Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Karma törvénye

2019.02.26

Karma törvénye

karma-5.jpg

Karma
A Karma lényege, hogy minden cselekedetnek (sőt gondolatnak, érzésnek és akaratnak is) következménye van: jónak jó, rossznak rossz és az ember összes cselekedeteinek következményeivel előbb, vagy utóbb feltétlenül találkozik, hogy a következményt átélje, átszenvedje, vagy hogy előnyeit élvezze, ha a cselekedet történetesen jó volt. Az ember tehát minden cselekedetéért vagy mulasztásáért felelős és viselnie kell annak következményeit. Ha az ember rájön cselekedetének hibás voltára és azt jóváteszi, ezzel feloldotta a vonatkozó Karmát és megszabadult annak kellemetlen következményeitől. Ez az, amire az embernek törekednie kellene: hogy "elébe menjen" Karmájának.

A karma nevezhető munkának is, mert a szellemek a „bukáskor” különböző mélységig jutottak el, és az innen történő felemelkedéshez meg kellett szüntetniük azokat a kiváltó okokat, ami a mélységekbe történő „utazást” kiváltotta.  És az a SORSUNK, hogy ezt a kiváltó okot megszüntessük!

Kurt Tepperwein nagyon jó összefoglalta az egyik írásában:

 

A sors, mint a végzet törvénye.

A végzet törvénye arra kényszeríti az embert, hogy tudatosan felelősséget vállaljon életéért.

A törvény nem dönt, csak kimondja: „ ha ezt teszed akkor ez történik, ha azt teszed akkor az történik. Te vagy a Teremtő, te döntesz” Mindenki azt kapja, amit okozott. És valahányszor kap valamit, azt maga okozta! A végzett törvénye csupán szembesít minket cselekedetünk következményeivel. „Ki mint vet, úgy arat!”

Az ok okozat láncolata nem a születéssel kezdődőik, és nem a halállal ér véget. Nem fehér lappal születünk, hanem hozzunk magunkkal összegyűjtött sorsunkat, jellemünket. Isten nem jutalmazza meg a jót, és nem bünteti meg a bűnöst – a bűn kizárólag a bűnt bünteti.

Ha eltérünk a harmóniától, és bűnbe esünk, akkor ezt mi okoztuk magunknak, és mi bűnhődünk érte.

Különbséget kell tenni a végzet és a rendeltetés között.

Az ember rendeltetése az, hogy igaz valójának tökéletességét egyre tökéletesebb formában kifejezésre juttassa. Legyetek hát tökéletesek, amint a mennyei Atyátok

Azt, hogy ezt milyen úton érjük el, az a szabad választásunk és egyben a végzetünk is! Fejlődésünket megfelelő gondolkodásmóddal elősegíthetjük, de nem megfelelővel le is állíthatjuk, rendeltetésünknek azonban mindenképpen eleget kell tennünk! Gondolataink és cselekedeteink által előidézett okok pontról pontra bevésődnek lelkünkbe. Itt vezetik a mi karmikus számlánkat, amit egyik inkarnációból a másikba magunkkal viszünk. Ezen éltünk éretlen magjai következő életünk talaján gyökeret eresztenek, és gyümölcsöt hoznak.  Teljesen értelmetlen hát megfutamodnunk valamely nehéz helyzet elől, hiszen ezzel a szituációval mindaddig konfrontálódni fogunk, míg meg nem oldjuk.

Az „örökletes bűn” azt jelenti, hogy minden inkarnációval saját örökünkbe lépünk. Így ismerjük fel a következő mondásban rejlő igazságot: „senki sem árthat neked, csat te magad”. Vannak olyan cselekedetek, melyeket a törvények nem büntetnek: kereskedelemnek álcázott lopás, üzletnek álcázott csalás. Csakhogy bármilyen maszkot választunk is, az „ok okozat” törvénye érvényes marad.

A természettörvényt kijátszani nem lehet! E törvény hatását mindennapi éltünkben is megfigyelhetjük. Hogy milyen emberek kerülnek elénk, milyen helyzetbe keveredünk, milyen dolgokat kapunk vagy éppen vesztünk el, mindezek okát a múltunkban kell keresni. Nincs tehát sem szerencse, sem szenvedés, amire nem szolgáltunk rá, csak ok van és okozat. Ilyen lehet egy rossz házasság, vagy a gyerekek a fejünkre nőnek, elmenekülünk egy mási kapcsolatba, és ugyanazzal a problémával találjuk magunkat szemben. Fel kell tudni ismerni, hogy a problémát az élet adta fel, és meg kell oldani, hogy ne szembesüljünk vele még egyszer. Érdemes odafigyelni az életünkben ismétlődő feladatokra, eseményekre, gondokra, problémákra, mert ezek feladatok, amiket meg kell tudni helyesen oldani. Az élethelyzet nem megváltozhatatlan sorscsapás.

Mások is ránk hozhatják a végzetet. Fel kell tudni mindig ismerni a helyzetet, és a legjobban cselekedni.

Létezik azonban közös végzet is:

- Minden ember minden egyes inkarnációjában sorsközösségbe tartozik, ami vonatkozik ugyanúgy a házastársára éppúgy, mint a nemzetségére, fajára, családjára. Akár autóbalesetről van szó, akár katasztrófáról, ez a végzet az érintettek rezonancia törvényének megfelelően vonzzák magukhoz.

- Az emberek negatív és pusztító gondolatformái összegződnek, és háborúként, forradalomként, társadalmi megmozdulásként, gazdasági válságként, összeomlásként manifisztálódnak, és a csoportsors is visszahat okozójára, mert a kiegyenlítő igazságosság elől senki sem menekülhet.

Ugyanez érvényes bizonyos bűncselekményekre, járványokra, nagy katasztrófákra.

Ebben rejlik a magyarázata annak, hogy bizonyos emberek csodával határos módon túlélnek katasztrófákat: jelen vannak ugyan, de nem vesznek részt a csoportsorsban, mert ehhez a következményhez nem rendelkeznek megfelelő okkal. Ha valóban megértettem a sorstörvényt, akkor minden kellemetlenséget, sértést vagy hálátlanságot hálatelt szívvel fogadok, mert szellemi fejlődésem útján nagyobb segítséget jelentenek nekem, mint bármilyen baráti dicséret.

A végzet törvény azonban csak addig működik az ember életében, amíg saját akarata szerint cselekszik. Mihelyt inviduális akaratát a teremtés akaratával egyesíti, és hagyja, hogy ettől kezdve kizárólag a teremtés akarata érvényesüljön benne, Igaz Valója harmonikusan, tisztán nyilvánul meg, és megszabadul a végzettől. Itt a Földön különféle érzések égnek ki a lelkünkből, és alakulnak át.

Mert amit az ember már magában felismer és meg is nevez : „hogy ebben az életben ebben és ebben vétkeztem, ezt és ezt nem helyesen fogtam fel”, az annyit jelent, hogy elerőtleníti azt a gondolatot, azt a fogalmat, hogy az még mint kísértés se jöhessen számításba.

Mint tudjuk minden gondolatunknak komoly szerepe van életünkben, és az elkövetkezendő szellemi életünkben is. Vágyaink és gondolataink (és tetteink következménye) az asztrálvilágban megvalósul, és halálunk után szembesülünk velük, mint jó vagy rossz eredménnyel, azok hatással lesznek szellemi életünkre, valamit meghatározzák újabb leszületésünket vágyaink – gondolataink hatása következményeként! Mostani teteink és gondolataink határozzák meg elkövetkezendő szellemi és a legközelebbi fizikai életünket. Ha már nagy lemondással megszüntetjük vágyainkat, a jóra és a szépre törekszünk, nem szükséges a Földi - fizikai síkra leszületnünk! És milyen nehéz dolog ez!

Minden gondolatunk hatással lesz ránk!

A szellemi szférák, amelyek a földi emberek előtt, mint világosságok kívánatosak, az anyagnak bizonyos lelkét képezik; azért szükségesek, hogy a szférák anyaga át legyen hatva azoktól a gondolatoktól, érzésektől, amelyeket a szellemek jónak és igazaknak ismertek fel.

A fizikai síkon megvan engedve vágyaink kiélése, mert addig amíg vágyaink vannak, addig nem tudunk elszakadni véglegesen, amíg csak egyetlen fluidunk visszavágyik erre a síkra, addig vissza kell születnünk. Isten Törvényei, amit a Kegyelem Törvényvilágában felsoroltam átvizsgálnak minket, és csak akkor enged tovább a Felső minősítési törvény, ha megfelelünk az Éteri test felszívódásának törvénye, azaz megszűnnek a vágyaink a fizikai világ után. De az természetes, hogy előtte a vágyainkat ki kell élni. Minél magasabb szinten állunk spirituálisan, annál kevesebb vággyal rendelkezünk.  Létezik az újraszületés, és az újjászületés fogalma. Újraszületés a reinkarnációs fázisunk, amikor sorra leszületünk a feladatunkat elvégezni. Újjászületés az, amikor itt a fizikai síkon le tudjuk tenni vágyainkat, rossz tulajdonságainkat, és akkor kikerülünk a „szamszara (létkerék)” körforgásából, és nem kell többé kötelezőszerűen leszületni a földre.

Komoly feladatokkal születünk le, és szellemi segítőink segítségével megpróbáljuk végrehajtani feladatunkat, ami persze nem mindig sikerül a legjobban.

Sok minden megtörténik a változások világában, aminek nem kellene megtörténnie, és sok minden nem történik meg, aminek meg kellene történnie!

Téves az a gondolat is, hogyha valaki gyilkolt, vagy embereket szenvedtetett, eljön az idő, amikor az ő részére is bekövetkezik ugyanaz a fájdalom, és neki ugyanazt kell végigszenvednie, amit ő okozott másnak. A feladat az, hogy a leckét megtanuljuk, és nem az, hogy büntetést kapjunk.

 

Nagyon fontos dolog az, hogy miután egy korszakváltásban vagyunk benne, a kamrafeltorlódások idejét éljük, és alig elég egy életciklus a sok karmikus feladat elvégzésére.

Régebben a lelkünk azon darabkája született le, amelyiknek adott a lehetőség, hogy a magában hordozott bűnt kitisztítsa magából. Kétezer éve Krisztus segítsége révén lehetőségünk van arra, hogy a lelkünk minden része egyszerre egyidőben a fizikai síkon jelen legyen. Mit is jelent ez? A szellemvilágban a hetes felépítés érvényesül, a lelkünk és hét részre van osztva, és mindig egy része született le egy fizikai testbe. Kétezer éve lehetőség van arra, hogy egyidőben akár a lelkünk minden darabja jelen legyen a fizikai síkon, és végezze karmikus munkáját, és fejlődjön, tapasztaljon, életfeladatok – helyzetekben, oldódjon a szeretetben lélektársai között. Erre karma törvénye ad lehetőséget, és olyan családi, rokoni, társadalmi kötelékekbe zár, ahol lehetőségünk van arra, hogy munkálkodjunk szellemi önvalónkon.

Szellemi Tanítónk így mondja:

A Kárma törvénye pedig nem más, mint az igazsággal való folytonos ütközés következménye. Azonban a Kárma törvénye nem a legmagasabb, a legfelsőbb szava a Mindenhatónak.

Az ember nem azért ölt testet, hogy itt a bűneiért, tévedéseiért, hibáiért megfelelő szenvedéseket és bűnöket vegyen magára, és ezzel mindegy letörlessze azokat!

Téves ez a felfogás!

A megpróbáltatás céljából vagytok a Földre küldve, nem pedig azért, hogy érdem szerint éljetek jól és boldogan; azért vagytok itt, hogy a lelketek jóban és rosszban egyformán kihozza magából az örökkévalóságra szánt érzéseket, amelyet az igazság törvénye bevált.

Az ember nem mondhatja az embertársára, hogy ez azért szenved, mert előző életében biztosan ezt, vagy amazt cselekedte, megkárosított valakit vagy kirabolt, vagy megölt, és most mindez utoléri. Balga, gyerekes felfogás ez, mint ahogyan a gazdagság és az irányítás se ilyen összefüggéseiben kerül bizonyos emberek kezébe.

A Föld egy nagy gyümölcsfa, és mi vagyunk rajta az értetlen gyümölcs. A sorozatos testetöltések tapasztalatai megérlelik a szellemeket arra, hogy egy magasabb létállapot lehetőségét belerögzítsék az érzésvilágukba.

Ezek az eszmék összecsoportosítják az embereket, akik már erre alkalmassá válnak, új formák képződnek, és ezek új világot teremtenek.

Most még együtt van a hibázó, a tévedő. A rosszakaratú azzal, aki felfelé törekszik, aki szeretne békességben élni. A gonosz most még élvezheti azokat az előnyöket, amelyekre semmilyen érdemes sincsen egészen addig, amíg a halál el nem jön érte, és ki – ki megkapja jutalmát érdemei szerint.

A változások világában élünk, itt még nincs végcél, vagy végigazság, itt minden próba

Amikor nagy háborúk, járványok, nyomorúságok, éhínségek vannak a földön, amikor embercsoportok gyötrődnek és szenvednek, akkor az emberek szívesen okolják a vezetőket, igazságtalanul ítélkező bírákat, de elfeledkeznek arról, hogy saját önmagukban kell keresniük minden fájdalomnak és nyomorúságnak okát.

Isten azért küldi az emberlelkeket a változások világába, hogy itt, mintegy jelmezbe öltözve egy – egy kisebb nagyobb munkát elvégezzenek, és ez az Ő szellemvilágbeli előremenetelüket nagyban segíti.

A földi életnek van még egy eredménye. Bukáskor a szellemek maguk sűrítették meg az anyagot, és minden egyes leszületéssel lehetőség van arra, hogy az anyag felszabaduljon, átalakuljon, átvegye a jó rezgéseket, és ebből a kötött anyagból ki minél többet állít a jó, vagyis Isten szolgálatába, annál gazdagabb, boldogabb és szabadabb életet élhet ideát, annál magasabb rendű örömökben lesz része. És ez csak a testetöltések által lesz lehetséges!

A Föld nem az angyalok hazája, nem a tiszta szellemeknek van szükségük arra, hogy próbákat éljenek, hanem a tökéletlen szellemeknek.

Vannak többé –kevésbé sérült lelkek,

Vannak, akik majdnem egészen hibásak,

Vannak, akik a boldogsághoz egyáltalán hozzá se férhetnek, mert a lelkük más irányba keresi az élet rejtélyének megoldását.,

Vannak, akikben a jó már bizonyos fejlődési fokot ért el, de még izgatja őket a rossz …

Vannak a jóban erősen fejlett szellemek, akiknek a lelkében vannak még homályos rétegek,

Vannak még erőssebben haladott szellemek, akik már – már elszakadtak a Földtől, azonban a szeretet hatalmas ösztönzésére igyekeznek menteni azokat, akik egyik vagy másik életükben kedvesek voltak előttük. Ezek a missziós szellemek.

Vannak végül olyanok, akik egy utolsó testetöltéssel talán sokat elérhetnek és nemcsak egy lelket, hanem egész csoportokat emelhetnek magukkal; a lelkük világosságával nagy területet világítanak be, és új eszméket hoznak magukkal, és a világot hatalmas lendülettel már irányba terelik.

Tehát nem mindenki egy és ugyanabból a célból van a Földön, így nem is ugyanaz a sorsa!

Minden emberlélek a maga érzéseivel és törekvéseivel hozzá van kötve az élethez, a világhoz és a többi emberhez, így minden ember össze van kötve a másikkal, mint ahogyan minden szellem össze van kötve a Teremtővel és szellemtestvéreivel, azokon keresztül a természeti világgal és a világot fenntartó erőkkel. Minden szellemre, akit Isten a létbe hívott szükség van, mert minden szellemre feladat van bízva, amelyet el kell végeznie. Vannak életek, amelyek kizárólag tanulásra szolgálnak, vannak életek, amelyekben a jót a gyakorlatban kell érvényesíteni. Amikor már tudja a lélek érvényesíteni, akkor jönnek a próbák, akadályok!

Sok ember elbukik a próbán, és utána jön a vezeklés!

A vezeklésre adott életek szegények a lehetőségekben, szűk korlátok között vezet az út, hogy a lélek ki nem térhessen, mert a testben erős a kísértés, a csábítás, és a lélek könnyen félreértheti azokat az adottságokat, amelyekkel rendelkezik, és akkor nem tudja elvégezni a rábízott dolgokat.

Ez nem bűnhődés, ez csak az igazságnak didaktikai megismertetése. Abban a pillanatban, amikor megismerted az igazságot, amikor az a lelkedben törvényé vált, amikor tehát már nem kell küzdened a csábítás ellen, amikor lelkedben vezető törvényé vált az igazság, és még csak kísértést se érzel, hogy visszaélj vele: akkor már te magad is törvényé váltál, és nincs szükséged arra, hogy tovább szenvedj céltalanul azért a bűnért, azért a tévedésért, amelyet létrehoztál. Nincs tehát bűnhődés abban az értelemben, ahogyan az ti, földi emberek elképzelitek; de van Istennek a végtelen kegyelme és szeretetet, amellyel minden úton járót felemel, magához vonz, megtisztít és megigazít.

Minden szenvedésnek az a célja, hogy a jobbat, az igazabbat, a tökéletesebbet abba a felmart, égő sebbe, amelyet a szenvedés váj a lélekbe, átültessük, a vérkeringésbe és a lelkiismeret forrongása által meggyökeresíthessük, és ezáltal a jobbat diadalra vihessük. Ez az összes szenvedésnek magyarázata és célja.

A karmának nagyon sok értelmezése van. Bárki nyúl hozzá és próbálja felfogni, az mind mást emelhet ki belőle. A karma-kérdés még a szellemileg régebben munkálkodóknál is olyan, hogy át kell értékelni az eddigi ismereteket vele kapcsolatban. Egy nagyon sokszoros, és nagyon sokféle szempontból összetartozó, összeszövetkező feltételrendszer, de nem az ószövetségi szemet-szemért felfogás beteljesülése! Olyan gazdag fogalom, mint az ember gondolat- és érzésvilága. Tehát nem felesleges, ha arra gondol: "Én most itt tartok, így gondolom, ezt akarom tenni, ez következhet, de jó-e az nekem, vagy használ-e a másiknak?"

Az a karma-fogalom, ami mindmáig oly sok helyen valóságosnak vett, az azt mondja, hogy valami megcselekedett vagy érzett dolog, ami bosszúként visszaüt rá. Ebből igazi változás nem állhat elő, mert ha valaki úgy fogja fel: "Ha ezt a rosszat elkövetem, akkor kapok egy nagyot a karmától," akkor félelmében fog cselekedni. A félelem megint emberi, földi vonatkozású. Amíg az ember nem úgy és a szerint cselekszik, ami a belső öntörvényéből igazán ő, és hogy másként nem is lehet, mert az ő, akkor mit ér, amit a félelméből tesz?

A régi karma-megfogalmazás szorongásokat okozhat, amíg valaki azt a büntetés, következmény, adósságtörlesztés pedagógiai eszközének fogalmához köti. A jó karmáról alig esik szó. De ki más teremtse meg ezeket a jobbakat, mint az, aki már maga is egészen mássá alakult az addigihoz képest?

A javítás érdekében mindenki annyit tehet meg, amennyit tud, mert tud, csak azt hiszi, hogy nem. A lényeg a negatív hozzáállás átalakítása, amitől még messze van a mindent pozitívan látás. Lényünk valódi természete az, hogy létezésünk színterén minden tökéletes, teljes és egész, de megfeledkezünk róla, mert megtanultunk félelemmel tekinteni az életre, megszakítva a kapcsolatunkat azzal, akik vagyunk. A félelem annyiféle rejtett arcával jön elő, hogy sokszor a puszta felismerése is nehéz, nem hogy a feloldása.

Meg kell érteni a karmának egyik alapvető tételét: bár sokszor igen szigorú törvényszerűség van vele kapcsolatban említve, mégis az a lényeg, hogy mindenkinek egyénenként, külön-külön kell elbírálnia, hogy a karmát minek fogja fel, és hogyan kezelje. Segítségül adom azt, hogy a karmát, akárhonnan nézve is, tanácsos az önmunkálkodás eszközének felfogni. Ha az ember bármely tanítást eszköznek fog fel, és hogy mit lehet vele elérnie a saját belső törvények és a jelenlegi haladottsági foka szerint, akkor nagyot nem tévedhet. Amikor mint szerszámot tartja a kezében, hogy a segítségével valamit kihozzon magából, akkor tudja a karma törvénye a legtöbb jót végrehajtani. Nem egy kívülről kapott, elfogadott valami, amivel nem sokat tud kezdeni és fél tőle, hogy mi következik. A karma nem a bosszúállás eszköze, nem megtorlás, hanem szerszám, a lehető legjobban kialakítható segítség annak, aki így kezeli.

A hatás – ellenhatás törvényét az ember maga akarja irányítani, felhasználva az önfejlődésében, és alakulásában, akkor nincs félelem, bosszú lehetőség, vagy bármi más, és azt látja benne, ami számára segítségül adatott. Igaz, azzal dolgozni kell, a szerszámot előbb magához kell igazítania, de amit utána elér vele a maga lelki világában, az a szerszámot kinccsé avatja!

Szemlézte: Karsai István