, hogy ez az utolsó élete, amit ezen a síkon tölt, és halála után Isten Törvényének megfelelően egy másik helyre születik vissza.

Erről bővebben a honlapomon  A föld jövője, a "világvége" misztériuma címmel írtam.

Tehát fontos, a tiszta fej. Így vigyáznunk kell rá, ha esetleg betegek leszünk, hogy ne tompítsák le a tudatunkat orvosságokkal, esetleg morfiummal az utolsó időben, de erre most ne is gondoljunk, mert mi nem akarunk és nem fogunk betegek lenni.

 

Sokan rosszul értelmezik a kiélés fogalmát.

 

Valóban meg van engedve a kiélésnek minden lehetséges változata, ami azt jelenti, hogy ha vágyunk valamire azt megkapjuk minden vonzatával együtt.

Én is szerettem volna motort magamnak, és kapta. Ja, hogy volt 6 motorbalesetem és egy halálközeli élményem is hozzá? Hát igen kérem, mindent meg kell tapasztalni, így nem csak a jó oldalát kapjuk meg, hanem mindent, ami hozzá tartozik!

Tovább „élezve” a dolgokat még egy kicsit példálózok. Szeretem a fiúkat, lányokat, hajszolom az élvezeteket? És közben aids-es lettem és meghalok? Hát igen kérem, minden benne van a megtapasztalásban. Verekedtem, mert tetszik nekem? Közben összevarrták a fejem, vagy kést vágtak belém? Hát igen, adok – kapok, tapasztalok…

 

De ami fontos most a számunkra, hogy ezekben az időkben az igazi spirituális embernek már nem szabad ezeknek a fizikai élvezeteknek olyan szinten hódolni, ami felborítja a normális egyensúlyt.

 

Lehet csajozni, fiúzni egy bizonyos határig, vagy társaságban minimális alkoholt fogyasztani, főleg ha még fiatalok vagyunk, mert ezeket meg lehet, vagy kell tapasztalni.

Itt kihangsúlyozom a fiatalságot, mert idősebb korban közeledve mondjuk 7 x 7 azaz 49 éves határ felé, már le kell tudni tenni ezeket a dolgokat, ugyanis törvényszerűen ilyenkor már a gyökércsakra energiáját fel kell tudni emelni a szívünkhöz, vagy még magasabb szintre, és már az eszünkkel kell gondolkozni, vagy jobbik esetben a harmadik szemünkkel kell látni és érezni.

28 éves korunkban már megérint minket a spirituális érettség egy fokozata, de a mai fiatalok (indigó – kristály gyermekek) akik már segíteni jöttek le a földre, a fizikai síkra minket „öregeket”, szülőket, barátokat, Ők már sokkal hamarabb érettebbek szellemtanilag!

 

35 éves korunkban, ha még nem tértünk rá a szellemi útra sok figyelmeztetést kapunk, véletlen dolgok történnek velünk. Igaziból a véletleneket hívhatnánk útjelzőknek, melyet a szellemvilágból kapunk a segítőkön keresztül, vagy hívhatnánk Isten láthatatlan jócselekedeteinek.

 

42 éves korunk már komoly karmikus erővel bír, ha addig nem komolyodtunk meg, akkor már erősebb a figyelmeztető jelzés, jöhetnek komoly betegségek (megjegyzem ezek már 35 éves korban beindulnak sok esetben rákos, és egyéb betegségek alakjában), vagy ha értetlenek lettünk feladatunk – küldetésünk végrehajtására, akkor egyszerűen levesznek minket az élet „színpadáról”, hogy ne zuhanjunk spirituálisan mélyebbre, vagy ne éljünk haszontalan, céltalan életet.

 

Honnan tudod, hogy dolgod van a földön? Onnan, hogy még élsz!

 

Persze ennek ellentmond például a sok alkoholista, szoknyavadász (és még hosszú a sor) hosszú élete, de nekik a sors újra és újra felkínálja azt a lehetőséget, hogy egy új életet kezdjenek. Ők nagyon alacsony szinten állnak még, és tanulniuk kell, nekik esetleg semmi más életfeladatuk sincsen, mint mondjuk egy adott életben lemondani az élvezetek hajszolásáról! Foglalkoztam egy időben alkoholisták halálközeli élményeivel, és észrevehető volt az elbeszélésekben, hogy egy ismeretlen erő visszaküldte őket, hogy javuljanak meg, kapnak lehetőséget a sorstól egy új életre, és amikor véglegesen kijózanodtak, letették a poharat, és józan életet kezdtek el élni! (Jó, persze segítséget kaptak, ilyen volt például az Anonim Alkoholisták egyesülete, mely nagy segítséget ad a gyógyulni vágyóknak)

 

Az élet minden pillanat lehetőséget ad a javulásra, hisz ez a cél. A múltból el kell tenni a tapasztalatokat, nem szabad semmin se elkeseredni. A jövő még nem a miénk, lehet, hogy meg se éljük. A jelenben kell élni, a jelent kell megszentelni.

Példát kel tudni mutatni az életünkkel, sok tanító esetében is sokszor nem azt kell nézni, hogy mit tanít, hanem azt, hogy hogyan él. Például ezért is tartom jónak a papi nőtlenség feloldását, ha ez sikerülne, mert akkor a pap a saját családjának nevelésével példát tudna mutatni híveinek. Ha egy tanító (vagy egy pap) kiáll, mondjuk részegen előadást tartani, akkor Ő még azon a spirituális szinten van, és még sokat kell neki tanulnia.

 

Én a saját példámból tudom, hogy én tanulva tanítók, ami azt jelenti, hogy évek folyamán sorra felismertem tanításaim alatt a saját kisebb – nagyobb hibáimat, és sorban kijavítottam, vagy még folyamatosan dolgozom a saját projektemen.

De addig, amíg a komolyabb hibáimat nem tudtam letenni, addig nem is juthattam tanítási lehetőséghez. Sok szellemi tanító nem is tudja, hogy ilyen felelősség másokat lelki – szellemi dolgokra tanítani! Ha hibázunk, akkor a következő életünkben a fizikai testünkbe leszünk zárva úgy, hogy kívülről nem tudnunk majd megnyilvánulni, magyarul örültek vagy hülyék leszünk. Ha komolyabb szellemi bűnöket követünk el, akkor ez már ebben az életben is utolér minket, amire sajnos már van példa a tanítók között!

 

Fontos, hogy a jelen minden pillanatában önmagunk legyünk, és minden szenvedélybetegségtől mentesek, mert ráadásul ezek azok a húzóerők, melyek újra és újra követelni fogják a visszaszületést erre a síkra, pedig egyszer már jó lenne kitörni a számszárából, abból az életkerékből, mely folyamatosan vissza és visszahúz minket erre a földre.

 

Érdekes, hogy ha egy „nyugati” ember a halálra gondol, akkor így sóhajt fel:

„milyen kár, hogy egyszer meghalunk!”, míg egy „keleti ember háta mögött a számszára (életkerék) tudásával így sóhajt fel: „milyen kár, hogy sose halunk meg”

 

Gondolatom zárásaként egy verssel zárom ezt az írásomat:

 

A „Mélységből”. Ady Endre, modern költőnk szellemének médiumi megnyilatkozása 1941-ből.

 

 

 

De profundis

 

 

Halottas párnámra boldogan tettem le ezt az

Elfáradt, megkínzott fejet

És vártam a Semmit!

A nagy Éjszakát, az örök feledést,

Az Enyészetet!

De az üvegszemű csontember

Kaján vigyorral a koporsómra ült.

Koporsóm elé befogva hat varjú

Károgva repült velem

A világűrön át!

Azóta itt vagyok.

Tudjátok mi van itt?

Köd, sűrű, szürke köd.

S én árnyék lettem árnyékok között.

Éjfélkor kísértő kósza lélek lettem,

Akiket szeretettem, én is felkerestem!

S akiket öleltem

Gyönyörosztó hévvel,

Menekülnek Tőlem!

Menekülnek tőlem hideglelős félsszel,

Pedig én élek!

Járom az árnyak bús kálváriáját,

Viselem Krisztusnak töviskoronáját.

Hát nincs menekvés?

Nincsen irgalom?

Engedjetek hát

Valóban meghalnom!

 

                                              --Seng--