Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kuthumi Felemelkedett Mester

2013.04.03

 Kuthumi Felemelkedett Mester

 kuthumi.jpg 

Szín: Halványsárga

Sugár: Sárga

Kulcsmondat: Szeretet és bölcsesség. Az angyali-emberi-dévikus kommunikáció táplálása.

A Kuthumi szó, hasonlóan hangzik, mint a 'come to me' (ang."jöjj hozzám"), mellyel a jövő pozitív energiáit hívhatjuk magunkhoz. Ez a Quintesszencia a megvilágosodott önismeret felé mutat. A Maitreja Buddha eszményével is kapcsolatban van, mely a jövőről való gondoskodást szimbolizálja. Kuthumi tagja a Fehér Testvériségnek, azon lények csoportjának, akik a földi életük során érték el a megvilágosodást, és azóta elköteleződve segítik az emberiséget tudatosságuk emelésében. 

Kuthumi abban támogathat, hogy megtaláljuk szerepünket az angyali és a dévikus királyságok között, hogy az intuíción keresztül kapcsolatba lépve az angyali világokkal képesek legyünk megérteni isteni rendeltetésünket, majd le tudjuk azt hozni a földi síkra is. Szent Ferenc példája hűen ábrázolja ezt a folyamatot, ezért a Kuthumi energiával kapcsolatos alapvető asszociációk részének tekintjük. 

Kuthumi támogat minket, embereket abban, hogy egyfajta kommunikációs összekötő elemmé váljunk az angyali királyság, valamint az ásványok és növények, a tűz és a víz, a levegő és a föld elemeinek dévikus királyságai között. A dévák a föld elemhez tartoznak. Manapság a dévák világában káosz uralkodik, mely annak köszönhető, hogy az emberek nem fordítanak kellő figyelmet és törődést feléjük. Kuthumi segít összhangba kerülni a növényekkel, és kapcsolatot teremteni a dévákkal, angyalokkal, tündérekkel és más lényekkel különösképp a kertészkedés, a meditáció, vagy különböző gyógyító folyamatok során. Ez alkalmat ad arra, hogy elfoglaljuk a megfelelő helyünket a teremtés rendjében és hierarchiájában.

Kuthumi reprezentálja a kicsi én akaratának intenzívebbé válását egészen addig a pontig, amíg a negatív ön-azonosság feloldódik, és a pozitív ön-tudat virágzásba kezd. 

Felerősíti és támogatja azon képességünket, hogy átlássunk a folyamatokon és megértsük azok hátterét és kapcsolatrendszerét. Kuthumi segíti a kommunikációnkat a számunkra ismerős dolgokkal és a személyes szimbólumainkkal. A hasonló energiák gyakran valamilyen állat képében jelennek meg, úgy mint a boszorkány fekete macskája, egy sas vagy egy unikornis formájában. Segítségével befogadóbbá válhatunk ezen állatok energiáira. 

Kuthumi szerencsét hoz az életünkbe a pozitív energiák bevonzása révén. Pythagorasz-hoz is kapcsolódik, ezzel segítségünkre van a tudomány és a számok megértésében. Behívja ezen energiákat az aurikus mezőbe, másfajta megértésbe helyezve a körülöttünk lévő formákat és energiákat. A bölcsességet és a feltétel nélküli szeretet energiáját közvetíti.

Forrás: http://www.facebook.com/photo.php?fbid=426579997434872&set=a.339956226097250.76941.339954149430791&type=1&theater