Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tanfolyam élmények

2010.04.06

" Nekem nagyon sokat adott(amit már eddig is éreztem, most abban biztos lettem) a 2 napos Angyaltanfolyam, számomra egy felejthetetlen hétvége volt. Használom a technikákat és nagyon jól érzem magam. Hallgattam ma a meditációs cd-t is, nagyon jó!!!
 Jó érzeni, hogy az ANGYALOK itt vannak körülöttem. Örülök, hogy megismerhettelek Benneteket, nagyon jól éreztem magam a társaságotokban."
 
Ircsi

 

 angyalszarny.jpg

 

„Első” találkozásom az Angyalokkal!

 

A dátumra már nem emlékszem és arra sem hogyan, kinek a közvetítésével jutottam el Hajdúszoboszlóra, az angyaltanfolyamra. Arra viszont nagyon is emlékszem mennyire pesszimista, rossz hangulatban voltam. Életem minden területét tehernek éltem meg akkor. Nem is hittem, hogy angyalok igazán léteznének, mesebeli lényeknek gondoltam őket. Valamilyen kiutat kerestem a terhek alól. Így pesszimistán, hitetlenül ültem be az angyaltanfolyamra. Első nap az elhangzottakat, mint egy mesét hallgattam, a meditációk alatt semmit sem láttam és nem is tapasztaltam semmit. Az nap végén valami ilyesmiket gondoltam: Angyalokkal ugyan nem találkoztam, meditálni sem tudtam, mert semmit sem láttam és hallani sem hallottam. Teljesen idegen voltam és mégis olyan nagy szeretettel fogadtak, ha már eljöttem az első napra, akkor már eljövök a másodikra is.

 

Az élet (köszönöm Angyalok!) úgy hozta, hogy a második napra el kellett magammal hoznom a kislányomat is. Kicsit aggódtam, hogy majd nem érzi jól magát idegenek között és unatkozni fog vagy zavarja az előadást, de nem így történt! Felajánlottuk a lányomnak, hogy amíg mi az előadást hallgatjuk, addig ő nyugodtan nézze a tévét, de ő úgy döntött, velünk tart. Ekkor történt a nagy fordulat az életemben! Az első meditáció alatt a kislányom sírni kezdett. Nagyon megijedtem. Amikor befejeződött a meditáció, megkérdeztem, mi a baj? Sírva mondta el, hogy találkozott az angyalokkal a meditáció alatt és nagyon jól érezte magát velük. Azért sírt, mert nem akarta, hogy vége legyen. Örömében sírt! (köszönöm Angyalok!) Teljesen megdöbbentem, hiszen ez előtt én soha nem beszéltem neki az angyalokról még arról sem, hogy angyaltanfolyamra megyünk. Én továbbra sem láttam semmit és nem is éreztem, viszont a lányom teljes őszintesége elgondolkodtatott!

 

Sikertelenségeim ellenére elmentem a második angyaltanfolyamra! Itt már éreztem, láttam! Boldog voltam!(köszönöm Angyalok!)

A tanfolyamon megtanultakat alkalmazni kezdtem a hétköznapokban. Kissé nehezen indult a kapcsolat az angyalokkal, de ma már tudom, hogy ez az én hitetlenségem miatt alakult így. Ma már hamarabb észreveszem a jeleket, amiket nekem küldenek, és bátran merek segítséget kérni tőlük, és tényleg mindenben segítenek!

Sokkal szeretetteljesebben, gondtalanabbul, biztonságosabban telnek a napjaim!

 

Nagyon köszönöm Ildikónak, hogy elindított ezen a csodálatos úton! Megismerkedtetett egy új létformával. Mindig szeretettel fogok gondolni rá, mert tudom milyen értékes az Ő „munkája”! Pénzben megfizethetetlen, szavakban nem kifejezhető! Köszönöm ANGYAL ILDIKÓ! (Ildikót ezen a néven mentettem el a telefonomba az első napon, akkor még nem tudtam miért! Ma már tudom!) Aki átéli, az tudni fogja miről „beszélek”! És természetesen nagyon köszönöm az Angyaloknak, hogy léteznek és mindig készen állnak segíteni! Mindent nagyon köszönök!

 

Sz.T. Debrecen

 

 

Kép  

Drága!
Nagyon köszönöm Neked és égi segítőidnek ezt a csodás hétvégét!
Kívánom, hogy még nagyon sok útjukat kereső embernek tudj segíteni olyan hittel, lelkesedéssel, alázattal és szeretettel, ami benned van!

J. E. Gyöngyös

                                                          Kép

   

Tapasztalataim

 

Az angyaltanfolyam után nekem a legnagyobb sikerélmény az erőállattal kapcsolatos:

Lányom egyetemen tanul, éppen a tanfolyam befejezése utáni napon volt vizsgája. Fizikailag rosszul szokott lenni, ha mások előtt beszélnie kellett / szociális fóbia a betegség neve/, emiatt a korábbi vizsgája 3-ra sikerült. Ezt a jegyet akarta akkor kijavítani. Tanácsként kaptam, hogy küldjem el neki az erőállatomat. Akkor még nem tudtam, hogy ezt is lehet… Este a megfelelő „tanácsokkal” ellátva elküldtem lányomnak, s kérve arra is, hogy a vizsga után térjen vissza hozzám. Lányom erről nem tudott, csak azt kértem tőle, hogy vizsga után hívjon fel. Nagy örömmel újságolta, hogy 5-t kapott, nem izgult úgy, mint máskor, le tudta küzdeni a remegést és rosszullétet! Én mosolyogtam és nagyon boldog voltam!  Máskor is alkalmazom.

 

A gyertyavédelmet naponta használom, anélkül már el sem indulok otthonról, így biztonságban érzem magam és valahogy a kis csetlés-botlások is, elkerülnek. Kiegyensúlyozottabb vagyok.

Hála, hogy ezt a tanfolyamot elvégezhettem, s megerősített a hitemben újra, hogy angyalok igenis vannak!!! Szeressük őket!

 

M. T. Szombathely

 

 

                                                            Kép               

 

Drága Ildikó és Zsolt!
Köszönöm azt a sok szeretetet, amit adtatok ebbe a két napban. Életem nagyon meghatározó 2napja volt ez, már tudom és érzem, hogy elindultam afelé az úton, amerre mennem kell.
Köszönök mindent angyali szeretettel!


P. E.

 

 

 

Kép  

 

Először is szeretném megköszönni ezt a hétvégét, Bevallom őszintén, olyan dolgok történtek velem, amiben eddig nem hittem, hogy ilyen tényleg van és létezik, és olyan dolgokat csináltam, amit eddig lehetetlen volt, hogy ilyet csináljak (pl. hogy én mások előtt így tudjak sírni). Bennem nagy nyomot hagyott ez a hétvége, és úgy érzem sok dologra választ, kaptam, csak még nem teljesen sikerült összeraknom a dolgokat. Köszönöm!

 

B.P. Budapest

 

 

 

Kép  

 

Drága Angyalkáim!

Nagyon köszönök nektek mindent! Azt szavakkal nem lehet kifejezni, hogy mit jelentett nekem ez a két nap köztetek, veletek. Hála, és szeretet teljes ölelés érte!

Az iskolában még hétfőn reggel is lehetett érezni az energiákat, a kollégáim is kinyíltak, érdeklődtek, kíváncsian kérdezgettek, és volt, aki kérte, hogy legközelebb neki is szóljak.

Ezzel a gyönyörűséggel kívánok nektek nagyon boldog szép napokat.
Az Atya áldása legyen veletek!

S. Á. Gyöngyös

 

Kép  

 

Legfontosabb tapasztalataimat írom most le röviden, melyet az Angyaltanfolyam 1-2-n tapasztaltam:

 

-- Életem egyik legnehezebb időszakát éltem akkoriban, testi és lelki értelemben egyaránt, így azonnal megláttam az eddigi „valós” fizikai élet és az angyaltanfolyamon átélt meditációs gyakorlatok közötti nagy különbséget.

 

-- Megtanultam ellazítani testem – lelkem, és legfőképpen megtanultam érzelmeimet nem elnyomni, ahogyan eddig, hanem a szabadon folyó könnyek által a mélyben eltemetett traumákat feloldani.

 

-- Sok – sok barátra, érdekes, értékes ember ismeretségére tettem szert, és azóta ez a kis kör egyre csak bővül.

 

-- „Hirtelen” látni kezdtem az aurát, újfajta gyógyítási módokra leltem, sokféle szellemi irányzatot ismertem meg, és végül rátaláltam Jézusra és a Bíbor Körre.

 

Itt tartok most.

 

Hálával és köszönettel gondolok Ildikóra és Zsoltra, akik egyengették eddigi utamat!

 

Tara-Lív Komló

 

 

Kép  

 

 

Drága Ildikó! 

Először is szeretném megköszönni, amiért türelmesen de annál nagyobb kitartással küldted a tananyagokat, bár tőlem semmiféle visszajelzést nem kaptál. Nem tudtam mit írni, nem tudtam megfogalmazni, amit kérdezni szerettem volna, bár a kérdőjelek minden tananyag után ott voltak bennem. Most miért írok mégis? Mert ma reggel óta tudom, MŰKÖDIK!  Minden, amit leírtál, amit eddig tanultam Tőled, EGY-ségként állt össze. A tegnapi napig minden leckét szorgalmasan megtanultam, gyakoroltam a feladatokat, minden lecke szinte minden sorát kívülről tudom, de éreztem, ez nem az, amire várok. Nem értettem, ha mindent megtanultam, ha mindent úgy csináltam, ahogy leírtál, miért csak tananyag?  Aztán tegnap este történt valami. A 7. lecke olvasása közben azt éreztem, tegyem le a papírokat és csak úgy, minden előzmény nélkül nézzek rá a szoba falán lévő két képre és a mellette lévő nagy faliórára. Még most is beleborzongok, amit akkor tapasztaltam: LÁTTAM A KÉPEK, ÉS AZ ÓRA AURÁJÁT. Először azt hittem, hogy a felkapcsolt villany játszik velem, ezért még egyszer megpróbáltam, de nem! A fehér falon még fehérebben látszott a képek és az óra aurája. És ekkor, mint valami áramütés, EGY-szerre világos lett mindaz, amit annyiszor végigolvastam, EGY-ségbe állt össze. Határtalan nyugalom költözött belém, és szép lassan, mint egy film, emlékek jöttek elő, történések, amikre most már tudom a választ. Elővettem újra a régebbi leckéket, és ami eddig kérdéses volt, világos lett. Már nem tananyagként van meg bennem, hanem ÉRZEM, mi van a sorok közt. Mintha valaki fogta volna a kezem, és végigvezetett volna életem fontosabb vagy kevésbé fontos állomásai között. Sok mindenre csak most jöttem rá, miért történtek meg akkor és úgy a dolgok, ahogy megtörténtek. És mindez nem tartott tovább pár percnél. Aztán mintha mindezt csak álmodtam volna, úgy éreztem, felébredek, kimentem a szobából, és folytattam a családommal való esti ténykedést. Ma reggel nappali fénynél újra megpróbáltam, látom-e a képek és az óra auráját, és láttam. Tehát tegnap este nem a felkapcsolt villany fénye játszott velem.       

Drága Ildikó! Köszönök Neked mindent, izgatottan várom a további leckéket! Még sok mindent szeretnék Tőled tanulni!


G. Zs. Sárvár   

  

Kép

 

 

 

Drága Angyal!

Köszönöm az elmúlt két napot!
Köszönöm, hogy emlékeztettél arra, ki vagyok, és miért jöttem!
Köszönöm, hogy vagy!
Köszönöm, hogy az, vagy aki vagy!
Szeretlek!  (Tudom, hogy Tudod, hogy szeretlek :) ). de Szeretlek!

Legjobbakat kívánom nektek, amíg újra találkozunk!

A Jó Tündér

 

 

Kép  

 

Drága Ildikó! Köszönöm nektek ezt a csodálatos két napot, az érzést, amit tőletek kaptam, sok mindenben megerősített. Még egyszer köszönöm!

 

K. Abasár 

 

Kép