Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


DUÁL – TÖRVÉNY

2019.02.28

DUÁL – TÖRVÉNY

dualtorveny-01.jpg

Egyik legfontosabb törvény a karma törvénye mellett, és „párhuzamosan” dolgozik, függetlenül a karma törvényétől. Szellembukásunk egyik fő gondja volt, amikor kettészakadtak a szellemi lények, a Bibliában képletesen Ádám – Éva példájával említették, és Éva volt, aki a kígyó a csábításának nem tudott ellenállni, és evett a tudás fájáról, és emiatt lettünk száműzve az édenkertből.

Valóságban a szellemi lényünk elfogadó fele volt kíváncsi a sötét erő csábító trükkjeire, és így jöttünk le egy napkörrel lejjebb, és ragadtunk itt. Az elfogadó részt hívjuk mi a női résznek, így a nőkön keresztül történt a bukás…  és kevesen tudják, de a nőn keresztül is tudunk csak felemelkedni!

E azért kijelenthető nyugodtan, hogy nincs kettő egy nélkül, így ebben a bukásban az adó (férfi) résznek is jutott szerep, mint a mellékelt ábra mutatja! J

A három törvény, amelyet az elsődöknek (első teremtett szellemcsoport) követniük kellett, a következő volt:

1. Az értelem törvénye, hogy Istent elismerjék, hogy az ő létezésének tanúi legyenek; ehhez kapták az intelligenciát.

2. A duál-törvény, amelyet a szellemnek a szellemhez való viszonyában kell megtartania; erre a célra kapták a szeretet tulajdonságát.

3. A rotáló alkotóerőt kellett követniük, amihez a szabad akaratot kapták, hogy Istent elismerjék. Hogy lehetett volna Őt el nem ismerniük, akinek szeretetéből és akaratából, akinek szelleméből szellemileg teremttettek, aki életre hívta őket, és aki nekik; intelligenciát adott? Hogyne ismerték volna el Őt, akinek fényét és világosságát mindenhol látták? Elismerni igen, de megérteni nem bírták Őt, mert ez intelligenciájuk további nevelésétől és képzésétől függött.

Meg kellett tanulniuk Őt megérteni és felfogni, hogy saját intelligens munkájuk révén eggyé lehessenek Vele; e fejlődés eszköze intelligenciájuk volt. Mit kell érteni a szellemről szellemre ható duál-törvény alatt, amihez a szeretet adományában részesültek? Ezt az emberek előtt csakis a logika erejével tudjuk felfoghatóvá tenni, mert az ember mérhetetlen távol van a bizonyítékok körétől.

Az elődszellemekbe a gőg gondolata lopta be magát, az a gondolat, hogy Istennel egyenlőkké legyenek, hogy ellenrotációt, új mozgást kezdjenek, kettősségükből kilépjenek és mint Isten, önálló ént képezve istenként, önállóan, maguk teremtsenek. Az első ballépés intelligenciájuk, gondolkozásuk túlfeszítéséből állott, amennyiben Istent el akarták érni.

A törvény második megszegése az volt, hogy a „duálviszonyból” kiléptek, amennyiben az őket egyesítő fluidikus köteléket teremtésre, sűrítésekre akarták felhasználni. Már most ahelyett, hogy kiáramlásaikat vagy fluidjaikat az alkotó rotáló mozgásnak engedték volna át, visszatartották azokat, koncentrálták erejüket önmagukban és miként Isten, abszolúte, önmagukból akartak teremteni.

Ezzel a duál-törvényt megszegték, aminek következtében az őket egyesítő kötelék a túlfeszítés és túlingerlés folytán megszakadt és ezzel mindegyikük két külön félre, t.i. egy adó és egy elfogadó szellemre oszlott

Gondolnivaló, hogy a mélyen bukott szellemek milyen nagyon nehezen találnak egymásra. Évezredek, sőt évmilliók tűnnek le a múlandóságba, és még mindig nem találkozhatnak, mert nem képesek megismerni egymást a szorosan összetartozók. Annyira nem, hogy még ha egymás mellett élnek, ha egymás mellett vannak is: a bűn, a tévelygés és tökéletlenség még akkor is annyi réteget von mindegyik köré, hogy a lelkük képtelen az őket összekapcsoló magasabb rezdülésekre. Képtelen a bennük életre kelő érzést önmagukban felfedezni, mert vastag lelki fluidjaik, azok a nehéz lelki köntösök csak egészen durva hatásokra vannak berendezkedve, úgy hogy azoknak megmozdulásait még nem is lehet rezgéseknek nevezni.

Amikor azután a szeretet valamennyire át tudott törni és kifejezésre tudott jutni, akkor a gyermek megtalálja az anyában szeretetének tárgyát, mert a lelkében a szeretet visszhangot ad; a férfi megtalálja a feleségben – ha csak egy-egy pillanatra is - az ő lelki érzésére adott visszhangot, amikor átérzi, hogy az a lélek közvetlenül hozzátartozó, és számára mindenkinél több.
Ekkor befogadja a lelkébe, s ezzel már annak az érzésnek, amit szerelemnek neveznek, el van vetve a magja. Ahogyan azonban a földi ember bűnei, tévedései, hibái mind jobban és jobban szétfoszlatják ezt a szivárványködöt, a lélek csalódva érzi magát: "Nem ez volt, akit vártam, akit kerestem."

Ez az az idő, amikor a házasfelek elérkeznek ahhoz, hogy meglátják egymásban a tévedő embert, és kiábrándulnak egymásból, mert szükségképpen mind a két fél csalódott.

De minél erősebben ki van fejlődve az a szivárványszínű köd, annál későbben következik be a csalódás. Ez pedig nem azt jelenti, hogy a másik fél talán jobban megérdemli, hogy továbbra is azon az illúzión keresztül nézzék őt! Mert sokszor egészen érdemetlen, sokszor egészen alacsonyrendű lélek az, akihez valakit ez a szivárványszínű köd hozzákapcsol.

Minél hamarabb oszlik szét ez a köd, annál gyengébb az a lélek az ő duális felkészültsége tekintetében. Ez annyit jelent, hogy az ilyen lélek, még ha a saját lelki másával találkozik, sem tudja azt értékelni, s nem tudja benne azt a boldogságot megtalálni, amire vágyik. Mert hiszen nem az a másik lélek táplálja azt az illúzióködöt, hanem maga az egyén, aki fel van készülve a találkozásra.

Mindig a lélek fejlettségi fokától és felszínre jutott hibák és tévedések leküzdésétől függ, hogy a végzetet irányító kezek milyen helyzetek és állapotok közé osztják be őket. És sokszor előfordul, hogy aki a duáljával találkozott, de a találkozás rosszul végződött, azt a Gondviselés munkáját intéző kezek a következő testöltésben - vagy még talán ugyanabban a testöltésben - olyannal kötik össze, aki bár nem duálja, de az egymással érintkező lelki felületeik éppen nagyon jól összeillenek. és a két nem duál házasfél lelkileg jól összefér, összeilleszkedik, sőt némi megnyugvást és boldogságot is élvezhet egymással.

Ezek az ún.  pihenő testöltések. Lehetnek ennek az idegen nem duálfélnek nagyobb hibái, mint a duálnak, és mégis nagyobb megnyugvást nyújt az ezzel való együttélés, mert nem a legérzékenyebb felületrészen találkoztak, hanem egy másik síkon; s míg együtt élnek, addig a léleknek megsérült felülete pihen és gyógyul.

Azonban azok a duálfelek, akik már más oldalakon is némi fejlettségre tettek szert, s a tisztulásukat egyik-másik részen el is végezték, és az Isten útján találkoznak, ha van is még hátra bizonyos lecsiszolnivalójuk, mégis nagyon boldogok és megelégedettek lehetnek, és a Föld fokozatához képest nem erre a Földre való boldogságot élvezhetnek s a szeretetnek és szerelemnek nagy beteljesülését élik meg.

Mivel pedig a gőgnek minduntalan ütközéseket kell szenvednie az emberben, ennélfogva hogyha a vágyai terjeszkedhetnek szabadon, és nem élhetik ki magukat, akkor befelé fejtik ki azt a pusztító hatást, amely megteremti a gyűlöletet az emberlélekben. A gyűlölet aztán harag és indulat formájában úgyszólván vegyi folyamatot idéz elő a lélekben, amellyel legelőször önmagát égeti fel, azután pedig abból kifolyólag a gyűlölet hatásaiban igyekszik magát kiélni: másoknak szenvedést okozni, kegyetlenkedni, másokat az élet lehetőségétől megfosztani; egyszóval a leggonoszabb lehetőségeket megteremteni, hogy ő maga maradjon a győztes, és élvezhesse a kielégülést

Hányszor kell az érzéki, kicsapongó embernek megcsalattatást, kijátszást és mellőztetést szenvednie, ameddig hűségre és szeretetre vágyódó lelke meg tud nyugodni a legkisebb lehetőségnél is, a legszegényebb ajándéknál is, amit az élet neki nyújthat!

Azután meg ott van a testiség: mennyi betegséget, mennyi gyötrelmet kell végigszenvedniük azoknak, akik a testben találják meg minden boldogságukat, akik a test előnyeit, a test hiúságát, a test mindennemű túlkapásait, a mértéktelenséget, a tobzódást, a pazarlást, a könnyelműséget szolgálják az életükkel!

Mennyit kell a testnek szenvednie ruhátlanul, éhezve, szomjúhozva, nyomorogva, betegségekben sínylődve, ameddig az ember megtanulja, hogy nem a test kielégülése a fontos, hanem a lélek nemesebb és tisztább vágyainak létlehetőségeit kell az életben megkeresnie!

Amikor a lélek még csetlik-botlik, és még nem tud önmaga felett sem határozni, legtöbbször egy haladottabb női szellem mellé kapcsolja őt a Gondviselés. S bár a gőg, a hiúság és gyűlölet a női nem iránt féktelenségekre ragadja, úgy hogy megalázza, meggyötri, lenézi, alacsonyabb rendű valakinek láttatja vele a nőt, mint önmagát, mégis jólesik neki, és a lelke megelégedéssel fogadja a szeretetnek és a vonzódásnak azokat az apróbb-nagyobb jeleit, amelyekben a nő részéről az élete folyamán részesül.

Mikor azonban ezek a lelkek - mondjuk a házasság által - az életben közelebb jutnak egymáshoz, és akkor kiderül, hogy az élő a megalkotott ideáltól nagyon is különbözik, akkor bekövetkezik a kiábrándulás; s éppen amikor ennek a vonzalomnak szeretetté, megértéssé, lelki barátsággá kellene átváltoznia, akkor következik be a katasztrófa, az elhidegülés, az egymástól való elidegenedés.

Azért sokszor, hogy ez be ne következzék, a természettörvény gondoskodik róla, hogy a testükből való test, a vérükből való vér áthidalja a két lélek között támadt nagy űrt, és így az a gyermek, akiben egy másik lélek ölt testet, egybefonja, kiegészíti és kiegyenlíti azokat a lelki ürességeket, amelyekbe az ellentét a széthullás elemeit elhinthetné.

De hogyha azokért az ajándékokért, amelyeket Isten a testi élettel adott neki: a nőért, a gyermekért hálás tud lenni, s a hitet, az igazságot, az élet szépségeinek megismerését, szóval az értékeket önmagában felgyűjti, akkor örül unokáinak körében, s gazdagon tér meg a szellemvilágba, és ezeket a kellemes emlékeket viszi magával, amikor az átváltozás törvénye koporsóba fekteti a testét. A lelke ezeken az emlékeken továbbtáplálkozik a szellemvilágban; és mint ahogyan az ember a tápláló étel ízét továbbra is a szájában érzi, úgy ő is minden jót és igazat megtart magának a szellemvilágban.

dualtorveny-03.jpg

Most jönnek azonban a megpróbáltatások.

Ha a szellem ezeket az életeket leélte, és az ő szellemi másik fele (duálja) még messze el van tőle maradva - ha a férfi a haladottabb, és a női fele van alacsonyabb fokú állapotban, akkor, sajnos, a férfi lelki vágyai, lelki törekvései lefelé vonzatnak, mert önkéntelenül is keresi azokat a lehetőségeket, amelyekben a duálfelével vonatkozásba juthat. Ez olyan lelki ösztön, amelynek senki sem tud ellenállni.

Sajnos, ekkor ott áll a férfi előtt a megpróbáltatás, mert az ő magasabb, tisztultabb énjében már a szerelmi érzés is megszínesedve, ragyogva él, és az ő másik fele erősen vonzza ezeket az érzéseket.

Mivel azonban a duálfelek a legnagyobb részben vagy a gőgtől vagy a hűtlenségtől indíttatva szenvedték el a szakadást, így ennek a két alapbűnnek az ütközésein keresztül igen-igen nehezen találnak egymásra, mert ez csak a megtérés és javulás útján lehetséges.

Ha tehát a női szellem alacsonyabb rendű, és a duál - törvényben még nem nagyon haladott előre, akkor a férfinak igen sok csalódást kell szenvednie és sok fájdalmat elviselnie, ameddig az ő női felét fel tudja emelni magához. Ha pedig a női fél annyira el van esve, hogy nem is képes az ő férfi felét vonzani, akkor a férfinak ezt a lelki részét sok ideig bezárva tartják az ő fejlődésében, hogy ne zavarja a többi lelki oldalak csiszolásának munkáját. Ezekből nagyon sokszor szerzetesek lesznek, vagy olyanok, akik sokat és nagyot tudnak tenni az emberiségért az önmaguk feláldozásával, mégpedig legtöbbnyire magános életet élve.

Ez alatt az elmaradott női fél sokat szenved, sokat nyomorog, míg a Gondviselés angyalai fel nem ébresztik lelkében azt az érzést, hogy keresse-kutassa a lehetőséget, hogy a nála magasabb rendű férfiszellemet, az ő másik felét elérhesse.

Ezekből lesznek a különböző testöltésekben azok a nők, akik az ő lelki érzéseikben ösztönileg kifejlesztik magukban az erre való felkészültséget, akik úgyszólván rabszolgáik lesznek a férjeiknek, kedveseiknek, fiaiknak; akik nem keresik, hogy igazságos-e vagy igazságtalan az a bánásmód, amiben részesülnek

Ők mindenen keresztül szeretnek és hozzásimulnak, igyekeznek a férfihoz még akkor is, ha az a legdurvább és legigazságtalanabb módon bánik velük.

Nem is tehetnek másként. Ezektől meg van vonva az a lehetőség, hogy az igazságtalansággal szemben a maguk urai legyenek, s hogy tudatára jussanak a méltatlanságnak, amelytől szenvednek. A lélek kénytelen ezt így fogadni el és így dolgozni fel, hogy ilyen nagy megalázottságban, ilyen nagy elvetettségben emelkedjék fel oda, ahol az ő duálfele van.

Ezek azok a nők, akiknek minden jól van úgy, ahogy van.

És a földi emberek, akik emberi igazság szerint szoktak ítélni, megütköznek rajta, s azt mondják: "Hogy lehet ilyen nagyon jó és becsületes lelket ennyire gyötörni!"

És ennek a szegény női léleknek meg csak fellebbezni sem áll módjában az ő igazságosnak látszó ügyében, mert senki sem ugorhatja át a saját törvényét.

Azonban sokkal gyorsabb, úgyszólván álomszerű a férfinak a haladása, hogyha az ő másik fele, a női fele magasabb fokozaton áll, mint ő. Annak a férfinak nyíltabb az értelme, világosabb az ítélőképessége, fejlettebbek a lelki törekvései, és minden esése, minden méltatlansága ellenére is sokkal könnyebb a felemelkedése, mint hogyha az a női fele alacsonyabb fokozaton van.

De ha az ő női fele magasabb, és az ismeri őt, és dolgozik érte, akkor szűk korlátok közé szorítva, kínos ütközéseket szenvedve, mégis le kell a lelkéről hámlaniuk azoknak a tévelygéseknek és bűnöknek, amelyek őt fogva tartják.

A testben megnyilatkozó hatalmas vonzóerőtől, amely a két nemet egymás felé hajtja, senki és semmi nem tud szabadulni, mert ez a gravitáció benne van az egész mindenségben, mivel azok az erők, azok a fluidok, amelyek a bűnbeesés után képződtek, s amelyek a duálok kettészakadásával egymástól elváltak, az elválás után is kénytelenek magukat kifejezni. Mivel az élet törvénye megkívánja tőlük, hogy önmagukat adják, önmagukból mindig a jobbat, a tisztábbat hozzák felszínre.

Tehát ezt a törvényt nem játszhatja ki senki.

Nagyon sokszor a leánygyermek veszi kezébe az apának vagy a nagyapának az ügyét, és vezeti őt ki azokból a tévelygésekből, amelyekbe elhibázott földi élete folytán jutott. Máskor a feleség; de csak akkor, ha sokkal magasabb rendű fogalmai, elgondolásai és törekvései voltak, és azok töltötték be a lelkét, úgy hogy benne a megbocsátás és a szeretet érzése nagyobb annál a szerelmi érzésnél, amely őket annak idején egymással összekötötte.

Számtalan formája van ezeknek a megoldásoknak. Gyakori eset, hogy az apa a leánygyermekében látja azt az ideált, akit követni, akihez az ő tiszta és szép érzéseit hozzákapcsolni jónak látja, mert az élete folyamán a nőhöz főzött gondolatai és megállapításai annyira alacsonyrendűek, már eleve annyira lenézők és elítélők voltak, hogy nem volt képes valami testen kívülit, valami a testi fogalmakat meghaladó jót és igazat beleképzelni abba a személybe, aki a felesége volt. Pedig ez mind nem abban a személyben lévő hiba volt, hanem a férfiban magában, a férfi elképzelésében és megállapításában. Így óriási űr, óriási szakadék támad, illetőleg marad a házasságban betöltésre váró érzésben. Mi teszi ezt?

A bűn, a mindkét részről való tévelygés Nem mindenki élhet a duáljával, de mindenki dolgozhat a duáljáért a házasságban, a duáltörvényben, a szerelmi törvényben; mert hiszen a tökéletlen, éretlen duálfelek hiába is találkoznak, a találkozásból a hasonló bűnök és tévedések folytán csak nagyobb rombolás és szétesés származik, amelyekben mindkét fél zúzódásokat és sebesüléseket szenved.

Mindig gondoljunk arra, hogy most mi vigyázunk más duálpárjára, és más vigyázz a mi párunkra!

Fontos: azokat a lélekpárjainkat, aki egyidőben a lelkünk egy darabjaként leszülettek egy – vagy több fizikai testbe néha felismerjük, sőt akár házastársi kapcsolatba is kerülhetünk velük, és egymás segítve fejlődünk. A duálpárunk is a közelünkben van, hiszen a korszakváltáskor vagy együtt emelkedünk fel, vagy rosszabb esetben együtt bukunk! (Ilyenkor szoktam megemlíteni, hogy aki már odáig eljutott, hogy előadásaimra jár, és ezeket a sorokat olvassa, annak már nagyon nincs félnivalója! J )

Duálpárunk kiegészít minket, és el van előlünk fedve, hogy felismerjük, mert megzavarná küldetésünket, és miután a rezgései azonosak velünk, így a polaritás törvénye miatt „szerelmi érzés” nem is lép fel a két fél között, arról az egyszerű dologról nem is beszélve, hogy duálfelünk lehet, hogy azonos nemű velünk, mert ebben az inkarnációjában most pont erre van szüksége!

Most nézzük meg Szellemi Tanítónk tanítását erről:

A férfi asszony nélkül, asszony férfi nélkül nem képez egész embert, mert fél erőből egészet nem lehet, de egészből kétfelet lehet alkotni, de tökéletlent.

A férfi épp oly félerő, mint a nő, és e kettő együtt képezi az embert. A szellem éppoly törvények között létezik, mint az ember. Ugyan olyan az ítélete, felfogása, mint az embernek. Itt is csak erkölcsi fokozata, érzései tisztultsága és ma­gasztossága emeli ki az emberi bűnökből, s ha a szellem nem nevezi magát férfinak vagy nőnek, hanem csak egy szellemnek, úgy bizonyára már túlemelkedett az érzéki test s gőg határain és vagy a tökéletes egységben, vagy az ahhoz vezető úton halad, ahol már megszűnt a női vagy férfiúi fogalom, már csak az egységes testvéri szeretet uralkodik a lelkekben,

A mindenható Isten nem teremtett férfit és nőt, csak szelle­met, aki "az Ő képére és hasonlatosságára" - mint két erő egy lényegben lett alkotva, egy adó "férfiúi" és egy el­fogadó "női" erő; egy értelemmel, akarattal és szeretettel felruházott szellem, aki tudatával bírt rendeltetésének, szabad akaratának és kettős erejének. A duálegység mindenben kötelező törvény. Az egész világmindenség létrejövetele, fejlődése, a természet működése, ebben a törvényben teljesedik ki.

Adó és elfogadó minden, aki és ami él! Enélkül megállna a moz­gás, megszűnne az élet.

Isten, ha már nem szereti teremtményeit, akkor megáll minden élet. Az ember mégis oly hidegen mérlegeli Isten lényét, oly meggondolatlanul vétkezik az élet ellen, amely őt, s az egész mindenséget élteti és fenntartja!

A bukott elsődök gőgjükben és ellenszegülésükben annyira süllyedtek, hogy önmagukban meghasonlottan kettéváltak, és mint egyedi szellemek folytatták a harcot Isten és önmaguk ellen. Ennek a kettéválásnak oka a szaporodni vágyás volt; azt remélték, hogy ha kettéválnak, kétszer olyan erősek lesz­nek, mivel számuk megkétszereződik. E feltevésükben csalatkoz­tak, mert ahelyett hogy erősödtek volna, gyengültek és szakí­tásukkal elvesztették teremtőerejüket.

A földi világ, a nagy és dicső világok utánzata. A földi tör­vények az égi törvénynek hitvány másolatai, a férfi és nő a szétvált duálok alakját tükrözteti. A házasság a valami­kori kettős egységnek tökéletlen mása, mintegy jelképezve, hogy az emberi élet a szellemi életnek is csak gyenge után­zata.

A férfi sorsa a nő, a nő sorsa a férfi, és mégis fennhéjázó gőggel és alattomos ravaszsággal közelednek egymáshoz. Érzéki, gőgös szellemek ők és éppen emiatt kell bűnhődniük. Ameddig a bűn tart, szétválasztva kell élni a duáloknak, hogy mindkettő az ő feléért is tűrjön, dolgozzon és szenved­jen, hogy az adóságukat majd egyszer közösen törleszthessék és ez már boldogságnak nevezhető.

Addig, amíg ezt el nem ér­ték a házasfelek, nem számíthatnak teljes boldogságra, mert vezeklés és javulás a voltaképpeni célja a házasságnak.

A teljes megértés, a legtisztább házastársi szeretet és a lelki benső eggyéolvadás csupán az egymásra talált duálfe­leknél található fel.

Bármilyen tökéletlen is az utánzat, mégis a valódira emlé­keztet, s bármilyen boldogtalan is a férfi és nő házassága, azért mégis, ha az Úr törvényében élnek és mindegyik fél el­végzi a maga kötelességét, egy lépéssel közelebb jutott a valódi boldogsághoz.

Minél bűnösebb a szellem, annál feltűnőbb a nemisége. M­inél süllyedtebb az emberiség, annál élesebbek a határvo­nalak, amelyek férfit és nőt elválasztanak. Minél inkább tá­volodnak egymástól lelkileg, annál gőgösebb lesz az egyik és ravaszabb a másik fél és végeredményében annál többet szenved mindkettő. A női elfogadó szellem, mivel az egységnek ők ké­pezik alapját, kétszeresen vétkeztek a gonosszal való érint­kezés által. Kétszeresen bűnhődnek is érte, amennyiben a testetöltés részükre nagyobb szenvedést hoz, mint az adó félre: a férfire.

A férfi átvette a gonosszal való érintkezés eredményét, el­fogadó része, a nő által. A gőg és harag nála erősebb, bizto­sabb talajra talált, mint női részében, és azonnali válásra, bontásra ingerelte őt. Nem számolt azonban azzal a törvénnyel, amely egyesítette és elválhatatlanoknak teremtette őket.

Ez a törvény Isten egyik legnagyobb kegyelmét fejezi ki és a visszatérésre utat mutat. Ez a duálszeretet. Ez tartja ös­sze erős kapoccsal Isten tiszta gyermekeit. Ez fűzi őket Teremtőjükhöz. Ez az, ami a két erőt összeköti, és a teremtő­erőt fejleszti.

A két erőnek egybefoglalása képezi azt az állapotot, amely a tökéletesedés kiinduló pontja. A kettősségből való kilépés ké­pezi a süllyedés, a tisztátalanság csíráját; a duálságba való visszatérés, a tisztaság felé az első lépéseket.

A duálszeretettel nem számol a gőgös férfi szellem; nem vetett számot ezzel az érzelemmel, mely örök időkre összekötötte az elvált, de mégis összetartozó két erőt, hogy az élet keserű csalódásaiban, ha boldogságot nem is, de vigasztalást nyújthassa­nak egymásnak. Ez az a szál a női szellem kezében, amivel magá­hoz láncolhatja a férfit, jóváteheti egykori hibáit, s felemelheti magával oda, ahonnan lezuhantak. A nő mint elfogadó szellem, a jót, a tisztát is gyorsabban elfogadja, és hamarabb javul, mint a férfi, s a férfit így emelheti ki a földi bűn kárhozatá­ból.

A földi házasság már csak a szétszakadt, de ismét egymásra ta­lált kettősök frigyének utánzata, mert a földre érve a bukott, érzéki szellemek lelkéből a duálszeretet, vagyis földi nyelven kifejezett "szerelem" helyett, már csak erősen villamos, salakos, undorító, állati ösztönt vált ki, s a többi bűnökkel együtt nem boldogságot, hanem gyötrelmet okozott.

Az állati test állattá teszi az embert, ha szelleme nem él szel­lemi mivoltának tudatában.

Őrizkedjen a nő egy panaszos jajnak, vagy szemrehányó szónak az oka lenni, amely a férfi ajkát hagyja el amiatt, hogy az Úrnál vádoljon.

Nincs erősebb vád a női lélekre, mint a férfi könnyek!

Őrizkedjetek ilyeneket magatok ellen felidézni!

A nő adott alkalmat a gonosznak arra, hogy magát a tiszta szel­lemek közé állítsa, és a nő hivatott arra, hogy a gonosz felemelt fejét letiporja. Erős küzdelem folyik evégből a nő és a gonosz között, amelynek csak akkor lesz vége, ha a nő minden szenve­dést eltűr, és minden csábításnak ellenáll.

A földi házasság törvény, mert egymás javítását célozza. A gyermekek születése is törvény, mert a szellemek tisztulását, javulását, haladását segíti.

Akár a nő, akár a férfi a másikat megcsalja, paráználkodik, az azért járó büntetés kétszeresét hívja ki maga ellen.  Nincs kivétel; a nő épp úgy felelős a törvény előtt, mint a férfi! Isten nem részrehajló. Ő előtte nincs különbség férfi vagy női szellem között.

A házasság kiengesztelésül adott törvény az emberiség számára, amelyet Isten nevében kell kötni, hogy Isten elismerje törvé­nynek.

A tiszta szereteten épült házasság Isten előtt kedves. Ha a házasfelek hozzá fordulnak erőért, segítségért az élet megpró­báltatásaiban, Ő meghallgatja kéréseiket és megadja, amit lel­kük haladására jónak lát.

A földi érdekeket legtöbbször előbbre valónak tekintik az emberek, feláldozzák szívük egyetlen tiszta fényű örök lángját, és a házasságot is a bűn sötétjére alapozzák. Mert bűn a házas­ság, ahol a szívnek nincs beleszólása.

Lépjetek házasságra! Fegyverkezzetek fel türelemmel, elnézés­sel, hibáitokkal, gyengeségeitekkel szemben! Gyújtsátok meg a szeretet örök lángját, s tápláljátok azt a hit olajával, amelyet az Istenbe vetett bizalom teremt. Vegyétek fel az élet­tel a küzdelmet és harcoljanak meg mindennel, ami boldogságo­tokat elrabolni készül. Így meglátjátok, hogy a föld nem is olyan hatalmas, bármilyen nagynak és erősnek lássék is, hogy az embert rabjává tegye, ha égi eszközökkel harcoltok ellene.

Az Úr megáldja érzelmeiteket, lakozást vesz hajlékotokban Isten igéje, s benne az Isten. Ez a legegyszerűbb, a legközvetlenebb út a hozzávaló visszatérésre.

A férfi megismeri a női lélekben azt az eszményét, amit követ­nie kell. A gyermek megismeri a legszebb érzést: a szülői sze­retetet, és ha az ő ideje is eljön, a példa nem hagyja hidegen, mert hasonló módon alapozza majd meg házi tűzhelyét. Hiába hirdetitek a függetlenség boldogító gyönyörűségét. Hiába ta­kargatja önző szívetek ürességét tudományotok, mégis megjelenik ez az eszmény férfinak nőnek egyaránt s a békés, csendes csa­ládi élet, mint álomkép lebeg lelki szemeitek előtt. Ennek a békés, csendes boldog családi életnek alapja a női lélek. Az a női lélek, aki szeretettel, türelemmel viseli az élet apróbb­-nagyobb bajait, megpróbáltatásait.

Ne vonjátok ki magatokat a nehéz gondokkal, aggodalmakkal teli családi élet alól: sem ti kényelemszerető férfiak, sem ti hiú, ragyogni óhajtó nők, mert a törvény súlyos terhét érezteti veletek, ha nem érdekében, de ellene dolgoztok.

A házasság a törvényben való haladás egyik eszköze. Tehát, aki szellemét törvényesen fejleszteni, lelkét a bűnöktől tisztí­tani akarja, az előtt a házasélet szükséges és elkerülhetetlen, mert nélküle csak egyoldalú fejlődés érhető el.

Szükséges a szeretet fejlesztésére, az önfeláldozás eléréséhez.

Szükséges, hogy a férfi és női szellemek közeledhessenek az egykori duál­egység felé, amit földi emberek között csak nagyon ritkán le­het elérni. Szükséges, hogy a tiszta szeretet érvényre juthasson, és az érzékiséget elnyomja az emberek között, a bűnök szaporo­dásának megakadályozására.

A gyermekek születése lehetővé teszi a föld légkörébe jutott szellemeknek az újjászületést és tisztulást. A földi emberek mind ilyen javuló, tisztuló szellemek, akik életük után a föld légkörében maradnak mindaddig, míg a körforgás törvénye ismét testhez nem köti őket, amelyben újra születve, ismét megkezd­hetik azt a munkát, amit halálukkal abbahagytak, tudniillik a lelkükben lévő bűnös hajlamok kiirtását; ugyanis csakis azért, csupán evégett él az ember a földön.

A gyermek mikor a világra jön, elfelejti szelleméletét, s mint teljesen ártatlan csecsemő kezdi meg az új életet. Hajlamai csak az öntudat ébredésével kezdenek felszínre jönni. Lelki tulaj­donságai a gyermekkorban még csak homályosan bontakoznak ki.

Ez az a kor, amikor a szellem nem képes valódi énjét áttükröz­ni, mivel a környezet hatására és a nevelés által második énje képződik – a testi én – mely elnyomja belső énjének hajlamait. Így a helyesen nevelt testi öntudat jó eredmény, a rosszul nevelt, nem megfelelő eredmény.

Azért, ha a szülő próbára lesz téve gyermekei részéről, ne zú­golódjon Isten ellen, mert tőle semmi rossz nem származhat, mindig csak jó. A rossz gyermek által saját rosszaságod lesz megbüntetve, melyet elkövettél ebben, vagy egy másik létezé­sedben, szüleiddel szemben. Tudd meg ember, hogy minden bűn ha­sonlót nemz, és a nemzedék semmisíti meg a nemzőit, míg csak ki nem fogy a bűnnek gyökere is a lélekből.

A gyermek és a szülő egy Atyának gyermekei, s azonos irányban kell haladniuk, azonos célért kell lelkesedniük, egy érzéstől kell áthatva lenniük, tudniillik Istent és törvényét megismer­ni, a törvény által megszabott úton haladni, ez pedig a szeretet. A házasság, a család, a nagy kiterjedésű rokonság, barátság, ismeretség, mind megannyi üres kertek, melyek a szeretet magvai által bevetve képeznék az emberiség szellemi üdülőhelyeit, ahol az élet-viharban kifáradt lelkek új erőt és bátorságot nyernének a további küzdelmekhez.

Addig mindig lesznek boldogtalan házasságok, csalódások, rossz gyermekek, gonosz szülők, irigy és gőgös rokonok, hamis barátok, kárörvendő ismerősök, titkos és nyílt ellenségek, a bűnök háza­inak eme szörnyei, kik szívükben hordják a saját, és embertár­saik számára szánt büntetéseket.

A gyermek testi és szellemi nevelése a szülő első és legszentebb feladata, melyet a földön testelöltött szellem elvégezhet. Nincs összhang, ha nincs szeretet. A családi élet kell, hogy a szere­tetnek meleg fészke legyen, ahol Isten törvénye él és uralkodik a szívekben. A szülők egymás iránti szeretete a gyermekek szívé­ben termékeny talajra talál és kibontja a szeretet és hála leg­szebb virágait.

A gyermek szelleme reátok van bízva szülők, hogy lelkét meg­tisztítsátok a bűnöktől. Értelmét fejlesszétek, akaratát, ere­jét növeljétek és szívében a szeretet érzését, minden szép, jó és tiszta iránti lelkesedését felébresszétek, hogy az élet megpróbáltatásaival szemben erősen felfegyverkezve álljon, és meg­harcolhassa a kemény harcot az ellentét csábításaival szemben. Gyermekeitek szellemi fejlődése, józan, körültekintő gondosko­dást, benső szeretetet, jó példát, mindent megfigyelő, mindent meglátó, semmit el nem néző nevelést igényel, mert a kisgyermek apró hibái, a felnőtt ember bűneivé válnak, ha azok vele együtt nevelődnek fel. Ne legyetek elnézők. Ne engedjétek a lélek ap­ró kinövéseit erősödni; nyesegessétek le azokat, és helyükre oltsátok be a nemeset, szépet, a törvényeset. Iparkodjatok lelkileg nevelni, nem testileg, mert a test napról napra vál­tozik, de az élet örökéletű, és a rápazarolt fáradság meghoz­za gyümölcseit, melyeket örömmel élvez a szülő, gyermek, test­vér és barát.

A szülők egymást és gyermekeiket tanítsák meg Isten örök tör­vényére: a szeretetre, elnézésre, megbocsátásra, és jó példa által a javulásra, hogy saját boldogságuk elérését a mások boldogításában keressék. Ha ez lesz a jelszó minden családban, minden rendű és rangú emberek között, ha minden szülő betölti hivatását gyermekek szellemének nevelésében, úgy meg van oldva az emberek részére oly égetően sürgős kérdés: a boldogabb jövő kérdése. Ha a családokat nemcsak a külső törvény és nem csupán az érdekek kötik össze, hanem Isten törvénye, a tettetés nélküli szeretet és a közös Atyában való hit, a tőle való függés és en­nek folyománya a testvéri érzés, akkor megszűnik a szenvedés és boldogtalanság, nem lesz hűtlen házas, kötelességét nem tel­jesítő szülő, hálátlan gyermek, hamis barát, irigy rokon és el­lenséges tanító.

Töltsétek be gyermeki és szülői kötelességeiteket is, mert a gyermeki szeret és hála, a szülők lelkének földi jutalma.

Szeres­sétek azokat, kiket az Úr lelketek mellé rendelt, és akik testtel ruházták fel javulni vágyó szellemeteket. A testi gyengeség éveiben igyekezzetek öreg napjaikat boldoggá, elégedetté tenni, nehogy szomorú emlékekkel kelljen a földről távozniuk, és mint szelle­mek, idegenné váljanak számotokra.

Hirdessen a világ bármilyen divatos eszmét, kövesse bár azt az emberiség nagy része, ám ti, akik az Úr felé igyekeztek, akik megelégeltétek a szenvedést, lelki nyomorúságot, akik lelkileg éheztek és fáztok, jöjjetek az egyszerű, isteni kegyelem nyúj­totta, boldogságot kereső útra és nem fogtok csalódni várakozá­saitokban!”

Szemlézte: Karsai István

dualtorveny-02.jpg